Ma Ede névnapja van

Magyar kategória

339 éve

1687 – I. Lipót magyar királlyá koronáztatta kilencéves fiát, I. Józsefet.

Uralkodása alatt 1707-ben, a Rákóczi-szabadságharc idején, az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Apja 1690-ben Augsburgban római királlyá is megkoronáztatta. I. József 1701-ben nagy lelkesedéssel támogatta a birodalom belépését a spanyol örökösödési háborúba, 1702-ben már ő vezette Landau ostromát. Apja halála után, 1705. május 5-én lépett trónra, reformokkal akart változtatni I. Lipót merev kormányzati rendszerén. I. József egész uralkodását végigkísérte a spanyol örökösödési háború és a Rákóczi-szabadságharc. A kurucok nem akartak békét kötni, sőt 1707-ben megfosztották a Habsburg-házat a magyar tróntól. Az elhúzódó harcok után, hosszas alkudozások eredményeként megszületett a béketerv, de a szabadságharcot lezáró tényleges békekötést, a szatmári békét (1711. április 30.) már nem érte meg, pár héttel annak aláírása előtt halt meg himlőben. Korához képest felvilágosult, nem túl vallásos uralkodó volt. Korlátozni igyekezett az egyház, különösen a jezsuiták befolyását. A bécsi kapucinusok kriptájában temették el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1687. 12. 09. Történelem Magyar

109 éve

1917 – Megszületett Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző, szövetségi kapitány, nemzetközi játékvezető.

Eredeti nevén: Kohlmann. Első felesége Lorán Lenke színésznő, második felesége Tass Olga olimpiai és világbajnok tornásznő volt. Édesapja, id. Lemhényi Dezső politikus, országgyűlési képviselő volt, aki az 1910-es évek végén magyarosította saját és családja vezetéknevét Kollmannról Lemhényire. 1935-ben először úszott Magyarországon pillangó-stílusban. 1940-1942 között három alkalommal nyerte meg a Báró Wesselényi Emlékversenyt (Tihany – Balatonfüred között, 4,5 km). 1925-től a Budapesti Sportegyesület, 1943-tól az UTE, 1953 és 1959 között a Budapesti Spartacus játékosa, közben 1951-ben a Budapesti Honvéd alapító edzője és játékosa. 1940-ben, 1945-ben, 1946-ban, 1948-ban, 1951-ben és 1952-ben országos bajnokságot nyert együttesek tagja. 1948-1952 között húszszoros válogatott. 1948-ban a londoni olimpián az UTE játékosaként az ezüstérmet szerzett csapat tagja. 1952-ben a helsinki olimpiai játékokon a Budapesti Dózsa sportolójaként az aranyérmet szerzett csapat tagja volt. 1954-től mesteredző. 1953 és 1955 között a Budapesti Spartacus vezetőedzője és szövetségi kapitány. 1957-től szövetségi kapitány 1960-ig. 1954-ben és 1958-ban csapata Európa-bajnokságot nyert. 1960-ban a római olimpián csapata harmadik helyezett volt. 1960 és 1969 között Franciaországban szövetségi kapitány. 1969-től a Központi Sportiskola (KSI) vezetőedzője. 1973 és 1977 között Kanadában edző. 1978 óta nyugdíjas. 1990-től Kanadában, Izraelben, Svédországban, Franciaországban, Belgiumban és Luxemburgban edző. 1990-től a Magyar Olimpiai Klub elnöke. A Mező Ferenc alapítvány elnöke. A Sportérdem Érem arany és ezüst fokozata, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, a MOB Érdemérem, a NOB Érdemrend ezüst fokozat kitüntetettje. A Magyar Vízilabda-szövetség örökös tiszteletbeli elnöke. Racing Club de Paris örökös tagja. Több mutatása

Teljes esemény 0

1917. 12. 09. Született Sport Magyar

92 éve

1934 – Budapesten megszületett Garas Dezső színművész és rendező.

Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, SZOT-, Kossuth-, Pro Arte Budapest díjas érdemes és kíváló művész. Pályafutását 1957-ben a Nemzeti Színháznál kezdte, 1965-től 1980-ig a Madách Színház tagja, majd a Mafilm munkatársa és a Magyar Színházművészeti Szövetség elnökségi tagja volt. 1990 óta a szolnoki Szigligeti Színház tagja. Szerepeiből: Pápa (Brecht: Galilei), Dauphin (G. B. Shaw: Szent Johanna), Félszeg Pisti (Örkény: Pisti a vérzivatarban), Prospero (Shakespeare: A vihar), José Arcadio Buendia (García Márquez: Száz év magány), filmjeiből: Elsietett házasság, A revizor, A gyilkos a házban van, Régi idők focija, Abigél I-III., Szerencsés Dániel, A legényanya. (rendező is) Több mutatása

Teljes esemény 0

1934. 12. 09. Született Film/Média Magyar

73 éve

1953 – Budapesten megszületett Dörner György színművész (Stílusgyakorlatok).

