Andor névnapja

November 30.

Szent András napja

Szent András apostol keleti egyház védőszentje az első században élt. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért nevezik az ilyen keresztet andráskeresztnek. A naphoz fűződő szokások célja, hogy a fiatalok megtudják, ki lesz a házastársuk. Például András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. Vidékenként eltérően számos más férjjosló praktika volt szokásban. Számos időjárás jósló szokás is kapcsolódik András napjához. A néphit szerint, ha András napján esik az eső vagy a hó, ezt követően 40 napig esik. Ilyenkor sok helyen készítettek hagyma kalendáriumot: szétszedett fej vöröshagyma rétegeire csipet sót szortak. 12 réteget elneveztek a 12 hónap nevével, majd újév napján a hagyma rétegek állapotából megjósolták a következő év időjárását. András napkor kezdődtek a disznóvágások, ezért disznóölőnek is nevezték. Amikor a mezőgazdasági munka befejeződött, az asszonyok munkaidejüknek jelentős részét fonással töltötték. November második felében kezdődött a fonás, és gyakran farsangig tartott. Tilos volt azonban fonni az egyházi és népi ünnepeken, jeles napokon, így András, Borbála, Luca napján, Karácsony két napján. András-nap éjfélkor beáll a csend ideje, az advent. Több mutatása

Teljes esemény 1

Ünnep Magyar

152 éve

1874 – Megszületett Sir Winston Churchill brit államférfi, Nobel-díjas író és költő.

A woodstocki Blenhaim kastélyban született. Teljes nevén: Sir Winston Leonard Spencer Churchill 1900-tól konzervatív alsóházi képviselő volt, majd 1904-ben átpártolt a liberálisokhoz. Fényes politikai karrierje során 1908-ban kereskedelmi miniszterré, 1910-ben belügyminiszterré, 1917-ben fegyverkezési miniszterré, 1918-ban hadügyminiszterré és 1921-ben gyarmatügyi miniszterré nevezték ki. A konzervatívokhoz visszatérve 1940.05.10. és 1945.07.26. között miniszterelnökként és hadügyminiszterként vezette a háborús nagy koalíciót. 1951-től 1955-ig ismét a miniszterelnöki tisztséget töltötte be. 1953-ban irodalmi Nobel-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem

91 éve

1935 – Megszületett Woody Allen, Oscar-díjas amerikai filmrendező, színész és író.

New Yorkban, Brooklynban született, Allen Stewart Konigsberg néven. Több forrás december 1-re teszi a születésnapját. Önéletrajzi könyvében írja, hogy november 30-án született, kevéssel éjfél előtt. A szülei azért akarták, hogy inkább december 1 legyen a születésnapjaként feljegyezve, mert így első napon indulhatott az élete. Az NBC-nél tv-showkat írt, munkatársa volt a "The New Yorker"-nek, a "Life" és a "Playboy" magazinnak. Egyéb díjak mellett 1977-ben Oscar-díjat, 1986-ban Golden Globe Díjat kapott. Hobbija a baseballon, pókeren, sakkon és klarinéton kívül a csokoládés turmix. Ismertebb filmjei: Mi újság cica-mica? (1965), Fogd a pénzt és fuss! (1969) Játszd újra Sam (1972), Annie Hall (1977), Hannah és nővérei (1985), Agyament Harry, Süti, nem süti. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Alkotás

Kihalt fajok emléknapja

Az emberi tevékenységek következtében kihalt és veszélyeztetett fajokra hívja fel a figyelmet a 2011-ben, amerikai szervezetek összefogásában alapított emléknap. Aki szeretne részt venni, arra kérik, hogy gyújtsanak egyénileg vagy kisebb közösségekben gyertyát és mondják ki hangosan azoknak a növényeknek és állatoknak a nevét, melyek emberi tevékenység következtében haltak ki. Emellett figyelemfelhívó és a védelmet elősegítő rendezvényeket tartanak világszerte. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

822 éve

1204 – Esztergomban 30 éves korában meghalt Imre magyar király, aki 1196-ban apja, III. Béla halála után lépett a trónra.

