Ma Ede névnapja van

Meghalt kategória

13 éve

2013 – Meghalt Tóth József geográfus, a Pécsi Tudományegyetem rektora.

Fő szakterülete a népességföldrajz illetve a településföldrajz. Pécsen létrehozta a Földrajzi Intézetet a Janus Pannonius Tudományegyetemen, amelynek 2005-ig vezetője is volt. Ő volt 1997-től 2003-ig az intézmény rektora, amikor a felsőoktatási integráció részeként létrejött az egységes Pécsi Tudományegyetem. Haláláig a PTE Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék professzora és a Földtudományok Doktori Iskola vezetője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2013. 02. 07. Meghalt Tudomány Magyar

439 éve

1587 – Kivégezték Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt.

A kivégzésre a Fotheringhay kastélyban került sor. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá. Első férje, II. Ferenc francia király halála (1560.12.05.) után Stuart Mária visszatért Skóciába azzal a céllal, hogy az angol koronát megszerezze. VIII. Henrik legidősebb nővérének, Margitnak az unokájaként jogot formált az angol trónra, és I. Erzsébettől biztosítékot akart szerezni arról, hogy ő lesz az örököse. 1567.07.24-én a katolikus Stuart Mária skót királynő (1561-1567) lemondott a trónról egyéves fia, VI. Jakab javára. A kálvinista lordokkal folytatott harcban vereséget szenvedett, így a kálvinizmus bevezetése után, 1568.05.19-én Angliába menekült, ahol I. Erzsébet angol királynő elfogatta és börtönbe vetette. Angliában ismét kinyilvánította trónigényét és összeesküvésekbe keveredett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1587. 02. 08. Meghalt Történelem Nő