Magyar kategória
189
éve
160
éve
1866 – Megnyílt a Bethesda Kórház, ahol homeopátiás módszerrel gyógyítottak.
A társadalmi mozgalmak újraindulása után, 1865-ben alakult meg a Magyar Hasonszenvi Orvosegylet a Tudományos Akadémia egyik termében. Elnöke Almási Balogh Pál, alelnöke Argenti Döme, első titkára Szontagh Ábrahám lett. Tagjai közé csak orvosi diplomával rendelkező homeopatákat vettek fel. A homeopátia ügyének másik nagy előrelépéseként 1866-ban megnyílt az első ?hasonszenvi? kórház Pesten: a Bethesda, amelyet a pesti német református gyülekezet tartott fenn. Főorvosa, Bakody Tivadar, a homeopátia történetének legmeghatározóbb egyéniségévé vált a XIX. század utolsó harmadában. Ma a kórházunk a közép-európai régióban az egyedüli egyházi fenntartású gyermekkórházként működik. Több mutatása
144
éve
1882 – Megszületett Adorján János gépészmérnök, az első magyar repülőgép tervezője és első pilótája.
Stuttgartban tanult, Gottlieb Daimler tanítványa és pártfogoltja volt. 1906–1909 között Párizsban az autóiparban dolgozott. Magyarországon elsőként repülőgépet tervezett és épített. 1909-ben gróf Andrássy Géza támogatásával, Blériot monoplánjának mintájára építette meg a "Libelle" (Szitakötő) nevű, kéthengeres (18,4 kW-os) Adorján-Dedics motorral szerelt repülőgépét. Első, sikeres felszállását 1910. január 10-én hajtotta végre. A próbaút egyben az első olyan alkalom volt, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel repült. 1910 őszén a Helios garázs által alapított Blériot-pilótaiskola vezetését vette át, majd több évtizeden át a budapesti Mercedes-képviselet üzemvezetője volt. A második világháború után az Ikarus Autóbuszgyár mérnökeként számos újítással járult hozzá az üzem korszerűsítéséhez és gyártmányai fejlesztéséhez. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Vaszary János színész, író, színházi redező, Muráti Lili férje.
Sikeres színházi darabokat, valamint filmforgatókönyveket írt.
118
éve
1908 – Megindult a "Nyugat" című folyóirat, Ignotus és Osvát Ernő szerkesztésében.
Valójában az első szám 1907 karácsonyán jelent meg, de a címlapján 1908. január 1 szerepelt a megjelenés dátumaként. A Nyugat a 20. századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt, amely 1908. január 1. és 1941. augusztus 1. között jelent meg Budapesten általában kéthetente jelent, de gyakran voltak összevont számok is. A folyóirat Babits Mihály halálával szűnt meg. A címlapján Beck Ö. Fülöp Mikes-emlékérme volt látható. Több mutatása
103
éve
1923 – Megkezdte működését a BSZK RT, a BKV elődje. 1968-ban ugyanezen a napon alakult meg a BKV.
1922. december 27-én megalakították a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságot (BSZKRT, köznyelvben leginkább ?Beszkárt?-ként emlegették). Működését 1923.01.01-én kezdte meg, majd az elkövetkező tíz évben magába olvasztotta a budapesti közlekedési ágazatokat. 1949. szeptember 30-ával megszüntették a BSZKRT-ot, helyette új vállalatok alakultak: Fővárosi Villamos Vasút Községi Vállalat (FVKV), Fővárosi Helyiérdekű Vasút Községi Vállalat (FHVKV), Fővárosi Autóbusz Községi Vállalat (FAKV), Fővárosi Villamosvasút Főműhely Községi Vállalat (FVFKV), Fővárosi Autóbusz Főműhely Községi Vállalat (FAFKV) és Fővárosi Vasútépítő Községi Vállalat. Az 1960-as években nyilvánvalóvá vált, hogy a BSZKRT feldarabolása hiba volt: nem volt egységes közlekedéspolitika, hálózatfejlesztés, forgalomirányítás, vállalatigazgatás. Mindemellett az önállósított vállalatokat együttműködés helyett a verseny jellemezte, és fenntartásuk is sokba került. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1967. október 11-i ülésén meghozott döntése alapján ezeket a vállalatokat összevonták és 1968. január 1-jén megalakult a Budapesti Közlekedési Vállalat, a BKV. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a hivatalos rövidítése BKV Zrt., a köznyelvben egyszerűen BKV) Budapest tömegközlekedését működtető cég, mely a Fővárosi Önkormányzat 100%-os tulajdonában van. 1968. január 1-jén az addigra egységesülő vonalhálózat önálló közlekedési vállalatai (Fővárosi Villamosvasút, Fővárosi Autóbuszüzem, Budapesti Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Hajózási Vállalat) összevonásával alakult meg Budapesti Közlekedési Vállalat néven. Több mutatása
101
éve
1925 – Megszületett Sárosi Bálint, Széchenyi-díjas népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Zenei Alkotóművészeti Osztályának rendes tagja volt.
