Ma Ede névnapja van

Magyar kategória

1 éve

2025 – Meghalt Kenedi János író, műkritikus, aki az 1960-as évektől a demokratikus ellenzék jelentős alakja volt.

A Máshonnan Beszélő társszerkesztője. A 60-as évek második felétől kezdve újságíróként dolgozott, de az 1968-as prágai bevonulást követően a Magvető Kiadónál vállalt irodalmi szerkesztői állást, majd innen is távoznia kellett az ’68-as megszállás elítélése és szamizdatirodalom terjesztése miatt. Foglalkoztatási, valamint publikációs tilalommal sújtották. Ezt követően más munkákból (szociológiai kérdőívek kitöltetése, mélyinterjúk készítése) tartotta fenn magát. Kezdeményezője volt az 1985-ben megszervezett monori találkozónak, ahol az akkori ellenzék gyűlt össze. Több mutatása

Teljes esemény 0

2025. 11. 28. Meghalt Történelem Irodalom Magyar

95 éve

1931 – Megszületett Marczis Demeter, Liszt Ferenc-díjas basszus operaénekes, színházigazgató.

A Pécsi Nemzeti Színház vezető basszistája 1959-től 1988-ig, nyugdíjazásáig. 1984–1988 között az operatársulat igazgatója volt. 1988 óta az Operaház állandó vendége. Dal- és óratóriuménekesként is gyakran lépett fel, több száz felvétele és lemeze van, és számos operafilmben is szerepelt. Liszt Ferenc-díjas (1965), érdemes művész (1974), a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja (1990), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, a Janus Pannonius-díjat és Pécs Város Nívódíját is magáénak mondhatta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1931. 11. 29. Született Zene Magyar

93 éve

1933 – Megszületett Bartha Lajos történész, könyvtáros, akinek szakterülete a csillagászat volt.

A kilencvenes évekig többnyire ifj. Bartha Lajos néven szerepelt. Foglalkozott csillagászattörténettel és a területhez kapcsolódó térképészeti, néprajzi vonatkozásokkal, illetve csillagászati műszerek technikatörténeti vonatkozásaival is. A Meteor folyóirat alapítója. Több mutatása

Teljes esemény 0

1933. 11. 29. Született Tudomány Irodalom Technika Magyar

84 éve

1942 – Budapesten meghalt Zipernowsky Károly gépészmérnök, a magyar erősáramú elektrotechnikai ipar megalapítója.

Zipernowsky gyógyszerészként kezdte pályáját, majd 1878-ban a budapesti Műegyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett, és azonnal meghívást kapott Mechwart Andrástól, hogy szervezze meg a Ganz elektromos osztályát. Eleinte az elektromos világítás tökéletesítésével foglalkozott, majd érdeklődése a váltakozó áramok előállítására és felhasználására irányult. Sokoldalú feltaláló volt, a nagyvasutak villamosításának gondolata is foglalkoztatta. Elektrotechnikai szempontból legfontosabb találmánya a Bláthyval és Dérivel közösen szabadalmaztatott tetszőleges áttételű, zárt vasmagos transzformátor és a párhuzamosan kapcsolt transzformátorokkal felszerelt váltakozó áramú áramelosztó rendszer volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1942. 11. 29. Meghalt Magyar