Történelem kategória
34
éve
96
éve
1930 – Megszületett Horn Miklós pedagógus, a Budapesti Gazdasági Főiskola főigazgatója, politikus.
Bécsben született. A Demokratikus Koalíció alapító tagja volt.
27
éve
1999 – Az európai nemzeti parkok napja
Az EuroParc nevű szövetség a nemzeti parkok és egyéb védett területek célkitűzéseit és jelentőségét kívánta népszerűsíteni. Az Europarc Szövetség (korábbi nevén Európai Nemzeti Parkok és Natúrparkok Szövetsége) 1973-ban alakult, s együttesen 34 ország 400-nál is több védett területéért felelős. 1999-ben indított programja alapján május 24-én annak emlékére tartják e napot, hogy 1909. május 24-én alakultak meg az első európai nemzeti parkok Svédországban. Több mutatása
216
éve
1810 – Megszületett Kmetty György, honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc kiemelkedő alakja.
Kmetty Budavár bevételénél hadtestparancsnokként szerzett érdemeket, de más csatákban is felfigyeltek bátorságára, parancsnoki és hadvezetési képességeire. A szabadságharc bukása után Törökországba emigrált, és Iszmail - Ismail pasa néven, dandártábornokként harcolt. Irodalmi hírnévre is szert tett pamfletjével, amelyben Görgey Artúr emlékiratát bírálta. Több mutatása
207
éve
1819 – Megszületett Viktória királynő, aki 64 évig uralkodott.
Nagy-Britannia és Írország uralkodónője, valamint India császárnője volt. 1837-től 1901-ig uralkodott. Nagyapja III. György király, apja Edvárd kenti herceg (III. György harmadik fia) volt. 1837-ben nagybátyja, IV. Vilmos, Nagy-Britannia, Írország és Hannover uralkodójának halála után került Nagy-Britannia és Írország trónjára. 1840-ben Viktória szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt. 1877-ben Delhiben vette fel Viktória az "India császárnője" címet, felelevenítve ezzel az 1858-ban trónjuktól megfosztott nagymogulok hagyományát, így bizonyítva India kulcsszerepét a brit gyarmatbirodalomban. Több mutatása
207
éve
1819 – Először szelte át gőzhajó az Atlanti-óceánt.
A hajó Robert Fulton "Savannah" nevű, 3 árbócos vitorlása volt. 1819. május 24-én indult az amerikai Georgiában lévő Savannah városából, majd 27 nappal később érkezett az angliai Liverpoolba. Az út nagy részét vitorláival tette meg, a 90 lóerős gőzgépet csak kisegítőként használták, mivel nem tudott annyi tüzelőanyagot szállítani, amely elég lett volna a csak gőzgéppel való átkeléshez. A gőzgépet út során 85 órán keresztül használták. Ezután 19 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újabb gőzgéppel hajtott hajó keljen át az Atlanti-óceánon. Több mutatása
115
éve
1911 – Meghalt Báró Bánffy Dezső politikus, miniszterelnök.
A konzervatív politikust Ferenc József császár nevezte ki miniszterelnökké, 1895.01.15-től 1899.02.26-ig töltötte be tisztségét.
102
éve
1924 – Megalakult a független, és kizárólagos bankjegykibocsátási joggal rendelkező Magyar Nemzeti Bank.
A pénzintézet alakuló ülését a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartották. A bank, részvénytársasági formában 1924. június 24-én kezdte meg hivatalosan a tevékenységét. Első elnöke Popovics Sándor volt, 1935-ig. A központi bank teremtette meg az I. világháborút követően inflálódott pénz, a korona stabilizációját, majd kibocsátotta az új pénzt: a pengőt. Több mutatása
419
éve
1607 – Megalapították Jamestownt, az angolok első állandó észak-amerikai települését.
A London Társaság hajóival érkeztek. Roanoke-szigettől északra található a város. Jamestownban volt az Újvilág első törvényhozó gyűlése 1619. 08. 09-én, amelyen a virginiai angol telepesek határozatot hoztak - többek között - az adó- és közügyekről, az erkölcsről és a dohány árának megállapításáról. Az első törvényhozó gyűlés augusztus 14-ig ülésezett. Több mutatása
33
éve