1174-ben született III. Béla magyar király és Chatillon Ágnes hercegnő gyermekeként. Apja 1182-ben - még gyermekként - megkoronáztatta. Az itáliai származású Perugiai Bernát nevelte. 1194-től 1196-ig Horvátországot és Dalmáciát kormányozta, 1196. április végén trónra lépett. Egész uralkodása alatt öccsével, a későbbi II. Andrással vívott küzdelmet a hatalomért. A viszályban III. Ince pápa Imrét támogatta, de felszólította az öccsével való kibékülésre. Apjához hasonlóan aktív külpolitikát folytatott: fellépett a boszniai bogumilok ellen, Szerbiában fegyverrel avatkozott be a belviszályba, fennhatóságának jeleként felvette a "Szerbia királya" címet. 1202-ben Bulgária rovására elfoglalta a Morava-völgy Belgrád és Nis közötti részét, győzelme jeleként a "Bulgária királya" címet is használta egy ideig. Erőteljesen támogatta a pápaság törekvéseit a boszniaiak, a szerbek és a bolgárok katolikus hitre térítésében. 1203-1204-ben a pápa oldalán vett részt a belháborúban Németországban. 1203-ban öccse ismét lázadást robbantott ki ellene, akit Imre elfogatott és börtönbe záratott. A király közben súlyosan megbetegedett, így a pápa beleegyezésével 1204 augusztusában a kalocsai érsekkel királlyá koronáztatta egyetlen fiát, az ekkor 5 éves Lászlót, aki helyett ő tette le az esküt. Andrást kiengedte a börtönből és fia gyámjává, halála esetén az ország kormányzójává tette. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

359 éve

1667 – Dublinban megszületett Jonathan Swift ír-angol író és publicista (Gulliver utazásai).

Röpirataiban, pamfletjeiben és regényeiben angol elnyomás alatt lévő ír hazájáért lépett fel, feltárta kora időszerű politikai, egyházi, társadalmi és tudományos életének problémáit. Bírálatait karikatúráiban és szatíráiban fogalmazta meg, amely a legkedveltebb műfaj volt ebben az időszakban. 1726-ban megjelent "Gulliver utazásai" című négykötetes regénye a valóság szatirikus karikatúrája, amelyben a fennálló társadalmi rend utópisztikus ellenvilágát ábrázolta. Hőse, Gulliver kitalált országokba jut el csendes-óceáni utazásai során. Találkozása a törpékkel, az óriásokkal, az állati és a tisztán értelmi lényekkel megkérdőjelezi a normális fogalmát, viszonylagossá teszi az emberi értékeket. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Irodalom

216 éve

1810 – Megszületett Oliver Fischer Winchester amerikai fegyver- és lőszergyáros, a Winchester-ismétlőpuska feltalálója.

Az Amerikai Egyesült Államokban a polgárháború idején indult virágzásnak a hadiipar. Winchester 1857-ben alapította meg cégét és 1858-ban gyártani kezdte a "Henry Rifle"-t. 1866-ban kezdte meg a Winchester-fegyverek sorozatgyártását. Samuel Colt revolvere mellett a Winchester-ismétlőpuska vált a Vadnyugat legkedveltebb kézifegyverévé. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Technika

191 éve

1835 – Megszületett Mark Twain amerikai író (Tom Sawyer kalandjai).

Eredeti nevén: Samuel Langhorne Clemens Pályafutását humoros elbeszélésekkel és regényekkel kezdte, majd egyre pesszimistább hangvételű szatírákat írt. Legismertebb művei az 1876-ban megjelent "Tom Sawyer kalandjai" és az 1884-ben kiadott "Huckleberry Finn kalandjai" - amelyeket tévesen csak ifjúsági regényeknek tekintenek - társadalmi problémákat tárnak fel: a rabszolgakérdést és a társadalom peremén élők helyzetét. Jelentős művei közé tartozik: "Hajósélet a Mississippin" és "Egy jenki Artúr király udvarában". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

168 éve

1858 – Megszületett Sir J. C. Bose indiai biológus, botanikus, fizikus és sci-fi író, aki felfedezte a mikrohullámokat és megtervezte a legelső drót nélküli rádiót.

