Irodalom kategória
96
éve
7
éve
2
éve
2024 – Meghalt Horváth Iván irodalomtörténész, szerkesztő, az MTA doktora, aki 1995-ben az INteRNeTTo egyik alapítója volt.
Az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozott, a szegedi és a pécsi egyetemen, az ELTE-n és a a párizsi Université de la Sorbonne Nouvelle-n tanított. Megalakította a Reneszánszkutatások Posztgraduális Központját (CHER), majd 1998-ban a Bölcsészettudományi Informatika Alapprogramot, az irodalmi szövegek számítógépes feldolgozásának első magyarországi kutatóhelyét és oktatási központját. Kutatócsoportjával 1976-ban kezdett el dolgozni Szegeden a Régi magyar vers repertóriumán, melynek számítógépes változata (1979), majd az internetes változata (1993) a világ első ilyen jellegű adatbázisa volt. Szintén ő készítette tanítványaival közösen a világ első online kritikai kiadását, Balassi Bálint verseiből(1993). Főszerkesztője volt a nyomtatásban 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei című kézikönyv hálózati változatának, majd a 2021-ben megjelent online Magyar irodalomtörténetnek. Új irányt adott az ómagyar szövegemlékek értelmezésének, az általa vezetett kutatáson alapul a Pray-kódex kiadása. Az 1989-es rendszerváltáskor a 2000 című irodalmi és társadalmi havilap egyik alapító szerkesztője volt, 1995-ben részt vett az INteRNeTTo című internetes folyóirat megindításában. Szerzőtársaival két gimnáziumi irodalomtankönyve is megjelent. Az irodalom mellett a komolyzenei felvételek, a hifi-rendszerek és a fényképezőgépek világa is érdekelte. Több mutatása
138
éve
1888 – Megszületett Egri Lajos magyar-amerikai író, aki írástechnikát oktatott. Műveit a mai napig alapként haszálják.
Az 1930-as évek közepén megalapította az Egri-féle íróiskolát, az írástechnikáról több könyve is megjelent, köztük a The Art of Creative Writing és a The Art of Dramatic Writing (A drámaírás művészete) című alapművek. Utóbbit máig az egyik legjobb színműírással foglalkozó könyvnek tartják, tanait pedig átvették a novella-, regény- és forgatókönyvírás elméletével foglalkozó írások is. Több mutatása
109
éve
1917 – Először adták át a Pulitzer-díjat.
Joseph Pulitzer Makón született. A gyenge látású, rossz fizikumú, ám kalandvágyó Pulitzer tizenévesen került az USA-ba. A polgárháború után St. Louisban egy német nyelvű lapnak készített riportokat, közben angolt és jogot tanult. 1867-ben lett amerikai állampolgár, pár év után olyan tökéletesen beszélt angolul, hogy komoly politikai-jogi pályát futott be, de végül mégis a sajtónál maradt. Erőszakos modorával sok ellenséget szerzett magának, de sikereit senki nem vitathatta. 1878-ban megvásárolt két, csődközeli napilapot; az összeolvasztott Post-Dispatch három év után már nyereséges volt. 1882-ben megvette New York-ban a World című napilapot, amelyből hamar informatív és szórakoztató, sikeres lapot varázsolt az izgalmas, igényes, modern újságírói stílusnak köszönhetően. Mestere volt a sajtóüzletnek és szeretett jótékonykodni, többek közt megalapította a nevét viselő díjat, amely ma is a legrangosabb újságírói elismerésnek számít. Halálakor 30 millió dolláros vagyont hagyott hátra. 1 millió dollárt adományozott a Columbia Egyetemnek, ezzel alapozta meg a róla elnevezett Pulitzer-díjat. Több mutatása
54
éve
1972 – Megszületett Szabó T. Anna költő, író (Elhagy, Senki madara), műfordító.
Férje Dragomán György író, műfordító.
177
éve
1849 – Párizsban meghalt Lady Marguerite Blessington angol írónő, társasági hölgy.
A grófnő író és újság szerkesztő volt. Regényeket elbeszéléseket, de szépirodalmi és életrajzi műveket is írt. Írországban született. Margaret Power néven kétszer ment férjhez,mind a kér férjét eltemette, gyermeke sosem született. Szinte egész életében váltakozott az anyagi jólét és a hitelezők elöli menekülés. Emlékeit, kéziratait többször nyilvánosan elárverezték. Legismertebb munkája: Beszélgetések Lord Byron-nal, Belgiumi utazások vázlatai, A két barát. Éveken át szerkesztette Az emlékbe és A szépség drágakövei című lapokat. Több mutatása
134
éve
1892 – Megszületett Ivy Compton-Burnett angol írónő.
Az 1955-ben megjelent "Mother and Son" című könyvében szellemes komédiákat írt a VII. Edward korabeli (1901-1910) társadalomról.
124
éve
110
éve