Ma Teréz névnapja van

Meghalt kategória

491 éve

1535 – Meghalt Morus Tamás (Sir Thomas More) szentté avatott angol jogász, író, költő, államférfi, vértanú.

Számos magas hivatali tisztséget töltött be, 1529 és 1532 között a lordkancellár címet is viselte. Jelentős befolyással volt az angol jogra, főképp az egyenlőség előtérbe helyezésével. Ő alkotta az utópia szót, amelyet egy ideális elképzelt sziget népére használt, melynek politikai rendszerét egy 1516-ban megjelent könyvben ír le. Visszautasította VIII. Henrik felkérését, hogy vezesse az anglikán egyházat. Ennek következtében politikai karrierje véget ért, majd árulásért kivégezték. A katolikus egyház 1935-ben avatta szentté, az anglikán egyház 1980-ban vette fel szentjei közé. Több mutatása

Teljes esemény 0

1535. 07. 06. Meghalt Történelem

157 éve

1869 – Meghalt Haraszthy Ágoston földbirtokos, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója.

Az 1830-as évektől a nemesség kapcsolata megromlott az uralkodó Habsburg házzal, Haraszthy barátságban volt Wesselényi Miklóssal és Kossuth Lajossal. Amerikai tanulmányútja után 1840-ben családjával együtt végleg kivándorolt az Egyesült Államokba, és először Wisconsin államban telepedett le, ahol megalapította Haraszthy-falvát, más források szerint Széptájat, ami ma Sauk City(wd) néven ismert. Európából hozott szőlőtőkékkel szőlészetet is alapított, de több év próbálkozás után sem volt megelégedve a termelt bor minőségével, a párás éghajlat az asztmájának sem tett jót. Így hát orvosa javaslatára és egy jobb bortermő vidék megtalálása reményében 1848-ban Kaliforniába költözött. Előbb az akkor 650 lelkes San Diegóban vállalt üzleti és politikai szerepet, majd végül 1857-ben találta meg a megfelelő adottságú területet a szőlőtermesztéshez, a Sonoma-völgyben (en). Borászatát Buena Vistá-nak keresztelte, ez a borászat a mai napig aktív. Több mutatása

Teljes esemény 0

1869. 07. 06. Meghalt Történelem Magyar

133 éve

1893 – Meghalt Guy de Maupassant francia író, a modern novella atyja (A szépfiú, Egy asszony élete).

Néhány év betegeskedés után, negyvenhárom évesen, elmegyógyintézetben hunyt el. Teljes nevén: Henri René Albert Guy de Maupassant. A tömör és a lényegre törő stílus mestere. Műveiben figyelemre méltó realizmusa, ugyanakkor megjelenik a fantasztikum és a pesszimizmus is. Aktív irodalmi karrierje csupán egy évtizedig tartott (1880-1890), ezalatt hat regényt, közel 300 elbeszélést, néhány útleírást és egy verseskötetet írt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1893. 07. 06. Meghalt Irodalom