Teljes nevén: Sir Jagadish Chandra Bose. Felfedezte a miliméteres hullámhosszúságú elektromágneses hullámokat, vagyis a mikrohullámokat, ami lehetővé tette az első rádiók megépítését, melyeket ma is használnak a radartechnológiában és a reptéri biztonsági ellenőrzéseknél. Ő tervezte az első rádió adóvevő készüléket, amiből Marconi építette meg az első működőképes rádiót. Ő lett az első indiai aki szabadalmat jegyzett be az Egyesült Államokban. Lovaggá ütötték és tagja lett a Királyi Természettudományos Társaságnak. Jelentős kutatásokat végzett a növények életének területén, többek között vizsgálta hogyan fordulnak a növények a fény felé. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Tudomány Irodalom Technika

151 éve

1875 – Megszületett Heim Pál gyermekorvos, a gyermekápolónői iskola létrehozója.

Heim Pál orvosi tanulmányait a budapesti és a lausanne-i egyetemen végezte, 1897-ben kapott diplomát. Dolgozott a Stefánia gyerekkórházban és Wroclawban Adalbert Czerny klinikáján is, 1900-ban pedig a budapesti Irgalmas Kórház gyermekosztályának főorvosa lett. Később tanárként vendégeskedett a pozsonyi egyetemen, majd 1923-24-ben Pécsett oktatott, gyógyított és kutatott. Elsősorban olyan kérdések foglalkoztatták, mint a csecsemőkori táplálkozási zavarok, a csecsemőtáplálás alapelvei, bizonyos allergiák és a fehérvérsejtek sajátosságai.Gyermekápolónői iskolát alapított, hogy képzett ápolónők foglalkozhassanak a gyerekekkel, továbbá nagy szerepe volt a gyermekek és anyák védelmére létrehozott Országos Stefánia Szövetség megalapításában. Szontágh Félix professzor mellett neki köszönhető, hogy a hazai gyerekgyógyászat világszínvonalra jutott. 1929-ben, ifj. Bókay János nyugdíjba vonulását követően lett a pesti Gyermekklinika igazgatója, de kinevezése után néhány hónappal meghalt. Az intézmény 1957 óta viseli Heim Pál nevét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar

141 éve

1885 – Megszületett Maticska Jenő festőművész.

Nagybányán öt elemi iskolát végzett. 1904-05-ben a telet Iványi Grünwald Bélával Rómában töltötte Nagybánya ösztöndíjasaként. Mind tanárai, mind a műértő közönség ígéretes tehetségnek tartották. Ösztönösen kialakult dinamikus természetlátása és színérzékenysége tette lehetővé, hogy már fiatalon művészi színvonalú képeket alkotott. Csaknem száz képből álló életművében tájkép, portré, csendélet és csatakép is megtalálható. Legkedveltebb témája a Nagybánya környéki táj. 1901-ben egy Kolozsváron rendezett kiállításon első díjat nyert. Műveivel 1904-ben mutatkozott be a Nemzeti Szalon őszi tárlatán. Népszerűségét igazolja, hogy 1911-ben Nagybányán rendezett emlékkiállításán harminckét, magángyűjteményből kölcsönzött képe is szerepelt. Tüdőbetegségben halt meg. Főbb művei: Fagy; A híd utcai református templom; Körmenet; Követválasztás Nagybányán; Csatavázlat 1848-ból; Koratavasz; Táj kunyhóval Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

140 éve

1886 – Először mutattak be színpadi revü műsort. Párizsban, a Folies Bergère táncos mulatóban lehetett látni.

