Történelem kategória
224
éve
115
éve
1911 – Megszületett Josef Mengele német orvos, antropológus, aki a II. világháborúban emberek ezrein kísérletezett.
1943-ban Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs táborba helyezték, ahol emberek ezreit küldte gázkamrába. Az "árja faj" tökéletesítésének ürügyén élő embereken folytatott orvosi kísérleteket. A háború végén az amerikaiak elfogták, de rövidesen elengedték. Amikor bűnei kezdtek nyilvánosságot kapni, szökni kényszerült, főként Dél-Amerikában rejtőzködött. 1979-ben fürdőzés közben a tengerbe fulladt, de máig is sokan kételkednek abban, hogy az évekkel később azonosítására használt csontváz valóban az övé-e. Több mutatása
114
éve
1912 – Megszületett Pat Nixon, egykori amerikai First Lady.
Főiskolai tanárnő volt, mielőtt férjhez ment Richard Nixonhoz. Életrajzát 1986-ban írta meg leánya, Juli.
11
éve
2015 – A Magyar zászló és címer emléknapja
Az Országgyűlés 2014 decemberben döntött arról, hogy március 16-át a magyar zászló és címer emléknapjává nyilvánítja. A magyar emberek számára a nemzeti jelképek különleges jelentőséggel bírnak, mert azok, noha Magyarország határai nem esnek egybe a nemzet határaival, a nemzet közös nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységesek. Több mutatása
178
éve
1848 – A pesti forradalom hírére bécsi udvar hozzájárult gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez.
A vonakodó bécsi udvar hozzájárult ahhoz, hogy a teljhatalommal felruházott István főherceg nádor kinevezze gróf Batthyány Lajost miniszterelnökké. Batthyány Lajos gróf a kormánynévsor felterjesztése után március 31-én foglalta el hivatalát, kormánya pedig április 7-én alakult meg. 1848. április 19-től május 23-ig ideiglenesen a Hadügyminisztériumot is vezette. Batthyány a kormány tagjainak nagy részét a liberális nemzeti mozgalom vezérkarához tartozó államférfiakból válogatta össze. Miniszterek: Szemere Bertalan belügy, Mészáros Lázár hadügy, Kossuth Lajos pénzügy, Deák Ferenc igazságügy, Klauzál Gábor földművelés, ipar- és kereskedelemügy, Széchenyi István közlekedésügy, Eötvös József vallás- és közoktatásügy, Esterházy Pál herceg a király személye körüli miniszter. Több mutatása
178
éve
1848 – Batthyány kiadta első elnöki körlevelét az ország hatóságaihoz a rend fenntartására.
Hajnali kettőkor a Pozsonyba érkező gőzös meghozta Pestről a 12 pontot és a Nemzeti dalt, illetve az ottani események hírét. Hajnali fél öt körül az az akkor még téves hír terjedt el, hogy a király kinevezte Batthyányt magyar miniszterelnökké, ami csak késő délelőtt valósult meg, a híre pedig délutánra érkezett meg Bécsből az országgyűlés és az ifjúság küldöttségével. A Zöldfa fogadó erkélyéről - amely híres kőerkély ma Cegléden található, míg maga a fogadó erősen átalakítva, de még fennáll Pozsonyban - Kossuth Batthyányt, mint miniszterelnököt mutatta be a népnek. Este ugyanitt fáklyászenét tartottak az újdonsült elnöknek, majd Batthyány kiadta első elnöki körlevelét az ország hatóságaihoz a rend fenntartására. Több mutatása
81
éve
67
éve
1846
éve
180 – A mai Bécs területén pestisben meghalt Marcus Aurelius, a filozófus császár, aki 161. óta uralkodott Róma trónján.
Bécsnek ebben az időben Vindobona volt a neve, ahol római légiós tábor volt.Antoninus Pius császár halála után két császár került uralomra Rómában. Marcus Aurelius, Antoninus Pius örökbefogadott fia, Lucius Verust, adoptált fivérét tette társuralkodójává. Marcus Aurelius a Római Birodalom határai védelmében sikeres harcokat vívott délkeleten a parthusok (162-166.), majd a Duna-határon a germán markomannok (167-től) támadásai ellen. Vindobona területén a rómaiak légiós tábort alapítottak. Marcus Aurelius itt halt meg pestisben 180. 03. 17-én. Utódjául fiát, Commodust jelölte ki, akinak uralkodása (180-192.) alatt megkezdődött a Római Birodalom hanyatlása. Több mutatása
553
éve