Ma Ede névnapja van

Magyar kategória

215 éve

1811 – Megszületett Gaál József költő, drámaíró.

Tanulmányai befejeztével a budai helytartóságnál kapott tisztviselői állást. 1848-ban Szatmár vármegye főjegyzőjének választotta. 1849-ben, a Szabadságharc idején Damjanich János honvédtábornok titkára lett. Versei az 1830-as évek elejétől jelentek meg, regényeket, színdarabokat is írt. Novelláiban gyakran szerepelteti a szegénylegényeket, haramiákat, akikről a 19. század embere szívesen olvasott. Általa lettek ismertek Csillag Bandi, Zöld Marci csínytevései. Mint népies hangvételű társasági elbeszélő országos hírre tett szert. A nemes udvarházak összejövetelein éppúgy rajongtak érte, mint a pest-budai vendéglőkben. 1837-ben az Akadémia levelező tagjának választotta. 1838-ban a Pesti Magyar Színházban (későbbi Nemzeti Színház) mutatták be A peleskei nótárius című háromfelvonásos bohózatát, mellyel nagy sikert aratott. Művei többek közt: Öröm-dal (Pest, 1829), A király Ludason (Pest, 1837): Az ötfelvonásos történelmi vígjáték az Akadémia dicséretét érdemelte ki, Pazar fösvények (Pest, 1840) Szvatopluk (Pest, 1843), Rontó Pál élete és viszontagságai (Pest, 1857). Budapest XII. kerületében utca van róla elnevezve. Több mutatása

Teljes esemény 0

1811. 12. 12. Született Irodalom Magyar

126 éve

1900 – Megszületett dr. Telkes Mária magyar származású amerikai tudós, feltaláló, a napenergia kutatásának egyik úttörője.

A biofizikus, aki feltalálta az első hazai szolár rendszert, Magyarországon nőtt fel, és az Egyesült Államokba költözött 1925-ben. Telkes amerikai állampolgár lett, és csatlakozott a Westinghouse Electric kutatómérnökeként az energiaátalakítás területhez. Kutatási területe a hőenergia elektromos energiává változtatása lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1900. 12. 12. Született Nő Tudomány Technika Magyar

113 éve

1913 – Megszületett Csik Ferenc olimpiai bajnok úszó, orvos, lapszerkesztő.

Kaposváron született, eredeti nevén: neve Lengváry Ferenc. 1930-ban a Keszthelyi Törekvés úszója volt. 1931-ben orvostanhallgatóként Budapestre költözött és a BEAC sportolója lett. Edzői kezdetben Bárány István majd Vértesy József voltak. 1932-ben főiskolás bajnok lett. 1933-tól lett a válogatott tagja. Ebben az évben tudta egy percen belül teljesíteni a 100 méteres gyorsúszást. Az 1934-es Európa-bajnokságon 100 méter gyorsúszásban és a 4 x 200 méteres gyorsváltóban (Jung, Zábrák, Lengyel, Csik) sikerült nyernie. 1935-ben 100 méteres gyorsúszásban 57,8 másodperces idővel, 1936-ban a 4 x 200 méteres gyorsváltóban ért el Európa-rekordot. Az 1936. évi nyári olimpiai játékokon a 100 méteres gyorsúszásban olimpiai bajnoki címet szerzett. A 4 x 200 méteres váltóval bronzérmes lett. 1937-ben és 1938-ban is tagja volt a világrekordot[2] úszó – Zólyomi Gyula, Kőrösi István, Gróf Ödön, Csik Ferenc – összeállítású magyar gyorsváltónak. Pályafutása során összesen tizennyolc magyar bajnokságot nyert. Az aktív sportolástól 1938-ban vonult vissza. Sopronban 1945. március 29-én hunyt el, mindössze 32 évet élt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1913. 12. 12. Született Sport Magyar

105 éve

1921 – New Yorkban meghalt Jacobi Viktor zeneszerző (Leányvásár, Sybill).

1903-1905 között volt a Zeneakadémián Koessler János zeneszerzés-növendéke, Szirmai Alberttel és Weiner Leóval együtt. Még tanulóévei alatt (1904) mutatták be első, Jakabfi Viktor néven írt operettjét, A rátartós királykisasszonyt. Ettől kezdve egészen 1914-ig majdnem minden évben egy-egy új operettel jelentkezett, leggyakoribb szövegírója Martos Ferenc volt. Sikereinek csúcspontját jelentette a Leányvásár (bemutatták 1911-ben a Király Színházban Rátkai Márton és Fedák Sári közreműködésével) és a Sybill (1914), amelyekkel nemzetközi hírnevet szerzett. 1914-ben Londonba, majd az I. világháború elől az USA-ba távozott, ahol Almavirág címmel Fritz Kreislerrel közösen írt operettet. 1920-ban járt utoljára Európában. Kitűnő színpadi érzéke, nagy melodikus gazdagsága – tragikus rövidségű életútja ellenére – a legkiválóbb magyar operettkomponisták sorába emeli. Legsikerültebb művei máig nagy népszerűségnek örvendnek. – M. A legvitézebb huszár (1905); A tengerszem tündére (1906); Tüskerózsa (Jókai elbeszélése nyomán, 1907); Van, de nincs (1908); Jánoska (1909). – Szi. Kellér Andor: A bal 4-es páholy (Bp., 1960). Több mutatása

Teljes esemény 0

1921. 12. 12. Meghalt Zene Magyar

94 éve

1932 – Megszületett Dalnoky Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, edző.

Más írásmóddal a neve Dalnoki. 1947-ben tizenötévesen kezdett a zöld-fehéreknél focizni. Három év múlva már az első csapat tagja volt. Kétszeres bajnok egyszeres MNK győztes. 1963-ban VVK elődöntős, 1965-ben győztes. Összesen 439 mérkőzésen szerepelt a Fradiban, ebből 283 bajnoki, 132 nemzetközi, 24 egyéb hazai díjmérkőzés. Góljainak száma: 21 (9 bajnoki, 12 egyéb). 1952-ben a helsinki olimpián aranyérmes az alakuló Aranycsapattal. 1952 őszén politikai nyomásra sem volt hajlandó nevelő klubjából átigazolni a biztos válogatottságot igérő Honvédba. 1960-ban a római olimpián bronzérmes. A válogatottban 1952 és 1961 között összesen 14 alkalommal szerepelt, 1959-60-ban nyolcszoros olimpia válogatott. 1966-tól anyaegyesületénél kezdett el edzőként dolgozni. 1970-ben egy mérkőzésre az első csapat vezetőedzője. 1973 és 1978 között öt idényen át 264 mérkőzésen ült a kispadon. Egy bajnoki cím, három MNK győzelem és egy KEK második hely 1975-ben a legfontosabb sikerei. 1979-82 között az MLSZ munkatársa volt. Két éven át az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya. Ezt követően két idényen át Tatabányán vezetőedző. 1984-ben a másodosztályba kieső Nyíregyházi VSSC edzője lett. 1985-ben mesteredző lett, ekkor visszatért az Üllői útra. 2006. február 4-én hunyt el, Budapesten. Több mutatása

Teljes esemény 1

1932. 12. 12. Született Sport Magyar