Tudomány kategória
184
éve
136
éve
1890 – Megszületett Csapody Vera az első magyar női fizikus, botanikus, aki 12 ezer képet festett növényekről.
Külön engedéllyel vették fel a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára, ahol akkor még nem tanultak nők. 1913-ban a nők közül elsőként szerzett diplomát. 32 éven keresztül tanított a Sacré Coeur Sophianum katolikus leánygimnáziumban matematikát és fizikát. Gyerekkorától festett növényeket, a tanítás mellett is folytatta. Jávorka Sándor Kossuth-díjas botanikus fedezte fel tehetségét, és kérte fel botanikai könyvek illusztrálására. Komoly fizikai erőt igénylő botanikai gyűjtőútakon vett részt, bejárta az egész Kárpát-medencét, a Magas-Tátrát és az Al-Dunát is. A növényekről lehetőség szerint azonnal a helyszínen készített vázlatokat, akvarelleket. Nagyjából tizenkétezer akvarellt és háromezer táblarajzot készített, húsz könyv társszerzője volt, amivel még a nemzetközi botanikában is rekorder. 95 évet élt, nem volt családja, élete utolsó napjáig dolgozott. Több mutatása
101
éve
1925 – Meghalt Rudolf Steiner horvát származású osztrák filozófus, az antropozófiai szellemtudomány atyja.
(Murakirály, 1861. február 27. – Dornach, 1925. március 30.) Filozófus, író, dramaturg, tanár, az antropozófia megalkotója volt. A művészet területén is intenzív tevékenységet fejtett ki, nagy számú festmény, szobor, építészeti munka, terv és vázlat maradt fenn tőle. Több mutatása
467
éve
1559 – Annabergben meghalt Adam Riese, pontos számításairól híres német matematikus.
A törtekkel való számolásban napjainkban is használt jeleket Riese vezette be.
77
éve
1949 – Elhunyt Friedrich Bergius német kémikus.
1931-ben Boschsal megosztva kémiai Nobel-díjat kapott "a nagynyomású kémiai eljárások felfedezése és kifejlesztése területén végzett munkájáért". Több mutatása
75
éve
1951 – Megszületett Romsics Ignác, Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja.
A 20. századi magyar történelem kutatója.
68
éve
1958 – Megszületett Csizmadia Ervin politológus, egyetemi docens.
2004 óta főszerkesztője a Politikatudományi Szemle című szakfolyóiratnak, 2007 májusa óta vezetője a Méltányosság Politikaelemző Központnak.
59
éve
1967 – Megszületett Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Apja Barabási László történész, volt múzeumigazgató. Édesanyja, Katalin magyar szakos tanárnő és gyermekszínházi rendező.
161
éve
1865 – Bécsben megszületett Zsigmondy Richárd, magyar származású Nobel-díjas kémikus.
Bécsben és Münchenben folytatott egyetemi tanulmányai során az osztrák születésű, de magyar szülőktől származó Zsigmondy Richárd elsősorban szerves kémiával foglalkozott, doktori disszertációját is ebben a témakörben írta. Rövid ideig Berlinben dolgozott, majd a grazi Technische Hochschule magántanára lett. 1897. és 1907. között a Jénia Egyetem magántanára, és ezzel egy időben a Schott üveggyár tudományos munkatársa volt. 1908-tól haláláig a Göttingeni Egyetemen tanított szervetlen kémiát. 1918-ban alkotta meg a különböző kémiai kutatásokban használt membránszűrőt, 1929-ben pedig ennek tökéletesített változatát, az ultraszűrőt. Kolloid oldatokkal kapcsolatos vizsgálataiért és az ultramikroszkóp felfedezésért 1926-ban kapott kémiai Nobel-díjat. Az elismeréssel járó pénzösszeget teljes egészében kémiai intézetének fejlesztésére fordította. Zsigmondy Richárdról a Holdon egy krátert is elneveztek. Több mutatása
430
éve