Történelem kategória
821
éve
366
éve
1660 – Angliában a polgárháború után helyreállították a királyságot.
I. Károly fia, a Stuart-házból származó II. Károly lépett a trónra, Anglia alkotmányos királyság lett.
180
éve
1846 – Megszületett Apponyi Albert gróf, vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
Az I. világháborút követő béketárgyalásokon, 1920-ban Versaillesben a magyar küldöttség vezetője, a szerződés aláírója volt. 1891-től a Nemzeti Párt vezére volt. 1907-ben vallás- és közoktatási miniszter lett. Több nyelven beszélt, kiváló szónoki képességekkel rendelkezett. Haláláig képviselte Magyarországot a Népszövetségben. Több mutatása
159
éve
1867 – Elfogadták a magyar országgyűlés kamarái a közösügyi javaslatot, megalapozva a kétközpontú birodalmat.
Ferenc József július 28-án szentesítette. A 1867:XII. törvény megerősítette a Habsburg-monarchia országainak összetartozását az 1723-as Pragmatica Sanctio alapján, azzal a megkötéssel, hogy a "közös biztosság együttes erővel leendő védelme és fenntartása" mellett Magyarország "önállása sértetlenül fenntartható". Több mutatása
109
éve
1917 – Megszületett John F. Kennedy (JFK), az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke.
1963-ban Dallasban merénylet áldozata lett.
15
éve
2011 – Meghalt Mádl Ferenc jogász, köztársasági elnök.
1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben. 1955-ben az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1961-1963 között tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonlító jogi karán. 1973-ig az MTA Állam és Jogtudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője. 1990. május 23-tól 1993. február 22-ig az Antall-kormány tárca nélküli minisztereként feladata volt az MTA felügyelete. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus 1-jétől az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökeként is dolgozott. 1993. február 22-től 1994. július 15-ig művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. 1995-ben az ellenzéki MDF, KDNP és Fidesz közös államfőjelöltje volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért. 2000-ben az FKgP Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnöknek. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. Ekkor távozott minden addigi munkahelyéről. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak. Visszavonulása után emeritálta és díszdoktori címet adományozott neki az ELTE. 2011. május 29-én hunyt el. 2011. június 7-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (28-as parcella 0 szakasz, 1. sor, 40. sírhely) helyezték örök nyugalomra. Több mutatása
32
éve
1994 – Az 1994-es országgyűlési választások második fordulója.
Az első fordulót május 8-án, a másodikat május 29-én tartották. A megjelenési arány országosan az első fordulóban 68,92%, a másodikban 55,12% volt.A választások utána a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és az Agrárszövetség (ASZ) alakított kormányt. Több mutatása
595
éve
1431 – Rouenban eretnekség és bűbájosság vádjával máglyán megégették Jeanne d'Arc-ot, az Orleans-i Szüzet.
Jeanne d'Arc (az Orleans-i Szűz) - látomásától vezetve - döntő fordulatot hozott a százéves háborúban Franciaország javára .A lotharingiai parasztlány VII. Károly királyi serege élén felszabadította az angol megszállás alól Orleans-t, majd Rheimsbe kísérte Károlyt, ahol királlyá koronáztatta. Jeanne d'Arc 1430-ban a burgundi herceg fogságába esett, aki átadta őt a szövetséges angoloknak. Egyházi per alapján égették meg. 1456-tól - rehabilitálása óta - francia nemzeti hősként tisztelik. A Százéves háború (1337-1453) az Anglia és Franciaország közt, Flandria gazdag ipari területeiért és a francia trón birtoklásáért folytatott, 116 évig tartó háború volt. A háború 1337-ben vette kezdetét, mikor III. Edward megszállta seregeivel Flandriát. Hatalmas győzelmet aratott a Crécy csatában (1346), sikerét főként 10000 kiválóan képzett, angol hosszúíjjal felszerelt íjászának köszönhette. Miután fia Edward, a Fekete Herceg a Poitiers-i csatában (1356) foglyul ejtette II. János királyt, aki 1350-ben vette át a trónt, a franciák jelentős területeket kényszerültek átadni az angoloknak. A királyért kért váltságdíj részeként Anglia birtokába került Aquitania, majd Calais. 1422-re angol fennhatóság alá kerültek a Loire folyótól északra fekvő területek. A háború fordulópontját 1429-ben Jeanne d?Arc angolellenes mozgalma hozta. A franciák 1453-ra Calais kivételével visszafoglalták területeiket. Érdekességek: Az angolok a hosszúíjat a Százéves háborúban alkalmazták először a kontinensen. Egy képzett íjász percenként 12 nyilat lőtt el. A franciák győzelmét a puskapor időközbeni feltalálása segítette. A háborút teljes egészében francia földön vívták. Az Azincourt-i csatában az angol katonák vérhastól szenvedtek, az íjászok emiatt félmeztelenül harcoltak. Jeanne d?Arc-nak nem volt fegyvere, egy lobogóval indult harcba. Több mutatása
1299
éve
727 – Meghalt Szent Hubert misszionárius, akit a X. századtól a vadászat védőszentjeként tisztelhetünk.
A Brüsszel melletti Tervurenben halt meg. Szent Hubert (született 655. körül) misszionárius, aki Tongern-Maastricht püspöke volt, akkor tért meg - a legenda szerint -, amikor egy vadászaton megjelent előtte egy szarvas kereszttel az agancsában. A magyar hagyomány szerint Szent László királyhoz és Szent Eusztákhoz is kapcsolódik ilyen keresztlátomás. Több mutatása
454
éve