Az 1869-ben Folies Trévise néven megnyílt szórakozóhely eredetileg operaháznak épült, étkezéssel egybekötött operettekkel, vígoperával, népszerű dalokkal, és tornával várták a közönséget. A francia „folies” szó szabadtéri szórakozóhelyet jelöl, A Trévise szó egy közeli utca nevéből jött. Azonban Duc de Trévise nemesember nem akarta, hogy a neve egy erkölcstelen táncteremmel legyen kapcsolatba hozva, így 1873-ban átkeresztelték Folies Bergère-re, egy másik, közeli utca után (rue Bergère).1886-ban a közönség igényeit figyelembevéve alkotta meg a hely vezetősége a fantasztikus kosztümökbe öltözött hölgyek szereplésével előadott színpadi revüműsort, ami hatalmas siker lett. Az 1890-es évektől egyre inkább szerepeltek a műsorban sztriptíz részletek és közel meztelen táncosnők. A táncosokon kívül 200 fő dolgozott a revük során, ahol 40 díszletet és nagyjából 1000 kosztümöt használtak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Zene

98 éve

1928 – Megszületett Kohut Magda, kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1950-től a Honvéd Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színháza, 1954-től a Nemzeti Színház tagja volt, 1989 óta örökös tagja, valamint a Körszínház nyári előadásainak rendszeres szereplője volt. Kazinczy-díjas érdemes és kiváló művész. Szerepeiből: Desdemona (Shakespeare: Othello), Amelia (García Lorca: Bernarda Alba háza), Aricia (Racine: Phaedra), Mirigy, Éj (Vörösmarty: Csongor és Tünde) Török néni (Móricz: Légy jó mindhalálig), Anna Freud (Hubay: Freud), Szabina (Márai: A kassai polgárok), filmjeiből: Életjel, Antigoné, Hangyaboly, Ők ketten, Három szabó legények, Felhőjáték, A hattyú halála, A zöld torony titka, Égető Eszter I-V. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar Színház

71 éve

1955 – Megszületett Billy Idol brit punk- és rockénekes, zeneszerző és szövegíró.

1976-ban a londoni Generation X tagjaként kezdte pályáját, 1981 óta szólistaként szerepelt. 1985 óta Los Angelesben él, az USA-ban turnézott Steve Stevens gitárossal. 1990-ben motorbalesetet szenvedett. Nagylemezeiből: "Kiss Me Deadly" (Generation X), "Rebel Yell", "Vital Idol", "Whiplash Smile", "Idol Songs", "Charmed Life" (szólóban). Levelezési címe: 151 El Camino Drive, Beverly Hills, California 90212, USA. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

25 éve

2001 – Meghalt Robert Tools, az első műszív tulajdonosa, aki a műtét után 151 napig maradt életben.

A Kentucky állambeli Luisville-ben 59 éves korában halt meg. Ő kapta az első teljesen belső és önálló működésű műszívet. A cukorbeteg férfinek a műszív beültetését 07.02-án hajtották végre a Louisville Egyetem sebészei. Az 59 éves kétgyermekes családapa elmondta a riportereknek a louisville-i Jewish Kórházban, hogy számára a legnagyobb változást az jelentette, hogy a szívdobogása helyett egy zümmögő, búgó hangot hallott a mellkasában: "a hangot sztetoszkóp nélkül is hallhatom, s rádöbbent arra, hogy még életben vagyok". "Nagyszerűen érzem magam. Tudatára ébredtem a halál elkerülhetetlenségének. De arra is rájöttem, hogy ha lehetőség van az élet meghosszabbítására, élni kell vele". Tools állapota eleinte folyamatosan javult, majd augusztus közepén megtámadta a tüdejét egy fertőzés, visszakapcsolták a lélegeztetőgépre, majd hamarosan meghalt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Érdekes Tudomány

15 éve

2011 – Meghalt Kemény Henrik, Kossuth-díjas bábszínész (Vitéz László).

