Ma Teréz névnapja van

Meghalt kategória

92 éve

1934 – Meghalt Marie Curie lengyel származású francia vegyész és fizikus, aki fizikai és kémiai Nobel-díjat is kapott.

Az olaszországi Sancellemozban 66 éves korában halt meg, egy addig ismeretlen betegségben, sugárfertőzésben. Eredeti nevén: Sklodowska 1898-ban fedezte fel a tórium radioaktivitását, férjével közösen pedig a polónium és a rádium nevű radioaktív elemeket. 1906-ban Párizsban egy lovaskocsi halálra gázolta Pierre Curie-t, akinek tanszékét Marie Curie átvette a Sorbonne-on. 1910-ben sikerült munkatársaival tiszta állapotban rádiumot előállítania. 1914-ben a párizsi Institut du Radium vezetésével bízták meg. 1903-ban férjével, Pierre Curie-vel és Antoine Becquerellel megosztva fizikai Nobel-díjat, 1911-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1934. 07. 04. Meghalt Nő Tudomány Technika

170 éve

1856 – Meghalt Ferenczy István szobrászművész, a modern magyar szobrászat megteremtője.

Rómában ösztöndíjasként a dán Thorvaldsen műtermében tanult, majd két évig Canova volt a mestere. Miután hazatért, portrészobrokat, síremlékeket, oltárműveket és emlékműveket készített. Hazai márvány után kutatott, amelyet Ruskicán talált meg, szobrászatnak megfelelő minőségben. Saját költségén szobrászműhelyt alapított, és tanítványokat oktatott. 1832. szeptember 1-jén a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. Legismertebb műve a Pásztorlányka, mely a Nemzeti Múzeumban található. Több mutatása

Teljes esemény 0

1856. 07. 04. Meghalt Alkotás Magyar