Ma Ábrahám névnapja van

Magyar kategória

98 éve

1928 – Budapesten megszületett Szilágyi György költő, író, humorista (Hanyas vagy?).

Már gimnazista korában villámtréfákat írt. 1949-től a Városi Színház titkára, a Fővárosi Varieté üzemigazgatója, a Kamara Varieté titkára, művészeti titkára és igazgatója, majd a Vígszínház igazgatója volt. 1962-től a Magyar Rádió irodalmi főosztályának szerkesztője, a kabarérovat vezetője, a szórakoztató osztály vezetőhelyettese volt. Marton Frigyessel együtt alapítója a Rádió Kabarészínházának, a korszak egyik legnépszerűbb műsorának, amelytől csaknem tizenöt év után vált meg. 1977-80-ban az Állami Rádió és Televízió Bizottság titkáraként, 1989-91-ben Izrael budapesti nagykövetségén sajtótitkárként dolgozott. 2010.10.21-én halt meg. Legismertebb írása itt olvasható. Több mutatása

Teljes esemény 0

1928. 12. 15. Született Film/Média Irodalom Magyar

83 éve

1943 – Nógrádban megszületett Hesz Mihály kajakozó.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen fogorvosként végzett. 1960-tól a Váci Hajó, 1962-től az FTC nyolcszoros bajnok és kilencszeres válogatott versenyzője volt. Egyes 10000 m-en, váltóban kétszer és egyes 1000 m-en Eb-bronzérmet, egyes 10000 m-en Eb-ezüstérmet, valamint egyes 10000 m-en, váltóban és egyes 500 m-en vb-bonzérmet, váltóban vb-ezüstérmet nyert. Egyes 10000 m-en és váltóban világbajnoki címet szerzett, egyes 1000 m-en olimpiai ezüstérmes volt. 1968-ban egyes 1000 m-en olimpiai bajnok volt. 1972-ben visszavonult és 1980 óta Németországban él. Több mutatása

Teljes esemény 0

1943. 12. 15. Született Sport Magyar

82 éve

1944 – Adolf Eichmann német SS-Sturmbannführer utasítására Budapestről elindult a rablott kincseket szállító Aranyvonat.

Az aranyvonat egy vasúti szerelvény, amely a Magyar Nemzeti Bank 30 tonna aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait valamint letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat (például Mátyás király korvináit), a méteretalon platinarúdját és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől Nyugatra menekíteni a Szálasi-kormány. 1945. január 23-án hagyta el Magyarországot Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról. Az értékeket az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynak minősítette. 1946. június 18–25. Washingtonban a Nagy Ferenc miniszterelnök vezette küldöttség tárgyalásán döntöttek az MNB aranykészletének és más értékeknek, műkincseknek a visszaadásáról, és június 21-én ezt az USA külügyminisztériuma hivatalosan is bejelentette. 1946. augusztus 6-án a hadizsákmány egy része visszaérkezett Budapestre. Több mutatása

Teljes esemény 0

1944. 12. 15. Történelem Magyar

81 éve

1945 – Budapesten megszületett Farkasházy Tivadar újságíró.

Pályafutását a Magyar Beruházási Bank közgazdászaként kezdte, majd munkatársa volt a "Közgazdász " című egyetemi lapnak. 1974-ben a Rádió humorfesztiváljának nyertese lett, 1975-től a Rádiókabaré társszerkesztőjeként dolgozott, 1985 óta egyedüli szerkesztő-rendezője. 1980 és 1983 között a Mikroszkóp Színpad dramaturgja volt, 1986-87-ben a kabarészerkesztőséget vezette a Magyar Televíziónál. 1989 óta a "Hócipő" főszerkesztője. 1986-ban Karinthy-gyűrűt, 1991-ben Opus-díjat kapott. Tv-műsoraiból: Telepohár, Televáró, Megengedett sebesség, Heti Hetes, műveiből: 22 bolond a Rádiókabaréból, Mitisír a hogyishívják? Hetedik. Több mutatása

Teljes esemény 0

1945. 12. 15. Született Alkotás Magyar