Történelem kategória
81
éve
1053
éve
973 – Elkezdődött a magyarok beilleszkedése a nyugati, keresztény társadalomba.
Géza fejedelem képviseletében 12 előkelő magyar vesz részt I. Ottó Quedlinburgban rendezett húsvéti ünnepségein.
162
éve
1864 – Cseszneken megszületett Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök.
Jogi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen és német egyetemeken végezte. Budapesten jog- és államtudományi doktori oklevelet szerzett, ügyvédi vizsgát tett, majd nyitott egy ügyvédi irodát. 1901-től 1918-ig a németújvári választókerületet képviselte az országgyűlésen néppárti programjával. A Tanácsköztársaság idején letartóztatták és egy ideig túszként fogva tartották ellenforradalmi tevékenység vádjával. 1919. őszén a katolikus és a keresztényszocialista mozgalom újjászervezésében vett részt. 1920. januárjában nemzetgyűlési képviselővé választották a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának programjával. Február 18-tól a nemzetgyűlés első alelnöke volt. Március 1-jén a nemzetgyűlés elsöprő többséggel választotta meg Magyarország kormányzójává Horthy Miklóst, akinek személye - egy törvénycikk értelmében - sérthetetlen volt, és a királlyal azonos büntetőjogi védelemben részesült. A Nemzetgyűlés gyakorolta a törvényhozó hatalmat, a kormányzó pedig - a Nemzetgyűlésnek felelős minisztériumon keresztül - a végrehajtó hatalmat. Horthy megválasztásával beadta lemondását a Huszár kormány. Átmeneti megoldásként fogadták el az egyes hatalmi csoportok Simonyi-Semadam Sándor kinevezését, aki egy ideig a bel- és külügyminiszteri tárcát is magának tartotta meg. Június 4-én rá hárult a szomorú kötelezettség, a felhatalmazás megadása a trianoni békeszerződés aláírására. Június 26-án lemondott, de véglegesen csak július 29-én távozott tisztségéből. Újra megnyitotta ügyvédi irodáját, 1920-tól a Keresztény Nemzeti Egyesülés, 1921-22-ben a Kisgazdapárt tagja volt. 1922-ben vonult vissza teljesen a politikai élettől, 1922-től 1924-ig az Országos Pénzügyi Tanács tagja, 1932. és 1945. között a Magyar Jelzálog Hitelbank kormánybiztosa volt. 1936-ban titkos tanácsossá nevezte ki Horthy Miklós kormányzó. Több mutatása
153
éve
125
éve
1901 – Megszületett Galántai Esterházy Pál herceg, aki saját birtokai felajánlásával kezdeményezte a Fertő-tavi nemzeti park kialakítását.
Teljes neve: Galántai Esterházy Pál Mária Lajos Antal. A 20. században az örökös elsőszülött hercegi rang birtokosa az Esterházy családban. A "felszabadulás" után a Rákosi-korszak elején, 1949. február 8-án 15 év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték egy koncepciós perben. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, és Nyugatra menekült. Művészetbarát és tudománypártoló volt. Alapítványt hozott létre az orvosi kutatás előmozdítására. A képzőművészetet évenkénti vásárlásaival, festőművészeti és szobrászati díjak adományozásával támogatta. Személyesen kezdeményezte nemzeti park kialakítását a Fertő ausztriai részén, amihez saját birtokait ajánlotta fel. Több mutatása
25
éve
2001 – A Mir szovjet űrállomást 15 évnyi működés után megsemmisítették.
A Csendes-óceán felett hozták vissza a légkörbe, ahol megsemmisült.
107
éve
81
éve
1945 – Vértanú halált halt Bódi Mária Magdolna balatonfűzfői munkáslány.
1921-ben augusztus 8-án született Szigligeten. A fűzfőgyártelepi Nitrokémia Rt. munkásnője volt, aktívan bekapcsolódott az egyház életébe. 1944-ben egész életére szóló, önkéntes szüzességi fogadalmat tett.1945 március 23-án az asszonyok az óvóhely lejáratában tartózkodtak, amikor két fegyveres szovjet katona érkezett. Egyikük megtámadta Magdolnát. A lány ellenállt, menekülés közben is figyelmeztetni igyekezett a többieket. A katona amikor utólérte, lelőtte.Halála után Mindszenty József - akkori veszprémi püspök - rendelkezésére húszoldalas jegyzőkönyv készült vértanúságának körülményeiről, amely alapján megindították a boldoggá avatásához szükséges eljárást. Több mutatása
65
éve
1961 – Csillagvárosban, tűzben életét veszítette Valentyin Bondarenko űrhajósjelölt.
A tűz a földi kiképzés során a túlnyomásos oxigénkamrában keletkezett.
20
éve