Irodalom kategória
101
éve
123
éve
1903 – Megszületett Marguerite Yourcenar belga-amerikai regényírónő, esszéista.
Az első nő, akit tagjává választott a Francia Akadémia (Academie Francaise), egy zártkörű irodalmi intézet.
48
éve
1978 – Meghalt Dienes Valéria írónő, táncpedagógus, filozófus, az első magyar női egyetemi doktor.
Eredeti nevén: Geiger Valéria Anna
31
éve
156
éve
56
éve
1970 – Megszületett Tasnádi István, József Attila-díjas drámaíró.
1997-ben végez színháztörténészként a Pannon Egyetemen, Veszprémben. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Kara színháztudományi mesterképzésének oktatója. 1992-től publikál rendszeresen. Verseit, kritikáit szinte valamennyi jelentős irodalmi- és színházi folyóirat közölte. 1993-ban jelent meg Walter Egon válogatott búcsúlevelei című verseskötete, 2000-ben Kokainfutár című drámakötete, 2004-ben Taigetosz csecsemőotthon című válogatás kötete, amely a Schilling Árpáddal közösen készített előadások szövegét tartalmazza. 2009-től gyerek- és ifjúsági könyvek szerzője, Rozi az égen (2009), A kőmajmok háza (2012). 1996-ban a Bárka Színház alapító tagja, 1996-tól 2001-ig dramaturgja. 2001-től 2007-ig a Krétakör Színház rezidens drámaírója. 2009-ben színházi rendezőként is debütál, rendezései: Fédra fitnesz, Kupidó, Paravarieté, Tapasztalt asszony. 2012-től Az HBO Terápia című sorozatának vezető írója. Darabjait külföldön is megismerhette a közönség. Több mutatása
31
éve
1995 – Meghalt Lelkes István újságíró, író, fotóművész.
Lelkes István 1942-ben a Népszavánál kezdett, ahol a német megszállásig külső munkatársként dolgozott. 1945-ben a lap rendes munkatársa lett. Mesterének tekintette Bálint Györgyöt, Szerb Antalt és Márai Sándort. Kollányi Ágoston mellett a filmgyárban is dolgozott. Tanulmányai, kritikái jelentek meg az Interpress, az Új Írás, az Új Hang, az Élet és Irodalom, a Magyar Nemzet és egyéb újságok hasábjain. A rádióiskola sorozatban közölte a híres emberek életpályáját bemutató hangjátékait. Több mutatása
30
éve
1996 – Meghalt Benedek István elmeorvos, író, művelődéstörténész, polihisztor.
A nagy mesemondó, Benedek Elek unokája. Sokáig dolgozott orvosként is, de íróként lett ismert. Első könyvének témáját szakmájából vette, az elmegyógyintézetek életéről írta az Aranyketrec című, számos kiadást megért, s több idegen nyelvre is lefordított művet. Olvasott könyve még a Csineva és a kétkötetes Mandragóra is. Jelentősek biográfiái, s értékes könyve Az értelem dícsérete. Több mutatása
146
éve
1880 – Megszületett Kaffka Margit író, költő (Színek és évek).
Nagykárolyban született. Apja főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. 1905 feb 17-én ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910-1915 között tanárként dolgozott, közben 1914 aug 18-án Szegeden másodszor is férjhez ment Bauer Ervin gyakorló orvos?biológushoz. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt. 1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki. Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált. Több mutatása
147
éve