Magyar kategória
1
éve
21
éve
194
éve
1832 – Megszületett Vaszary Kolos bíboros hercegprímás, aki 1867-ben megkoronázta Ferenc Józsefet.
Keszthely, 1832. febr. 12. - Balatonfüred, 1915. szept. 3. Több mutatása
123
éve
1903 – Megszületett Rideg Sándor, Kossuth- és József Attila-díjas író (Indul a bakterház).
1903 febr. 12-én született egy uradalmi cseléd fiaként, gyerekkorát a pusztán élte le. 1919-ben beállt vöröskatonának. A szocializmusba és a proletárdiktatúrába vetett hite egész életét végigkísérte, egy nyíltan kommunista író volt. A tanácsköztársaság bukása után Budapestre költözött, 1925-től kezdve rendszeresen lecsukták. Íróként először 1931-ben jelentkezett. Első regényét, az Indul a bakterházat 1939-ben írta meg, de megjelenésére még jó négy évet kellett várnia. 1944-ben koncentrációs táborba hurcolták. A háború után az irodalmi élet központjába került. Egy ideig katonának állt, de komolytalansága, állandó viccelődése és a szabályokra való fittyet hányás azonban alkalmatlanná tette őt erre a feladatra. Társai szerint különösen becsületes és hithű férfi volt, egészen haláláig harcolt az elveiért. Összesen 32-szer volt börtönben rövidebb-hosszabb időre. A stílusa mindmáig különleges és utánozhatatlan, a népmesei elemek és prolihumor jellemzi műveit. Több mutatása
115
éve
1911 – Megszületett Hans Habe (eredeti nevén: Békessy János) magyar születésű újságíró, író.
A Békessy (más írásmóddal: Békessi) család a tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, így Békessy János ott végezte tanulmányait. 1929-től volt újságíró, 1935-től a népszövetség tudósítójaként dolgozott Genfben. A II. világháború alatt a francia, majd az amerikai hadseregben szolgált. A háború után Németország amerikaiak által ellenőrzött övezetében újjászervezte a sajtót, több lapnak a főszerkesztője is volt. Főként Svájcban élt. Legismertebb műve a John Kennedy amerikai elnök meggyilkolása után megjelent "Halál Texasban" című dokumentumkönyve. Írt szórakoztató regényeket, filmforgatókönyveket, rádiójátékokat is. Több mutatása
97
éve
1929 – Megszületett Gombos Katalin színésznő, érdemes művész.
Sinkovits Imre felesége volt.
96
éve
1930 – Megszületett Soós Imre színész (Körhinta Liliomfi).
1952-ben a debreceni Csokonai Színházban kezdte pályáját, majd a Madách Színházhoz szerződött s itt játszott korai tragikus haláláig. Már főiskolás korában filmezett. Igazi sikereket a filmszerepek - Körhinta, Lúdas Matyi - hoztak számára. Több mutatása
93
éve
88
éve
1938 – Megszületett Radnóti Zsuzsa, Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, Örkény István író felesége.
1963-ban került dramaturgként a Vígszínházhoz. Meghatározó munkái között volt Örkény István Macskajáték és Pisti a vérzivatarban, Szakonyi Károly Adáshiba, Nádas Péter Találkozás és Csurka István Házmestersirató című darabjának vígszínházi bemutatása, majd az A padlás, A dzsungel könyve és A Pál utcai fiúk előadásai. A Magyar Színházi Társaság Dramaturgok Céhének elnöke, érdemes művész volt. Örkény István (1912–1979) Kossuth-díjas író felesége volt, akinek hagyatékát gondozta. a Petőfi Irodalmi Múzeum felolvasó-színházi estéinek egyik szervezője és dramaturgja volt. Tanított az ELTE Irodalomtörténeti Intézetében Irodalom és adaptáció címen kortárs magyar drámát, számos tankönyvet és tanulmányt írt. 2019-ben megalapította a Kortárs Magyar Dráma-díjat. Több mutatása
87
éve