Magyar kategória
95
éve
93
éve
1933 – Megszületett Kovács László magyar-amerikai operatőr (Szelíd motorosok, Szellemírtók).
Dennis Hopper filmje, a Szelíd motorosok hozta meg számára az ismertséget 1969-ben. Számos filmben dolgozott utána is, többek között az Öt könnyű darab, a New York, New York, a Papírhold, a Szellemirtók, a Ruby Cairo és a Szabadítsátok ki Willyt! 2.. 2002-ben meghívták a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijébe. Több mutatása
93
éve
1933 – Megszületett Bácskai Lauró István filmrendező (Keménykalap és krumpliorr).
A Balázs Béla Stúdió alapító tagja volt, majd a Mafilm rendezője, 1989-től a Lauron Kft. ügyvezető igazgatója, számos játékfilmet és tv-filmet rendezett. Az 1975-ben készült "Keménykalap és krumpliorr" című filmjéért elnyerte a Tv-s Világfesztivál nagydíját. Több mutatása
83
éve
1943 – Megszületett Demján Sándor bankár.
1965-től a gárdonyi ÁFÉSZ karbantartó részlegvezetőjéből 1968-ra a Gorsium ÁFÉSZ elnöke lett. 1973-ban megalapította a budapesti Skála áruházat, 1979-től a Skála-Coop vezérigazgatójaként dolgozott. 1987-től az MHB elnök-vezérigazgatója, 1990-től a Közép-európai Befektetési Társaság igazgatója volt. 1991. óta a Közép-európai Fejlesztési Társaság elnök-vezérigazgatója. 1988-tól az MVSZ, 1989-től az MLSZ elnökségi tagja. Állami és SZÖVOSZ-díjat kapott, "Az év embere" volt 1986-ban és "Az év menedzsere" 1988-ban. Többek között a Pólus Center és a Westend City bevásárlóközpontok tulajdonosa. Több mutatása
73
éve
1953 – Megszületett Gyabronka József színész (Zsebtévé - Móka Miki).
A kis utazás; Bűn és bűnhődés; Vuk - szinkron; Vili, a veréb - szinkron; Vizipók-Csodapók - szinkron; Lóvá tett lovagok; Volt egyszer egy szerelem Színházi alakításai: Amalfi hercegnő - Bárka; El nem küldött levelek - Thalia; Hazámhazám - Krétakör; Ibusár - Honvéd Együttes Táncszínháza; Lila ákác - Bárka; Siráj - Krétakör. Több mutatása
120
éve
1906 – Megszületett Péter Gábor kommunista politikus, az 1945 utáni koncepciós perek előkészítője.
Eredeti nevén: Eisenberger Benjámin Az ÁVO, majd az ÁVH vezetője volt 1945 és 1952 között. Főszerepet játszott az 1945-ös változásokat követő koncepciós perek előkészítésében és lebonyolításában. Végül koncepciós perben őt is börtönbüntetésre ítélték. Több mutatása
100
éve
1926 – Megszületett Gömbös László szobrászművész.
Szobrai és domborművei realisztikusak. Művei láthatóak a Magyra Nemzeti Galériában és közterületeken többek között Budapesten, Pápán és Őriszentpéteren. Több mutatása
83
éve
71
éve
64
éve