Meghalt kategória
233
éve
222
éve
1804 – Meghalt Joseph Priestley angol természetbúvár, filozófus, teológus, az ammónia, a szénmonoxid és az oxigén felfedezője.
A pennsylvaniai Northumberlandben halt meg, 70 éves korában. 1774-ben ólomoxidból vonta ki az oxigént, függetlenül Carl Wilhelm Seele német származású svéd kémikustól, akinek már 1771-72 fordulóján különböző vegyületek melegítésével sikerült oxigént előállítania. Több mutatása
127
éve
1899 – Meghalt Molnár József festő, grafikus, akinek néhány tájképe a magyar tájképfestészet fontos alkotása. Művei a plein air stílus előfutárának tekinthetők.
Európa több fontos iskolájában tanult, majd Budapesten telepedett le. 1857-ben Nemzeti Album címmel kiadta táj- és életképeinek gyűjteményét. Megrendelésre készített portrékat és szentképeket, hogy megélhetését biztosítsa. Saját művészi irányzatában a biedermeier romantikus elemekkel keveredik. Számos tájképet festett a Magas-Tátrában, a magyarországi művészettörténet a tájképfestészet jelentős képviselőjeként tartja számon, egyes festményeit a plein air előfutárai közé sorolják. Részt vett a főváros művészeti életében, képeivel rendszeresen szerepelt a Műcsarnokkiállításain. Életéről és műveiről Turcsányi Erzsébet művészettörténész írt monográfiát Molnár József 1821–1899 címmel (Budapest, 1938). Több mutatása
97
éve
1929 – Meghalt Pongrácz Szigfrid szobrászművész, aki többek között a Corvin Áruház homlokzatára is készített alkotásokat.
Eredeti neve: Popper Siegfrid. Brnoban született, 1894-ben költözött Magyarországra és felvette a magyar állampolgárságot. Szobrokat mintázott a Budavári Palota, az Osztrák–Magyar Bank palotája számára, és a Corvin Áruházat Beck Ö. Fülöppel közösen díszítette, 1922-ben. Épületdíszítő szobrok mellett síremlékeket, háborús emlékműveket is készített. Szobrai megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galériában és a Szépművészeti Múzeumban is. Több mutatása
77
éve
1949 – Meghalt Zsolt Béla magyar író, polgári radikális újságíró.
A Nyugat második nemzedékéhez sorolt író, polgári radikális (szocialista) újságíró, politikus. Az Erdély című újság szerkesztője, valamint a Nagyváradi Napló, a Nagyvárad és a Nagyváradi Estilap munkatársa is volt. Több mutatása
74
éve
1952 – Meghalt VI. György angol király, aki India utolsó császára is volt.
Teljes nevén Albert Frederick Arthur George of Windsor. Az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség domíniumainak királya 1936-tól haláláig. Ő volt India utolsó császára és a Nemzetközösség első feje.1923-ban feleségül vette Elizabeth Bowes-Lyont, akitől két lánya született, Erzsébet és Margit. A 20-as években dadogása miatt hosszú ideig beszédterápiára járt, ami sokat javított állapotán, de teljesen soha nem sikerült túljutnia rajta.Apjuk 1936-os halála után bátyja, VIII. Eduárd lett Nagy-Britannia királya, aki lemondott a trónról, csak hogy feleségül vehessen egy elvált nőt. Utódja 1936. december 11-étől Albert lett, aki a VI. György uralkodói nevet vette fel.Uralkodása alatt tört ki a második világháború, a király példamutatóan a bombázások alatt is Londonban maradt. A háború után a Brit Birodalom átalakult Brit Nemzetközösséggé, 1947-ben függetlenné vált India és Pakisztán, a köztársasággá váló Írország 1949-ben a Nemzetközösséget is elhagyta. 56 évesen halt meg, a trónon idősebbik lánya, II. Erzsébet követte. Több mutatása
44
éve
1982 – Meghalt Ben Nicholson angol festő.
Teljes nevén: Benjamin Lauder Nicholson. Absztrakt kompozíciókat, tájképeket és csendéleteket festett.
32
éve
28
éve
15
éve