Magyar kategória
226
éve
123
éve
107
éve
1919 – Miután Károlyi Mihály grófot megválasztották a Magyar Köztársaság elnökévé, a kormányt Berinkey Dénes alakította meg.
1919.03.20-ig volt miniszterelnök. Jogtudományi doktori oklevelet szerzett a budapesti tudományegyetemen, majd 1898-ban ügyvédi vizsgát tett, a budapesti törvényszéken dolgozott aljegyzőként. 1901-től az Igazságügy-minisztérium nemzetközi osztályán 1917-re tisztviselőből miniszteri tanácsos lett. 1904 és 1916 között közigazgatástant és nemzetközi jogot tanított a budapesti keleti akadémián. Az "őszirózsás" forradalom győzelme után, 1918. novemberétől gróf Károlyi Mihály kormányának igazságügy-miniszteri, Károlyi köztársasági elnökké választása után a miniszterelnöki tisztséget töltötte be. A tényleges hatalom azonban továbbra is Károlyi kezében maradt. A Vix-jegyzék benyújtása után - Károlyit követve - lemondott. Teljesen visszavonult a politikai élettől. 1920-ban ügyvédi irodát nyitott Budapesten, jogi és közgazdasági cikkeket írt. Több mutatása
94
éve
1932 – Megszületett Gonda János, Széchenyi- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, a hazai dzsessz meghatározója.
Elsősorban jazz-darabok szerzőjeként vált ismertté, de írt játékfilm-zenéket, balett- és színházi kísérőzenét, musicalt, tánckompozíciókat, valamint modern dalokat is. A jazz történetével és elméletével foglalkozó könyvei és tanulmányai a magyar nyelvű szakirodalom alapművei. 1965-ben megszervezte a Bartók Béla konzervatórium jazz-tanszakát, amely 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz művész- és tanárképző tanszékévé alakult át. Foglalkozott a kreativitást fejlesztő, alternatív zenepedagógiával, 1993-ban megalapította a tatabányai Nemzetközi Zenepedagógiai Intézetet. Több mutatása
65
éve
1961 – Megszületett Eszenyi Enikő, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező (Sztracsatella, Legényanya).
Csengerben (Szabolcs-Szatmár megye) született. Több mutatása
54
éve
1972 – Megszületett Rákay Philip médiaszereplő, televíziós műsorvezető, a Fidesz állandó tanácsadója.
Eredeti neve Rákay Kálmán. Felesége Wieber Orsolya asztrológus, könyvkiadó. 2011. január 1-jétől a Magyar Televízió (MTV) M1 csatornájának felügyelője. Több mutatása
39
éve
1987 – Megszületett Kozák Danuta kajakozó, aki 6 olimpiai bajnoki címével a legeredményesebb magyar női sportoló.
Hatszoros olimpiai, tizenötszörös világ- és tizenhétszeres Európa-bajnok, a legtöbb olimpiai aranyérmet nyert magyar női kajakos. Édesanyja révén lengyel származású. Több mutatása
11
éve
2015 – 89 éves korában elhunyt Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója.
A MÁV Vasúti Tisztképző Intézete után végezte el a Testnevelési Főiskolát. Dolgozott a MÁV-nál, majd a Dorogi Szénbányáknál. 1942-től a Dombóvári Vasutas, majd a PVSK, 1947-től a Dorogi Bányász játékosa volt. 1950 és 1956 között 49 alkalommal szerepelt a válogatottban, 274 NB I-es mérkőzésen játszott. Tagja volt az olimpiai győztes csapatnak 1952-ben Helsinkiben. Játszott 1953-ban Londonban, Anglia ellen az évszázad mérkőzésén. Az 1954-es világbajnokság mind az öt mérkőzésen játszott, így a berni döntőben is, ahol ezüstérmet szerzett a csapattal. 1960-tól 1973-ig edzőként tevékenykedett. 2010. május 4. óta a dorogi stadion az ő nevét viseli. Ő élt legtovább a legendás Aranycsapatból. Több mutatása
502
éve
144
éve