Ma Mária névnapja van

Irodalom kategória

112 éve

1914 – Brnoban megszületett Bohumil Hrabal cseh író (Sörgyári capriccio).

Klement Gottwald Állami Díjas író. Bohumil Hrabal jogot tanult a prágai Károly Egyetemen, 1939-től jogász tisztviselőként dolgozott, majd volt vasúti pályamunkás, forgalmi tiszt, biztosítási ügynök, utazó kereskedő, acélgyári munkás, hulladék papírgyűjtő és színpadi mindenes is. 1962. óta író. Magyar nyelven is megjelent műveiből: "Táncórák idősebbeknek és haladóknak", "Szigorúan ellenőrzött vonatok", "Sörgyári capriccio", "Díszgyász", "Gyöngéd barbárok", "Harlekin milliói", "Őfelsége pincére voltam". Elképesztően rossz tanuló volt, egyszer évet is kellett ismételnie. Rendkívül gátlásos volt, szinte egyfolytában zavarban volt. Ekkor jött rá, hogy a sör kiválóan oldja zavarát és elkezdett kocsmába járni, ahol imádta hallgatni az embereket, a harmadik sör után pedig kezdte magát olyan jól érezni, hogy be is kapcsolódott a beszélgetésekbe. A Sörgyári capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok című műveiből, film is készült Jiri Menzel rendezésében. Több mutatása

Teljes esemény 0

1914. 03. 28. Született Film/Média Irodalom

92 éve

1934 – Megszületett András Sándor költő, irodalomtörténész, művészettörténész, irodalomkritikus, egyetemi tanár.

Eredeti neve: Sándor András. Magyar nyelv és irodalom tanár volt 1965-1969 között Berkeley-ben, majd 1996-ig a washingtoni Howard Egyetemen volt professzor. Az emigráció egyik jelentős folyóiratának, az Arkánumnak volt szerkesztője 1981-1996 között, illetve aktív tagja volt a párizsi Magyar Műhely munkaközösségének is. Irodalomelméleti és művészettörténeti munkákat írt. Esszéit és tanulmányait angolul és németül, verseit és szépprózáját jellemzően magyarul írta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1934. 03. 28. Született Tudomány Irodalom Alkotás Magyar

90 éve

1936 – Megszületett Mario Vargas Llosa, Nobel-díjas perui író.

Legismertebb művei A város és a kutyák című regény, mely a világhírt hozta meg számára, valamint humoros könyve, a Pantaleón és a hölgyvendégek. Művei a totalitarizmus gonoszságairól szóltak. 1990-ben jelöltként is indult a perui elnökválasztáson. Irodalmi munkássága elismeréseként I. János Károly spanyol király 2011-ben őrgrófi címet adományozott neki. Az író 2003-ban volt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, akkor ő kapta a Budapest Nagydíjat. Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 03. 28. Született Irodalom

121 éve

1905 – Megszületett Rejtő Jenő író, Fülig Jimmy, Vanek úr megalkotója.

Reich Jenő néven, zsidó családban született a későbbi Rejtő Jenő, avagy P. Howard, avagy Gibson Lavery. Elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, de színészi tehetség híján inkább a színdarabírással foglalkozott, szép sikerekkel. 21 évesen, pár fillérrel a zsebében, kalandra éhesen nekivágott Európának, majd rövid időre a francia idegenlégióba is beállt. 1930-ban visszatért Pestre, és írni kezdett. Írt színdarabokat, cikkeket, útközben összeszedett élményeiből pedig számos regény született, igazi, jó értelemben vett ponyvák, teli a rá jellemző humorral és öngúnnyal. Volt saját stílusa, volt rengeteg ötlete, így volt lelkes olvasóközönsége is. Sikereinek és életének a háború és a fasizmus vetett véget. Az Egyedül vagyunk című lapban 1942. októberében megjelent róla egy cikk, amely sérelmezte, hogy zsidó létére még mindig Pesten van, és még mindig ír. Szanatóriumból munkaszolgálatra vitték, amit egyébként is gyenge, beteges szervezete nagyon rosszul viselt, ennek ellenére kicsi hátizsákját a minusz 40 fokos hosszú gyalogúton is cipelte, hogy dolgozni tudjon. Utolsó napjaiban a "Nagy Regény" megírásán dolgozott. Vidám könyveit "csak" történeteknek tartotta, ellenben amit megélt, az maga volt a történelem. Ezt akarta megírni élete főműveként. Teste azonban nem bírta, az egyik legolvasottabb magyar író 38 évesen Ukrajna hómezein halt meg 1943 január 1-jén. Több mutatása

Teljes esemény 0

1905. 03. 29. Született Irodalom Magyar