Ma Helén névnapja van

Magyar kategória

13 éve

2013 – Meghalt Nádasdy Ferenc, akinek halálával a történelmi Nádasdy család férfiágon kihalt.

A nádasdi és fogarasföldi Nádasdy család jelentős szereplője volt Magyarország történelmének. A tatárjárás idején bújtatták IV. Bélát, Károly Róbert oldalán harcoltak Csák Máté ellen, Nádasdy Mihályt beválasztották a sárkány rend lovagjai közé. 2013. január 15-én Nádasdy Ferenc, a Nádasdy Alapítvány kuratóriumának elnökével a család férfiágon kihalt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2013. 01. 15. Meghalt Történelem Magyar

3 éve

2023 – Meghalt Tamás Gáspár Miklós filozófus, író, rendszerváltó politikus.

Kolozsvárott született. 1978-ban költözött Magyarországra, az ELTE bölcsészkarán tanított, ahonnan ellenzéki megnyilvánulásai miatt eltávolították. Amerikai, angol és francia egyetemeken oktatott, később a CEU-n. A rendszerváltás előtt is aktívan politizált, majd a Szabad Demokraták Szövetségében az első szabadon választott országgyűlésben képviselő lett. A gyakorlati politikától fokozatosan eltávolodik, majd 2000-ben a pártból is kilépett.Nézetei a liberalizmustól - rövid konzervatív kitérővel - a radikális baloldalisághoz érkeztek meg, és politikailag otthontalanként tekintett magára, a létező pártok egyikénél sem látott érvényes programot. Több mutatása

Teljes esemény 0

2023. 01. 15. Meghalt Történelem Magyar