99
éve
1927 – A pengő lett a hivatalos fizetőeszköz Magyarországon.
A pengő a Wekerle Sándor pénzügyminiszter által bevezetett, a dualizmus kora óta létező koronát váltotta fel. Az újításra azért volt szükség, mert az első világháborút követő gazdasági hanyatlás miatt az addig stabilnak számító korona rohamosan értéktelenedni kezdett. Meg lehetett volna állítani a pénzromlást a magyar gazdaság helyreállításával, de ez nehéz volt, annak tükrében, hogy az ország területének kétharmadát elcsatolták, ezekről a területekről pedig mintegy félmillió magyar menekült érkezett. Haditermelésről béketermelésre átállni, élelmiszer- és nehézipar helyett a könnyűipart fejleszteni - mindehhez rengeteg pénz kellett volna, de az országban se magyar, se külföldi tőke nem volt jelen. 1920-tól megindult az úgynevezett bankóprés, vagyis az állami kiadásokat bankjegykiadásokkal oldották meg, ez azonban óhatatlanul inflációhoz vezetett. A gazdaság konszolidálása végül, tíz évnyi kemény munkával, Bethlen István kormányzása alatt jöhetett létre. A korábbi Teleki-kormány próbálkozásai kudarcba fulladtak, aztán 1921-ben Bethlen pénzügyminisztere, Kállay Tibor szándékosan szabadjára engedte az inflációt. Vagyis újra bankjegykibocsájtással fedezték az állami hiányt, ugyanakkor jelentős és olcsó hitelekhez juttatták az iparvállalatokat. Ebből az üzemek finanszírozni tudták az új gépek és nyersanyagok vásárlását, az ipari termelés pedig gyorsan nőtt, mivel az inflációs politika mellett Kállay behozatali tilalmat is elrendelt a legtöbb külföldi (főként osztrák és cseh) iparcikkre. A konszolidációs politika terhei javarészt a bérből és fizetésből élőket sújtották, ugyanis a tanárok, tisztviselők, munkások bére az inflációnál kisebb mértékben növekedett, így életszínvonaluk egyre romlott. A változás persze elégedetlenkedést szült, rendszeresek voltak a sztrájkok, az infláció felgyorsulása már gátolta a gazdasági fejl?dést, így lépni kellett. 1924-ben olasz és angol támogatással Magyarország 307 millió aranykoronás kölcsönt kapott 20 évre, ennek köszönhetően végre megállt a fedezet nélküli bankjegykibocsátás és a hitelezés. 1924. május 24-én megalakult a független és kizárólagos bankjegykibocsátási joggal rendelkező Magyar Nemzeti Bank. Az infláció megállt, 1927 első napján pedig - szinte pusztán csak formalitásból - megjelent a pengő. Több mutatása
98
éve
1928 – Megszületett Garics János színész, rendezőasszisztens, aki a Szabó család rádiósorozatban Laci szerepét játszotta.
1953-ban a kecskeméti Katona József Színházhoz, 1958-tól kisebb megszakításokkal a Madách Színház társulatának művésze volt haláláig. 1961-ben a Bartók Teremben, 1958-ban és 1964-ben a Bartók Gyermekszínházban szerepelt. 1958-ban, 1961-ben és 1964-ben az Irodalmi Színpad több előadásában játszott főszerepeket. Több mutatása
97
éve