Ma Miksa névnapja van

Irodalom kategória

79 éve

1947 – Megszületett Nagy Bandó András humorista.

Önéletrajza: 1947-ben születtem, a Szegedhez közel fekvő Deszken. A sors már ezzel is jelezni kívánta, hogy elege van a f?városcentrikusságból, ezentúl vidéken is születhetnek humoristák. (És lőn) Születésem percétől kezdve öregedni kezdtem, s ez a folyamat azóta is szakadatlanul tart. (Például már négy hetes koromban egy hónapos voltam, tizenkét hónapos koromra pedig éppen egy éves lettem.) Már kisgyermek koromban elhatároztam, hogy egyszer majd felnőtt leszek, de arra - ekkor még - gondolni sem mertem, hogy egyszer majd meg is öregszem. (Ma, amikor tulajdonképpen már meg is öregedtem, még mindig csak azt kérdezem magamtól: egyszer tényleg meg is öregszem? - és úgy t?nik egyre nagyobb az esélyem rá.) Iskoláimat el?ször Deszken, kés?bb Szegeden kerültem el. Az általános iskolában a versmondás, a középiskolai évek alatt már az irodalmi szinpad jelentette azt a pluszt, amiből kisejlett, hogy valahol a színház világában vetem meg a lábomat. 1962-től a Szegedi Vedres István Épít?ipari Technikumban koptattam a padokat, s eközben birkózóként is sikereket értem el. Az atlétika is vonzott, s a gerely, a diszkosz és a súly tőlem való távolodása jelentett sikerélményt, igaz, nem tudtam világszint? távolságot elérni, de ennél fontosabb volt a próbálkozás. A középtávú futás viszont sokkal több örömet hozott, ekkor tudtam meg, hogy egészséges tüd?vel, óriási munkabírású szívvel és kitartó lábakkal rendelkezem. Ekkoriban karikatúristaként is debütáltam, el?bb az osztály faliújságján, kés?bb a Délmagyarország és a Szegedi Egyetem oldalain. Mivel sok mindent kipróbáltam, egyes barátaim avval ijesztgettek, hogy szétforgácsolom magamat, miközben akkor már határozottan tudtam, hogy ebből a sok kis forgácsból áll össze az a szikár törzs, mely egyszer majd leszek. 1969-től Julianna a feleségem, lányunk Natalia. Még házasságkötésünk előtti kapcsolatomból született meg Mónika lányom, majd 1991-ben vettük magunkhoz Antit és Bélát, akik azóta is családtagként élnek velünk. 1970-től kezdve k?m?ves kisiparosként dolgoztam 1978-ig, közben voltam kertész, újságkézbesít? és konferanszié. 1974-től kezdve el?adóművészi igazolvánnyal léphettem föl, mint humorista, több önálló estet írva és bemutatva. 1981-82-ben, a Rádió II. Humorfesztiválján indultam, s nyertem el a Rádió F?díját. 1982-ben a Mikroszkóp Színpad szerződtetett, s innen egy év után váltam ki, hogy a maga ura lehessek. Eközben állandó szerzője és el?adója lettem a Rádiókabarénak, majd a Magyar Televízió szórakoztató m?sorainak. Ezek együttes sikere és elismerése volt az a Karinthy Frigyes emlékgy?r?, amelyet 1988-ban kaptam meg. 1986-ban és 1988-ban Ausztráliában, 1987-ben és 1996-ban az Egyesült Államokban és Kanadában, közben többször Németországban adtam m?sort az ott él? magyaroknak, de megfordultam a Felvidéken, Erdélyben és a Vajdaságban is. 1988-ban 50 ezer forintos befizetéssel indítottam útjára az Aradi Vértanúk emlékm?vét. Sajnos kés?bb kivették a kezemből a kezdeményezést, így nem sikerült megvalósítani, s a befizetett adományok ma is egy számlán várják, hogy egyszer majd valaki valósággá változtatja az álmomat. Emlékezetes akcióm volt 1990-ben, hogy mintegy 500 hajléktalannak csináltam otthont, s adhattam lehet?séget a megkapaszkodásra. 1987-ben jelent meg első - életrajzi -kötetem, válogatott írásaimmal, és rajzaimmal, Úton-útfélen címmel, s 140 ezer példányban fogyott el. 1991-ben adtam ki az írásaim és monológjaim válogatásából álló Bevezetés I-II. cím? könyvemet. Ez 50 ezer példányban kelt el. 1996-ban látott napvilágot a Vészfék cím? könyvem, mely a vonatdobálások áldozatául esett kisfiú M. Attila tragédiáját mutatja be, s a család megsegítésére készült. A könyv jelenleg is megrendelhet? a címemen: 7677 Orf?, Csendes utca 5. Tévé és rádiós produkcióimat nagylemezeken és kazettákon jelentettük meg. Nyílt kártyákkal, I love Magyarország, Negyven éves a Forint, s a Rádiókabaré lemezre és kazettára került válogatásai is sok magánszámomat ?rzik. 1986-tól 1996-ig maratoni futóként is számon tartottak, legjobb eredményeim: New York, 1993: 3óra 34perc, 1996, Bécs: 3óra 23perc. 1970-ben megtanultam "írni" a mez?kövesdi matyó motívumokat, s ez olyan hobbyvá vált, melyet azóta is profi szinten ?zök, sok népművészetet kedvel? örömére. 1991-től újra vidéken élek, orf?i házunk jelenti az otthont, ahol már sokkal több időm marad a fafaragásra, a fotózásra, a rajzolásra és a festésre. Mivel mindent autodidakta módon tanultam meg, ez sem jelenti azt, hogy kész fafaragó vagy fest? lennék, de úton vagyok, s egyszer a végére érhetek. Terveimben több könyv megírása szerepel, köztük egy a humorról, kabaréról írt elmélkedés, egy beszámoló a hajléktalanokkal töltött három hónapos időszakról, egy verses gyermeklexikon, valamint a minap útjára indult Öregedésem naplója cím? kötet. Eközben Önálló esteket írok, melyekkel az országot járom. Több mutatása

