Sport kategória
16
éve
72
éve
1954 – Megszületett Taróczy Balázs teniszező, az újkori magyar tenisz legsikeresebb férfi versenyzője.
Megalakulása (2000) óta a Sport Tv szakkommentátora. Sportolóként az UVATERV (1961–68), a Vasas (1969–80), a német TC Fürth (1981–86) teniszezője volt. Tíz éven át az egyéni tenisz-világranglista első ötven játékosa között volt, 1978-82 között az első húszban. 26 páros ATP-tornát, egyéniben 13 tornát nyert meg, mindet salakos borításon, kétszer bejutott a Roland Garros negyeddöntőjébe.Rövid ideig Goran Ivanišević edzője is volt. Több mutatása
111
éve
1915 – 25 éves korában meghalt Wittmann Viktor gépészmérnök, pilóta, aki több magassági és távrepülési csúcsot is tartott.
1911-ben a Magyar Géprepülők Szövetsége vezetőségi taggá választotta, az akkor 22 éves Wittmannt. Karinthy Frigyessel barátja volt, akit rendszeresen elvitt magával repülni. 25 évesen bemutató közben bekövetkezett balesetben halt meg. Több mutatása
89
éve
1937 – Megszületett Tamara Pressz olimpiai és világbajnok szovjet atlétanő, aki húgával együtt összesen 26 világrekordot állított fel.
Teljes nevén: Tamara Natanovna Pressz. Az 1958-as Európa-bajnokságon diszkoszvetésben arany-, súlylökésben bronzérmes lett. Az 1960-as római olimpián súlylökésben nyert, diszkoszban második lett, majd 1964-ben mindkét számban olimpiai bajnok volt, olimpiai és világrekorddal. A 180 centi magas, 102 kilós férfias megjelenésű Tamarát és húgát, a szintén Irinát többször gyanúsítottak meg azzal, hogy férfiak és nem nők, ám a gyanú valószínűleg alaptalan volt. A két testvér karrierje során összesen 26 világrekordot állított fel. Több mutatása
89
éve
99
éve
13
éve
2013 – Meghalt Ágoston Judit olimpiai bajnok tőrvívó, edző, gyógytornász.
Mendelényi Tamás olimpiai bajnok kardvívó felesége volt.
76
éve
1950 – Először rendeztek Forma 1-es versenyt.
A silverstone-i pályán rendezett verseny több, mint két órán át tartott, és a mezőny alig fele jutott el a célig: 21 indulóból mindössze 11-en látták meg a kockás zászlót. A leggyorsabb közülük az Alfa Romeóval versenyző Nino Farina volt, aki két további győzelmével a sorozat első világbajnoki címét is megszerezte a mindössze hét futamból álló szezonban. Az olasz mellé Luigi Fagioli és Reg Parnell állhatott fel a dobogóra, a később öt világbajnoki címet begyűjtő Juan Manuel Fangio a leintés előtt 8 körrel kénytelen volt feladni a versenyt. A pontokat akkoriban az azóta számtalanszor megváltoztatott, 9-6-4-3-2-es rendszerben osztották ki. Azóta mindössze két ország - Nagy-Britannia és Olaszország - rendezhetett minden évben futamot. Az egykori silverstone-i verseny óta megszakítás nélkül folyik a világbajnokság. Több mutatása
87
éve
1939 – Megszületett Schirilla György, hosszútávfutó, aki 37 éven át minden évben átúszta a jeges Dunát. Fia, ifj, Schirilla György folytatja a hagyományt.
Budapesten halt meg. 1957-től minden évben átúszta a jeges Dunát. Schirilla az egészséges életmód apostola volt, ehhez szorosan kapcsolódott a számára erőt adó vegetarianizmus. 12 éves kora óta nem evett húst, idővel áttért a teljesen növényi táplálkozásra. Az étrend mellett gyakorolta a vízkúrákat, a szabadban végzett aktív "mezitlábaskodást" és a pozitív gondolkodást, számtalan könyvben adta közre tanácsait az egészséges életmódról. Az extrém kihívásokat kedvelő Schirilla, aki 1973-ban szerzett testnevelő tanári oklevelet, a futásban is próbára tette magát. 1975 és 1982 között minden évben teljesítette a Balaton körüli szuper-hosszútávfutást. 1967-ben 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot. Páratlan teljesítménye nyomán forgatta róla Gazdag Gyula a Hosszú futásodra mindig számíthatunk című dokumentumfilmjét, a mára klasszikussá vált darabban a sportteljesítmény a függetlenség szimbóluma lett.Halála után fia, ifj. Schirilla György ápolja hagyományát, és azóta ő ússza át a jeges Dunát. Több mutatása
84
éve