Ma Ede névnapja van

Irodalom kategória

207 éve

1819 – Megszületett Walt Whitman amerikai költő, a szabad versek mestere.

A szabad vers első nagy művelőjének, klasszikusának 1855-ben jelent meg "Fűszálak" című kötete. Fennmaradt életművében mindössze 4 rímes, kötött ritmusú költemény található. A 12 hosszú, szabad vers közül kiemelkedik az "Ének önmagáról" című alkotás. Whitman az amerikai költészet megújítója volt, de szabad versei az európai költészet történetében is új korszakot nyitottak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1819. 05. 31. Született Irodalom

77 éve

1949 – Megszületett Fehér Béla író, újságíró (Kossuthkifli).

Kedvenc írója Rejtő Jenőn és Jókai Móron kívül a német származású amerikai író Kurt Vonnegut volt. Vannak visszatérő szereplői a Görbekerti család tagjaiban. Kivételes gasztronómiai ismereteit is beépítette műveibe (pl: Lecsó, Ede a levesben). Tárcanovelláival, melyeket a Magyar Nemzetben publikált „Darázsfészek” majd „Szilvakék paradicsom” címmel. E rövid mégis találó írásaiban olyan hétköznapi élethelyzetekkel találkozhatunk, melyeket általában hirtelenül történő, sci-fibe illő változás szakít félbe, majd onnantól groteszkbe hajlik a befejezés. Több mutatása

Teljes esemény 0

1949. 06. 01. Született Irodalom Magyar

65 éve

1961 – Megszületett Czigány Ildikó biológus, író, pilóta, az első nő, aki Magyarországon közforgalmú pilóta majd parancsnok lett.

Apja: Czigány György, író, költő, zenei szerkesztő. Iskolái: Martos Flóra Gimnázium, biológia tagozat, Zeneakadémia, Zenetudományi tanszék, 1988, Párizsban ösztöndíjas, itt írta szakdolgozatát, Soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem, vadgazdálkodás és vadbiológia. 1994-98 között légiutas-kísérő volt a Malévnél, 1998-ban Magyarország első közforgalmi pilótanője, 2005. április 4-én repült első parancsnoki útján a Malévnél. Könyvei: Zene a tengeren, Kék világ, Négyezer napja a nyárnak, Kutyaszívvel, Induló madár, Vadvirágok. Etűdök repülőre és karatére. Több mutatása

Teljes esemény 0

1961. 06. 01. Született Nő Irodalom Zene Technika Magyar