Bertold névnapja
1 éve

2025 – 90 éves korában meghalt Nógrádi László mérnök, a Csepel Művek Kerékpárgyárának egykori igazgatója, a Csepel Camping (kemping) kerékpár tervezője.

2025. 02. 11. Meghalt Technika Magyar

A hatvanas években tervezte a megszokottnál kisebb kerekekkel rendelkező, összecsukható, könnyen szállítható, de mégis stabil kerékpárt, ami rendkívül népszerű lett. A Csepel kerékpár márkanév elterjedése Magyarországon és az országhatáron túl is nagyrészt neki köszönhető.

Eredeti neve Niederkirchner volt, szülei magyarosították a nevet 1945 márciusában, mert a német nevű személyek hátrányt szenvedtek a világháború után. Csepelen végezte az általános iskolát, azonban az ország összes középiskolájából kizárták, mert "osztályidegennek" minősítették, apjának vendéglője miatt, amit később államosítottak. Esztergályos ipari tanuló lett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában, és a Csepel Művek gépgyárában kezdett dolgozni, közben esti tagozaton elvégezte a Kossuth Lajos Gépipari Technikumot, és utána a Kerékpárgyárban technikusként helyezkedett el. 1959-ben felvették a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett járműszakon, majd tervezőmérnökként folytattatta munkáját a Kerékpárgyárban.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!