Sport kategória
8
éve
46
éve
1980 – Befejeződött a tizenharmadik Téli Olimpia az amerikai Lake Placid-ben.
Az amerikai Lake Placid másodszor rendezhetett Téli Olimpiát, a feltételezett rutin ellenére azonban voltak gondok. Az események helyszínei igen távol voltak egymástól, a játékokra összehordott műhó pedig nem túl jó alappá keveredett össze a később leeső igazi hóval. A szép teljesítmények és meglepő események azonban nem maradtak el. Az egyik ilyen ’csoda’ a téli sportokban eddig nemigen jeleskedő törpeállam, Liechtenstein síelője, Hanni Wenzel volt, aki a műlesikló és az óriás-műlesikló számot is megnyerte. A szervező ország saját csodája amatőr hokicsapatuk bajnoki címe lett, valamint gyorskorcsolyázójuk, Eric Heiden öt aranyérme. Az éremtáblázat élén szokás szerint a Szovjetunió végzett, a 10 aranyéremből hármat a síző Szimjatov szerzett. A magyarok kissé keserű szájízzel gondolhatnak vissza erre az Olimpiára, mert nyilvánvaló részrehajlás miatt a Regőczy-Sallai jégtáncpáros bajnoki cím helyett csak ezüstéremmel térhetett haza, a győztes a szovjet Linyicsuk-Karponoszov páros lett. Pár hét múlva azonban Dortmundban a világbajnokságon már a magyar duó állhatott a dobogó tetején. Több mutatása
34
éve
1992 – Befejeződött a tizenhatodik Téli Olimpia a franciaországi Albertville-ben.
Franciország 1992-ben már harmadszorra rendezhetett Téli Olimpiát. A világ politikai változásainak köszönhetően már minden német sportoló egy csapatba tartozott, a volt Szovjetunió országai Független Államok Közösségeként szerepeltek, Lettország, Litvánia és Észtország pedig önálló államként indult. Az éremtáblázat élén 10 arany-, 10 ezüst- és 6 bronzéremmel Németország végzett. Ezen az Olimpián 24 magyar versenyző indult, a legjobb eredményt az Engi-Tóth jégtáncpáros tudta felmutatni: a hetedik helyen zártak. Ugyan osztrák színekben indult, mégis kicsit magyar siker, hogy a gyorskorcsolyázó Hunyady Emese 3000 méteren bronzérmes lett. 40 év szünet után Norvégia helyreállította renoméját az alpesi számokban: műlesiklásban és szuper-óriás műlesiklásban is ők nyertek. Az óriás műlesiklást Alberto Tomba nyerte, megvédve négy évvel korábban szerzett bajnoki címét. Az albertville-i Olimpia legeredményesebb versenyzője egy volt szovjet sífutónő, Ljubov Jegorova volt: nyert 10 és 15 km-en, valamint a 4x5 km-es váltóban, szerzett továbbá két ezüstérmet is, 5 és 30 km-en. Több mutatása
6
éve
2020 – Meghalt Göröcs (Titi) János, a legendás újpesti labdarúgó, csatár, edző.
Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához, és ott játszott egészen 1972-ig. VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, 5-szörös magyar bajnok, egykori közönségkedvenc. Több mutatása
71
éve
1955 – Megszületett Alain Prost francia autóversenyző, a Forma-1 négyszeres világbajnoka.
Teljes nevén: Alain Marie Pascal Prost Világbajnokságok: 1985, 1986, 1989, 1993
24
éve
2002 – Befejeződött a tizenkilencedik Téli Olimpia az amerikai Salt Lake City-ben.
Salt Lake City olimpiája is teli volt emlékezetes eseményekkel, de a legrégebb óta várt, és talán most sem remélt teljesítmény a kanadai hokiválogatott bajnoki címe volt, ötven év szünet után. Wayne Gretzky, aki játékosként sosem lehetett bajnok, most a válogatott szakmai igazgatójaként ugyanúgy örült a sikernek, mintha ő is a jégen lett volna. További örömre adott okot, hogy a női hokisok versenyét is a kanadaiak nyerték. A játékok egyik nagy meglepetése a spanyol sífutó Johann Mühlegg volt, aki a legnagyobb esélyeseket mindig az utolsó hajrában előzve meg, három számban is olimpiai bajnok lett. A 25 magyar versenyző hét sportágban indult, közülük a legjobb eredményt a műkorcsolyázónő Sebestyén Júlia érte el nyolcadik helyezésével (a versenyt a mindössze 16 esztendős Sarah Hughes nyerte). A korábbi bronzérmes és olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, az osztrák színekben induló Hunyady Emese a 26. helyen zárt, közvetlenül Egyed Krisztina előtt. Az éremtáblázat élén Németország végzett, 12 arany-, 16 ezüst- és 7 bronzéremmel. Több mutatása
55
éve
89
éve
1937 – Megszületett Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok kalapácsvető, aki 2 világ-, illetve Európa-csúcsot állított fel.
Az 1960-as római és az 1964-es tokiói olimpián ezüstérmet szerzett, majd az 1968-as mexikói olimpián olimpiai bajnok lett.
74
éve
1952 – Befejeződött a hatodik Téli Olimpia a norvégiai Osloban.
A II. világháború óta a norvég fővárosban rendezett Téli Olimpián indultak először japán és német sportolók, velük együtt 30 ország mintegy 700 versenyzője vett részt a játékokon. A magyarok ismét műkorcsolyázásban jeleskedtek, a Nagy-testvérpár bronzérmet szerzett. Műkorcsolyában egyébként a norvég Hjalmar Andersen tarolt, aki a hazai pályán egymaga három aranyat nyert, ezzel az olimpia legeredményesebb versenyzője is lett. Az éremtáblázaton ismét Norvégia került az első helyre, a kanadai jégkorongcsapat újra, immár hatodszor, bajnok lett. Ezen az olimpián volt először női sífutószám, a 10 kilométeres versenyt az olimpia legidősebb résztvevője, a 31 éves finn Lydia Wideman nyerte. A túlsúlyos németeknek köszönhetően Oslo után változtak a bob szabályai, ugyanis négyesük minden idők legnehezebb bobcsapata volt, összesen 468 kilóval. A módosítás nyomán azóta a kettes bob tagjai összesen legfeljebb 200, a négyes tagjai pedig 410 kilót nyomhatnak. Több mutatása
12
éve