Pályafutását az Egytemi Színpadon, majd hivatásos zenészként kezdte. A Radnóti Miklós Színpad tagja volt, utána szabadúszó, 1990-től a veszprémi Petőfi Színház tagja. Szerepeiből: Komédiások, Két úr szolgája, Stílusgyakorlat (ezért megkapta a Színikritikusok díját), Catullus, Bűn és bűnhődés. Több mutatása

Teljes esemény 0

1953. 12. 09. Született Film/Média Magyar

589 éve

1437 – Meghalt Zsigmond magyar király, egyidejűleg német és cseh király, német-római császár.

A csehországi Znojmóban 69 éves korában halt meg. Uralkodása legvégén tört ki a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés. 1368-ban született Nürnbergben. A Luxemburg-ház tagja, IV. Károly német-római császár, cseh király és Pomerániai Erzsébet hercegnő gyermeke volt. 1385-ben vette feleségül Máriát, I. (Nagy) Lajos magyar király leányát. Az új uralom ellen lázadó délvidéki főurak II. Károlynak (Kis Károly), az Anjou-család utolsó férfi tagjának ajánlották fel a koronát, amelyet elfogadott. December elején indult meg Buda felé, közben egyre gyarapodott támogatóinak a száma. Mária és Erzsébet szorult helyzetükben a megalázkodást választották, II. Károly elé mentek és ünnepélyesen köszöntötték. A hatalmat azonban elvesztették, így Mária kénytelen volt lemondani a trónról, és anyjával együtt részt kellett vennie II. Károly december 31-én megrendezett székesfehérvári koronázásán. Erzsébet királyné és Garai nádor összeesküvést szőttek a meggyilkolására, amelynek időpontját február 7-ére tűzték ki. Birtokadomány fejében Forgách Balázs, Erzsébet királyné pohárnokmestere vállalkozott a merényletre. Tőrrel támadt a királyra, majd a párviadalban mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek. II. Károlyt a Visegrádi várba hurcolták, ezzel Mária visszanyerte hatalmát. II. Károly nem sokáig raboskodott Visegrádon, mert két hét múlva meghalt. A kedélyek azonban így sem csillapodtak le, a királynők személyesen mentek le a Délvidékre, hogy leszereljék a lázadókat. 1386. július 25-én fogságba estek, és a dalmáciai Novigrad várába zárták őket. Az anyakirálynét megfojtották, Mária pedig 1387. június 4-én szabadult ki egy velencei hajóhad segítségével. A hatalmat ismét elvesztette, mert férjét, Zsigmondot már március 31-én Székesfehérvárott királlyá koronázták. Mária gyermeket várt, de egy vadászat alkalmával leesett a lováról, és koraszülött gyermekével együtt meghalt. 1405-ben nősült meg másodszor, Cillei Borbálát, gróf Cillei Hermann leányát vette nőül, akitől egyetlen gyermeke, Erzsébet született. 1391-ben a délvidéki főurak Kis Károly fiát, Lászlót léptették föl trónkövetelőként Zsigmonddal szemben. Garai Miklós 1394-ben leverte a lázadást, és Horvátországot, valamint a dalmát városokat Zsigmond hűségére kényszerítette. 1403-ban számolt le végleg ellenfeleivel, többé nem fenyegette uralmát belső lázadás. A Sárkány-rendbe fogta össze 22 leghűségesebb támogatóját, amelynek tagjait örök hűségre kötelezte a dinasztia és egymás iránt. A törökök ellen megpróbálta felvenni a küzdelmet, de az 1396-os nikápolyi vereség után a támadás helyett védekezésre rendezkedett be. A telekkatonaság törvénybe iktatásával a nemességet birtokai arányában fegyveresek kiállítására kötelezte. Saját ellenőrzése alá vonta az egyházat, megadóztatta az egyházi vagyonokat. A városok politikai és gazdasági súlyát jelentősen növelte. Német-római császárként nagyhatalmi politikát is folytatott, Velencével több sikertelen háborút vívott Dalmácia birtoklásáért. A nagy egyházszakadás felszámolásának érdekében 1414-ben öszehívta a konstanzi zsinatot, amelyen a birodalom fejeként csaknem végig elnökölt. Husz János kivégzése után kezdetben fegyverrel próbált győzedelmeskedni a huszita háborúkban, végül kiegyezett a huszita mozgalom mérsékeltebb irányzatával, a kelyhesekkel. 1434-ben a katolikusokkal és a kelyhesekkel összefogva a lipanyi csatában megsemmisítő vereséget mért a táboritákra. 1419-től jogilag cseh király volt, de csak 1436-ban tudott bevonulni Prágába és elfoglalni a cseh trónt. Budán pazar épületeket emeltetett, egész Európában híre ment az újonnan épített palota pompájának. Tatán vadászkastélya volt, a pozsonyi várat átépíttette, ahová székhelyét is áthelyezte, hogy a német és csehországi ügyeket jobban ellenőrizhesse. 1437-ben halt meg Csehországban, de kívánsága szerint Váradon temették el első felesége mellé. Több mutatása

Teljes esemény 0

1437. 12. 09. Meghalt Történelem Magyar