Sport kategória
12
éve
54
éve
1972 – Megszületett Jos Verstappen holland autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta.
Teljes nevén: Johannes Franciscus Verstappen. Rajongói Jos, the Boss néven emlegetik. Fia, Max Verstappen szintén Formula–1-es pilóta.
102
éve
1924 – Megszületett Zakariás József 35-szörös válogatott, olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat tagja.
Zakariás József a MATEOSZ-ban kezdett focizni, majd játszott az MTK jogutódjában (Budapesti Előre SK), a Budapesti Vörös Lobogó tagjaként pedig magyar bajnokságot és Közép-európai kupát is nyert. Legnagyobb sikereit az Aranycsapatban érte el, kiváló taktikai érzékű védekező játékos volt, harmincötszörös magyar labdarúgó válogatott. Zakariás kétszeresen is elsőként távozott a legendás tizenegyből: az 1954-es világbajnoki döntő elvesztése után kikerült a csapatból, majd a csapat egykori tagjai közül ő halt meg a legkorábban, 1971-ben, mindössze 47 évesen.(Más forrás szerint a születésnapja március 25.) Több mutatása
93
éve
1933 – Meghalt Komjádi Béla sportvezető, vízilabdázó, edző, sportújságíró.
Vezetésével 1932-ben a magyar vízilabda-válogatott Los Angelesben olimpiai bajnokságot nyert. Elsőként foglalkozott az utánpótlás nevelésével. Több mutatása
61
éve
1965 – Megszületett Kaszás Gergő, Jászai Mari-díjas színész.
Két dolog érdekelte igazán, a színészet és a lovak, bár egy időben még régésznek is készült, ám egy helyben sokáig nem tud megülni, úgyhogy az nem volt neki való. Tízévesen már keresett gyerekszínész volt, a lovakkal meg együtt nőtt fel. Amatőr ügető versenyeken ma is beül a kocsiba, s persze hosszú évek óta a saját lovait hajtja. Katona József Színház, a Bárka Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt. Amint kollégája, Szabó Patrícia mondta: "Nincs magánélete, nincs gyereke, nincs családja, nincsenek vágyai a kertes házra, ő színész a nap 24 órájában". Tenyésztő munkájának legsikeresebb állomása, a 2010-es Magyar Ügetőderby, Naná nevű kancájával, pályacsúccsal diadalmaskodott. Több mutatása
38
éve
1988 – Meghalt Németh János kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, edző.
1929 és 1939 között 105-ször szerepelt a magyar válogatottban, kétszer volt az olimpiai bajnok magyar csapat tagja, Los Angelesben 1932-ben, és Berlinben 1936-ban. Háromszor volt az Európa-bajnok csapat tagja. 1940-től 1945-ig a Ferencvárosi TC vízilabdázója volt. Kétszer is, 1942 és 1943 között, majd 1948-ban volt a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Az újpesti kórház gondnokaként dolgozott, majd a Városi Tanács SK vezetője lett. 1956 után Spanyolországban telepedett le és a Spanyol Úszó Szövetségnél lett állami edző. 1981-ben Komjádi aranycsapata címmel kiadta az első olimpiai bajnok magyar vízilabdacsapatról írt visszaemlékezéseit. 1969-ben az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották. Több mutatása
54
éve
124
éve
85
éve
64
éve