Ma Helén névnapja van

Magyar kategória

46 éve

1980 – Sátoraljaújhelyen megszületett Vad Katalin (Michelle Wild) pornószínésznő, sorozatszínésznő.

1999-ben fejezte be középiskolai tanulmányait a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskolában. Először táncosnőként dolgozott egy éjszakai bárban, majd erotikus telefon-szolgáltatásokkal foglalkozott. Első erotikus filmjét 2001-ben forgatta. Kb. 80 film elkészülte után, 2004 elején szakított az erotikus filmezéssel. Több mutatása

Teljes esemény 0

1980. 01. 16. Született Film/Média Nő Magyar

12 éve

2014 – Elhunyt a mindössze 20 esztendős Rakaczki Bence labdarúgó, a DVTK kapusa.

Miskolcon született, 8 éves korában a Miskolci Sportiskolában kezdte focista pályafutását. Első és utolsó csapata a Diósgyőri VTK volt. 2012-ben a labdarúgó-bajnokság első osztályának utolsó négy mérkőzésén már szerepet kapott a DVTK felnőtt csapatában is. 2012-ben, a bajnokság után leukémiát diagnosztizáltak nála. 2013 februárjában csontvelő-átültetést kapott, amely időlegesen sikeresnek bizonyult. A sporttársadalom és a szurkolók összefogtak gyógyulása érdekében, vért adtak és pénzt gyűjtöttek a gyógykezelésre. Szervezete végül mégis feladta a küzdelmet és a fiatal sportoló 2014. január 16-án délután fél négykor, 20 éves korában elhunyt. Emlékére másnap este 7 órára csendes megemlékezést szerveztek a DVTK-stadionhoz, melyen 1500-2000 ember vett részt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2014. 01. 16. Meghalt Sport Magyar