Ma Ede névnapja van

Magyar kategória

37 éve

1989 – Meghalt Zombori Ödön olimpiai bajnok birkozó.

84 éves korában halt meg. A MAC (Magyar Athleticai Club) alacsony termetű, légsúlyú bírkózója már az amsterdami olimpián szőnyegre lépett, és kötöttfogásban ötödik lett. Los Angelesben szabadfogásban ezüst érmet nyert, és azt - társához Kárpáti Károlyhoz hasonlóan - Berlinben aranyra váltotta. A berlini olimpiára barátai által összeadott pénzből utazott. Az Elektromos Művekben óraleolvasóként dolgozott, de a második világháború után B-listázták, mert tagja volt a Magyar Athleticai Clubnak. Argentínába költözött, ahol a válogatott edzője lett. A Melbourne-i olimpián ő vezette a Dél-Amerikai ország bírkózó-csapatát, majd Los Angelesben telepedett le. 37 esztendôőután hazaindult, de a repülőgépen rosszul lett, elvesztette eszméletét, majd négy évet zavarodott elmével élt a János Kórházban. Több mutatása

Teljes esemény 0

1989. 11. 29. Meghalt Sport Magyar

Szent András napja

Szent András apostol keleti egyház védőszentje az első században élt. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért nevezik az ilyen keresztet andráskeresztnek. A naphoz fűződő szokások célja, hogy a fiatalok megtudják, ki lesz a házastársuk. Például András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Vidékenként eltérően számos más férjjosló praktika volt szokásban. Számos időjárás jósló szokás is kapcsolódik András napjához. A néphit szerint, ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik. Ilyenkor sok helyen készítettek hagyma kalendáriumot: szétszedett fej vöröshagyma rétegeire csipet sót szortak. 12 réteget elneveztek a 12 hónap nevével, majd újév napján a hagyma rétegek állapotából megjósolták a következő év időjárását. András napkor kezdődtek a disznóvágások, ezért disznóölőnek is nevezték. Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. November második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. Tilos volt azonban fonni az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, így András, Borbála, Luca napján, Karácsony két napján. András-nap éjfélkor beáll a csend ideje, az advent. Több mutatása

Teljes esemény 1

11. 30. Ünnep Magyar

822 éve

1204 – Esztergomban 30 éves korában meghalt Imre magyar király, aki 1196-ban apja, III. Béla halála után lépett a trónra.

1174-ben született III. Béla magyar király és Chatillon Ágnes hercegnő gyermekeként. Apja 1182-ben - még gyermekként - megkoronáztatta. Az itáliai származású Perugiai Bernát nevelte. 1194-től 1196-ig Horvátországot és Dalmáciát kormányozta, 1196. április végén trónra lépett. Egész uralkodása alatt öccsével, a későbbi II. Andrással vívott küzdelmet a hatalomért. A viszályban III. Ince pápa Imrét támogatta, de felszólította az öccsével való kibékülésre. Apjához hasonlóan aktív külpolitikát folytatott: fellépett a boszniai bogumilok ellen, Szerbiában fegyverrel avatkozott be a belviszályba, fennhatóságának jeleként felvette a "Szerbia királya" címet. 1202-ben Bulgária rovására elfoglalta a Morava-völgy Belgrád és Nis közötti részét, győzelme jeleként a "Bulgária királya" címet is használta egy ideig. Erőteljesen támogatta a pápaság törekvéseit a boszniaiak, a szerbek és a bolgárok katolikus hitre térítésében. 1203-1204-ben a pápa oldalán vett részt a belháborúban Németországban. 1203-ban öccse ismét lázadást robbantott ki ellene, akit Imre elfogatott és börtönbe záratott. A király közben súlyosan megbetegedett, így a pápa beleegyezésével 1204 augusztusában a kalocsai érsekkel királlyá koronáztatta egyetlen fiát, az ekkor 5 éves Lászlót, aki helyett ő tette le az esküt. Andrást kiengedte a börtönből és fia gyámjává, halála esetén az ország kormányzójává tette. Több mutatása

Teljes esemény 0

1204. 11. 30. Meghalt Történelem Magyar