A "Népművészet Mestere", érdemes és kiváló művész. Apja és nagyapja mutatványos bódéjában nőtt fel, a család több mint százéves hagyományait folytatta. 1931-től ő is fellépett, 1935-ben faragta ki első bábfiguráját, és eljátszotta első főszerepét. 1945-ben édesapjától átvette a színházat. Mivel a népligeti vurstlit felszámolták, az 1950-es évek elejétől az Állami Bábszínházhoz került, ahol két évtizedig bábokat tervezett és készített, játszott, majd ismét visszatért a vándorszínházhoz. Fő műve a "Vitéz László". Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Magyar Színház

67 éve

1959 – Hruscsov jelenlétében megkezdődött az MSZMP első tanácskozása, mely a jogfolytonosság miatt a VII. pártkongresszus volt.

Pártkongesszusi határozatban a VII. Pártkongresszus megnevezés szerepel, ezzel vallották a jogfolytonosságot az MDP elődpárttal és a kotábbi kommunista pártokkal, vissza egészen a Kun Béla által 1918. november 24.-én Lenin parancsára Budapesten megalakított Kommunisták Magyarorszgái Pártjáig. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

61 éve

1965 – New Yorkban megszületett Ben Stiller amerikai színész, rendező (Apádra ütök, A kábelbarát).

Teljes nevén: Benjamin Edward Stiller Színész, forgatókönyvíró, rendező és producer. Ismertebb filmjei: Apádra ütök (színész), A nehézfiúk (színész), A kábelbarát (rendező), Keresd a nőt, Zoolander, a trendkívüli (rendező, színész, író, forgatókönyvíró, producer), Jószomszédi iszony (színész, producer), Starsky és Hutch (színész, producer), Madagaszkár (hang), Trópusi vihar (rendező, producer, színész). Több mutatása

Teljes esemény 2

Született Film/Média

28 éve

1998 – Meghalt Szabó Ottó, Jászai Mari-díjas színész szinkronszínész (Derrick és Obi-Wan Kenobi magyar hangja).

Karrierje 1943–44-ben a nagyváradi Szigligeti Színházban indult, majd játszott Marosvásárhelyen. 1956-ban apjával együtt települt át Magyarországra, és Pécsett, Veszprémben, Budapesten és debrecenben dolgozott. 1976-tól a Pannónia Szinkronstúdió tagja lett, és több filmszerepet is vállalt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

12 éve

2014 – 56 éves korában meghalt Balikó Tamás színész, rendező.

1993–2011 között a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója. A Kaposvári Egyetem magántanáraként színészmesterséget oktatott. 2003–2008 között a Nemzeti Színház művészeti tanácsadója volt. 2011-2012 között a Siklósi Várszínház Nonporfit Kft. ügyvezető igazgatója, azután szabadúszó színész-rendező volt. Országszerte játszott és rendezett színházakban, illetve filmszerepeket is vállalt. A Jelen-lét Színházi Egyesület egyik alapítója volt. A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színészként: 84; rendezőként: 77. Bemutatott darabjai többek közt: Maeterlinck: A kék madár, Kesey: Kakukkfészek, Móricz Zsigmond: Rokonok, Puccini: Pillangókisasszony Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

5 éve

2021 – Meghalt Ambrus Kyri táncdalénekesnő, rádiós műsorvezető, az első magyar tinisztár (Fehér házikó).

Eredeti neve Ambrus Margit. Ő volt Magyarország első tinisztárja, stílusa és megjelenése alapján a magyar Rita Pavone-nak kiáltották ki. Ismertebb dalai: Ilyen a twist, Elment a papa, mama, Nem híres dzsesszénekes. Duetteket énekelt Aradszky Lászlóval, angol és olasz nyelven is adott elő. A hetvenes években visszavonult a zenéléstől. 1982-ben szerepelt Tarr Béla Panelkapcsolat című filmjében, ahol saját magát alakította. 1983-ban jelent meg egyetlen nagylemeze. Majdnem két évtizeden át műsorvezetője volt a magyar rádiónak, főleg könnyűzenei, de más műsoroknak is (Magnósok, figyelem!). Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar