Magyar kategória
83
éve
75
éve
1951 – Budapesten megszületett Müller Péter Iván (Sziámi) költő, filmrendező, énekes.
Rádióriporterként és szerkesztőként is dolgozik. Az URH, a Kontroll-csoport, a Sziámi-Sziámi, a Sziámi Ultrarock, a Sziámi TAO együttesek tagjaként mintegy 150 dal szövegét írta és adta elő. Több mutatása
57
éve
1969 – Megszületett Benczúr Emese festő, képzőművész, aki elsősorban hímzett, ismétlődő írásokat alkot, gyakran humoros formában.
Munkái a koncept-arthoz tartoznak. A monoton munkák és a hímzések a hagyományos női szereoekre utalnak. A létezés értelmét és abszurditását mutatja meg humoros, ironikus, önironikus módon. Több mutatása
33
éve
1993 – Meghalt Antall József történész és politikus, az MDF elnöke, miniszterelnök.
Hosszú betegség után 61 éves korában halt meg. Teljes nevén: Dörgicsei és kisjenei Ifjabb Antall József Tihamér A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett 1954-ben történelem-magyar szakos középiskolai tanári szakon, majd 1962-ben levéltáros, könyvtáros és muzeológus, 1968-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1954-55-ben a Magyar Országos Levéltár munkatársa, 1954 és 1957 között a Pedagógiai Tudományos Intézet kutatója, majd a budapesti Eötvös József Gimnázium tanára volt. Az 1956. évi forradalom idején az FKgP újjászervezésében és a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalapításában vett részt, megválasztották az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottságának elnökévé. A forradalom leverése után letartóztatták, majd szabadon engedték, többször kihallgatták és vizsgálatot folytattak ellene. 1957-ben a Toldy Ferenc Gimnáziumba helyezték át fegyelmi úton, publikációs tilalom alá került, 1959-ben eltiltották a tanítástól politikai magatartása miatt. 1960-tól a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban dolgozott könyvtárosként, 1962-től részt vehetett a felnőttoktatásban, 1963-tól ismét publikálhatott. 1964-ben a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba került tudományos kutatóként, amelynek főmunkatársa, igazgatóhelyettese, 1974-től megbízott, 1984-től kinevezett főigazgatója volt. 1968 és 1990 között a Nemzetközi Orvostörténeti Társaság alelnöke és az "Orvostörténeti Közlemények" szerkesztője, majd főszerkesztője volt. A Nemzetközi Orvos- és Gyógyszertörténeti Akadémia tagjává választották, 1982-től főtitkára, majd elnöke volt a Magyar Orvostörténeti Társaságnak. Az 1980-as évek végén újította fel politikai tevékenységét, 1988-tól a Magyar Demokrata Fórum (MDF) rendezvényein, az FKgP és a Kereszténydemokrata Néppárt újjászervezésében vett részt, szeptemberben az MDF alapító tagja lett. 1989-ben az MDF egyik fődelegátusa volt az Ellenzéki, majd a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain, októberben az MDF elnökévé választották. Ugyanebben az évben a genfi Európa Mozgalom alelnökévé is megválasztották, valamint megalapította a párizsi Emberi Jogok Magyar Ligájának budapesti tagozatát. 1990.03.25-én Magyarországon 43 év után először ismét megnyílták a szavazóhelyiségek, szabad, többpárti országgyűlési választásokat tartottak. 1990.04.29-én a két legeredményesebb párt, az MDF és az SZDSZ megállapodást kötött, amelynek "személyi részeként" a köztársasági elnöki posztot az SZDSZ, a házelnöki tisztséget pedig az MDF kapta. A közvetett elnökválasztás mellett szavazott mindkét párt. Antall József kormányzása alatt Magyarország visszanyerte szuverenitását, 1991.06.19-én befejeződött a szovjet csapatok kivonása az országból, kialakult és megszilárdult a demokratikus politikai intézményrendszer. Magyarországot felvették az Európa Tanácsba és társult az Európai Közösséghez, ami elindította az európai integrációs folyamatokba való betagozódás folyamatát. Politikai nézeteit gyakran a kompromisszumos megoldások jellemezték. 1990-től az Európai Mozgalom magyar tanácsának tiszteletbeli elnöke, az Európai Demokrata Pártok Uniójának alelnöke és az általa alapított Magyar Piarista Diákszövetség tiszteletbeli elnöke volt. Weszprémi István-, Semmelweis Ignác-, Móra Ferenc- és Zsámboki János-emlékérmet kapott. 1991-ben Robert Schumann-díjjal tüntették ki az Európa egységéért, valamint Magyarország európai kapcsolatainak kiszélesítéséért végzett munkájáért. 1993.12.12-én hosszú betegség után hunyt el. Országos részvéttel, ünnepélyes külsőségek között temették el. Utódjául Boross Péter belügyminisztert választották. Több mutatása
33
éve
1993 – Antall József halála után Boross Péter belügyminisztert nevezték ki miniszterelnökké.
Boross Péter 1951-től a Fővárosi Tanácsnál dolgozott. 1956-ban forradalmi bizottsági tag, az Értelmiség Forradalmi Tanácsának tagja volt. Ezért 1957-ben elbocsátották állásából, majd letartóztatták és internálták. 1959-ben rendőri felügyelet alatt tartották. Ezután munkás, ellenőr, ügynök, ügyvédjelölt, üzletvezető, csoportvezető, áruforgalmi vezető volt különböző intézményeknél. 1965-71 között a Délpesti Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettese,1971-1989-bena Délpest iVendéglátó Vállalat igazgatójaként dolgozott. A rendszerváltozást követően 1990-ben a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, majd tárcanélküli miniszter lett. 1990 végétől 1993 végéig belügyminiszterként tevékenykedett. Antall József halála után, 1993. december 21-től 1994. július 15-ig miniszterelnök volt. 1992-től a Magyar Demokrata Fórum tagja, 1994 óta országgyűlési képviselő. Több mutatása
550
éve
1476 – Aragóniai Beatrixot magyar királynévá koronázták Székesfehérvárott.
Beatrix Hunyadi Mátyás második felesége volt.
246
éve
1780 – Meghalt Fellner Jakab német születésű magyar építész.
Eredeti nevén: Fellenthali Fellner Jakab. A klasszicizáló késő barokk építészet legkiválóbb hazai mestere volt.
184
éve
1842 – Meghalt Megyeri Károly színész, drámaíró, fordító, a Nemzeti Színház első komikusa.
Eredeti nevén: Stand Károly. Születésnapja más források szerint 1798 január 24, az évszám máshol 1799. Vándortársulatokkal bejárta az egész országot. Sikereit bohózatok komikus szerepeiben aratta, de játszott tragikus szerepeket is, például Lear királyt. Több mutatása
79
éve
1947 – Megszületett Pászthy Júlia, Liszt-díjas opera-énekesnő.
1970-1975 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének szakos hallgatója volt. 1972-1975 között több nemzetközi énekverseny nyertese volt. 1974-2000 között az Operaház magánénekese, 2000 óta énekmestere. 1995 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének pedagógusa. 1999-től a Magyar Ösztöndíj Bizottság tagja. Több mutatása
63
éve