Magyar kategória
82
éve
80
éve
1946 – Megszületett Ihász Gábor énekes, gitáros, dalszerző (Múlnak a gyermekévek).
Szécsi Pál szerzője volt, dolgozott a Fonográf, a Kék csillag, az Express és más együttesekkel, Koncz Zsuzsával, Kovács Katival, Korda Györggyel, a Heilig-Eszményi párossal, sőt Szűcs Judith és Máté Péter lemezein is olvashatjuk a nevét szerzőként. Több mutatása
98
éve
69
éve
68
éve
60
éve
1966 – Megszületett Liebmann Katalin, televíziós bemondó, politikus.
A 90-es évek elején a közszolgálati tévéhíradó bemondója volt, később pedig politikusként mutatkozott be.
59
éve
1967 – Megszületett Kun Péter rockzenész, az Edda Művek tagja.
Az 1993. július 8–11. között Agárdon megtartott harmadik Edda-táborban lépett fel, amikor július 10-én hajnalban Yamaha gyorsasági motorjával a 70-es út 47-es kilométerkövénél halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedett. Több mutatása
55
éve
1971 – Meghalt Macskássy Gyula, Balázs Béla-díjas, érdemes művész rajzfilmrendező, a magyar rajzfilm "atyja".
Pályáját animációs reklámfilmek forgatásával kezdte, majd később filmjeit maga írta és tervezte.
43
éve
25
éve