Teljes esemény 0

1947. 11. 12. Született Irodalom Magyar

158 éve

1868 – Megszületett Sajó Sándor költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja.

A felvidéki Hont vármegyében, Ipolyságon született. Rövid ideig a „Verbász és Vidéke” című lapot szerkesztette, majd 1903-tól középiskolai tanárként Nyitrán, Újverbászon, Jászberényben, végül Budapesten tanított, a Szent László Gimnázium igazgatójaként. Verseivel tizenkétszer érdemelte ki legtekintélyesebb irodalmi társaságaink jutalmát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének. Költői életművének legjavát Bartha József irodalomtörténész gyűjtötte egybe és látta el bevezetéssel 1937-ben. Versei: ”Magyarnak lenni…” "Magyar ének 1919-ben" Több mutatása

Teljes esemény 0

1868. 11. 13. Született Irodalom Magyar

112 éve

1914 – Megszületett Határ Győző, Kossuth-díjas író, költő, műfordító, filozófus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Eredeti nevén: Hack Viktor 1956-ban emigrál, a BBC Magyar Osztályának munkatársa, nyugdíjazását követően a Szabad Európa Rádiónak dolgozik. Emellett 1960 és 1985 között mint az angol külügyminisztérium hivatalos tutora, angol diplomaták magyar nyelvi felkészítését és a magyar kultúrába való bevezetését végzi. Szoros kapcsolatot tart fenn az emigráció különböző irodalmi köreivel. Clevelandben a város díszpolgárává választják. 1991. március 11-én Kossuth-díjat kap. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választja. 2005 őszén a Magyar Írószövetség Elnökségének örökös tagjává választották. Művei többek közt: Ragyogó szívvel, remete daccal (Versek), Pepito és Pepita (Regény), Angelika kertje (Mesék), Medaillon Madonna (Költeményes könyv), Üvegkoporsó (Versek). Márai Sándor- és Pro Cultura Hungarica díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1914. 11. 13. Született Irodalom Magyar

69 éve

1957 – A Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdetett a Nagy Íróper-ben.

A sztálinizmus korszakának művészetpolitikája az íróktól elsősorban a hatalom eszmei alátámasztását kérte, cserébe szociális biztonságot adott, havi jövedelmet, nagy példányszámban kiadott műveket, népszerűséget és elismertséget. Az írók többsége feladta alkotói szabadságát, és a megszabott tématerv szerint ontotta verseit, regényeit és drámáit. Egy idő után azonban az írók egyre inkább hangot adtak a Rákosi-rendszerrel szembeni elégedetlenségüknek. 1956 őszére az Írószövetség megszabadult a párt gyámkodásától és valódi szakmai, politikai viták színtere lett. Nyíltan a forradalom mellé állt és a szovjet beavatkozás után egészen december 28-ig az ellenállás egyik szellemi központja volt. A forradalom leverése után az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 12-én tartott ülésén hozott határozat alapján felfüggesztette az Írószövetség működését, majd az Újságíró Szövetség jutott ugyanerre a sorsra. 1957. január 19-éről 20-ára virradóan több írót és újságírót is letartóztattak, leginkább azokat, akiket az "ellenforradalom" előkészítőinek vagy szervezőinek tekintettek: Háy Gyulát, Lengyel Balázst, Zelk Zoltánt és Varga Domokost, az újságírók közül pedig Novobáczky Sándort és Lőcsei Pált. Fekete Gyula, Gimes Miklós és Molnár Zoltán már korábban vizsgálati fogságba került. Déry Tibor letartóztatására április 20-ára virradó éjszaka került sor. A "Nagy íróper" 1957. október 25-én kezdődött, de már korábban, a letartóztatások is jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki. A perben november 13-án hoztak ítéletet, mely szerint az első rendű vádlott, Déry Tibor mellett Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán találtatott bűnösnek "a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében". Déry Tibor 9 évet, Háy Gyula 6 évet, Tardos Tibor 18 hónapot, Zelk Zoltán 3 évet kapott. A továbbiakban a különböző perekben több mint 20 irodalmár került hosszabb-rövidebb időre börtönbe: például Eörsi István (8 évre ítélték), Gáli József (halálbüntetését később 15 évre változtatták), Obersovszky Gyula (akinek szintén halálos büntetését enyhítették életfogytiglanra) és még sokan mások. A "nagy íróper" fővádlottjainak nem kellett letölteniük büntetésüket: a nemzetközi nyomás hatására 1960-ban a hatalom kénytelenek volt őket szabadon bocsátani. Az írók közül legkésőbb Obersovszky Gyula, az Igazság főszerkesztője szabadult, csak 1963 márciusában hagyhatta el a börtönt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1957. 11. 13. Történelem Irodalom Magyar