Ma Helén névnapja van

Irodalom kategória

86 éve

1940 – Meghalt Pethő Sándor publicista, író, történész, a Magyar Nemzet című lap alapítója.

Pethő közel tíz évig főgimnáziumi történelemtanárként dolgozott, majd azÉlet című folyóiratot szerkesztette,1934-38 között pedig a Magyarság című napilap főszerkesztői székében ült. 1938-ban Hegedűs Gyulával alapítója és főszerkesztője lett a Magyar Nemzet című napilapnak, amely jelentékeny szerepet játszott a hitleri fasizmus és a magyar szélsőjobboldali, nyilas mozgalmak elleni küzdelemben. A lap az ő vezetésével vált a német befolyással szembeforduló polgári orgánummá. Több mutatása

Teljes esemény 0

1940. 08. 25. Meghalt Irodalom Magyar

37 éve

1989 – Meghalt Mályusz Elemér, történész, akadémikus (A reformkor nemzedéke).

Mályusz 1920-ban írt Turóc megye kialakulása című doktori disszertációjával a Tudományos Akadémia megvetette a településtörténeti iskola alapjait. 1920-22-ben Bécsben folytatott levéltári kutatásokat, 1922-1930 között a Magyar Országos Levéltár munkatársa volt. Az 1930 és1945 közötti időszakban a szegedi, majd a budapesti tudományegyetemen tanított.1930-1944 között a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár, 1931-35-ben Domanovszky Sándorral és Hajnal Istvánnal a Századok című folyóirat szerkesztője volt. 1945-ben politikai okokból kényszernyugdíjazták. 1947-54-ben az evangélikus egyház levéltárosa, 1954-től nyugalomba vonulásáig az MTA Történettudományi Intézet főmunkatársa volt .Kutatásai felölelték a magyar történelem szinte minden szakaszát. Kiemelkedő eredményeket ért el a középkori és a 18. századi Magyarország történelmének, a hűbériség és a rendiség problémájának vizsgálatában. Művelődési és egyháztörténeti kérdésekkel is foglalkozott. Nevéhez köthető a népiségtörténeti - kutatás megindítása és szervezése, s egyetemi oktatásának megalapítása. Művei: A reformkor nemzedéke, A népiség története, Árpádházi Boldog Margit, A Rákóczi-kor társadalma, Zsigmond király uralma Magyarországon. Több mutatása

Teljes esemény 0

1989. 08. 25. Meghalt Irodalom Magyar

315 éve

1711 – Megszületett Johann Gottfried Herder német költő, műfordító, esztéta, történetfilozófus.

Herder a természethez való visszatérést hírdető mozgalom, a "Sturm und Drang" vezető teoretikusa. Szerinte az emberiség története a természetből indul, annak folytatása. Az emberiség fejlődésének eredménye a művészet, a vallás, a gondolkodás és a nyelv, a fejlődés során azonban elvész a természet szerinti élet. Újraértékelte a német kultúrát, az antik humanizmust tekintette művelődési eszménynek. Egész életművével a nemzeti ésaz egyetemes kultúra mélyebb megismerésére és megértésére törekedett. 1963-ban alapították a róla elnevezett díjat, amelyet a bécsi egyetem évente olyan kelet - és délkelet -európai tudósoknak, művészeknek adományoz, akik jelentősen részt vesznek a terület tudományos, kulturális és emberi kapcsolatainak alakításában. (Meghalt 1803.12.18) Több mutatása

Teljes esemény 0

1711. 08. 25. Született Irodalom

101 éve

1925 – Megszületett Bíró Gerd újságíró, főszerkesztő, közgazdasági szakíró.

Bíró Gerd munkájának fő területe 1947-től a külföldre irányuló tájékoztatási tevékenység: dolgozott a Külügyminisztériumban, a Corvina kiadó szerkesztőjeként és nagykövetségi tanácsosaként. 1969-től, közel két évtizeden át vezette a Magyar Kereskedelmi Kamara Tájékoztatási Főosztályát. 1970-ben megalapította az ország külgazdasági - és világpiaci nyitását előmozdító Hungarian Business Herald, illetve Ungarische Wirtschaftshefte című angol, illetve német nyelvű folyóiratot. Több könyvet írt az európai gazdasági együttműködésről, a nemzetközi kapcsolatok fejlődéséről. Külföldi előadásait angol, francia és német nyelven tartotta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1925. 08. 25. Született Irodalom Magyar

82 éve

1944 – Meghalt Musza Dzsalil szovjet-tatár költő, műfordító.

1941-től a szovjet hadseregben szolgált. Egy évvel később súlyosan megsebesült, német fogságba esett, majd koncentrációs táborba hurcolták. Hazaszeretetre, hősies ellenállásra buzdító költeményei a fogolytáborban keletkeztek. Ellenállási csoportot szervezett a foglyok kiszabadítására, ezért a fasiszták kivégezték. Halála után, 1956-ban megkapta a Szovjetunió hőse címet. "Jövünk"címmel jelent meg önálló kötete. A ma nevét viselő Tatár Állami Opera - és Balettszínház egyik megszervezője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1944. 08. 25. Meghalt Irodalom

53 éve

1973 – Meghalt Mahmud Tejmur egyiptomi író.

Tejmur munkásságának legértékesebb részét népi kömyezetben játszódó novellái alkotják, ő az egyiptomi elbeszélés legnagyobb mestere. Regényeire a cselekmény öncélú bonyolítása, a mondanivaló elvontsága, szimbolikus jellege, a fantasztikum kedvelése jellemző. Drámáiban többnyire történelmi témákat dolgoz fel. Írásai A halál ügynöke és más elbeszélések címmel jelentek meg magyarul. Több mutatása

Teljes esemény 0

1973. 08. 25. Meghalt Irodalom

146 éve

1880 – Megszületett Guillaume Apollinaire francia költő (Szeszek).

Eredeti nevén: Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky Apollinaire. A modern költészet jelentős képviselője, a művészet régi formáival szembeforduló francia kubizmus egyik legkiemelkedőbb alakja. Munkássága nagy hatást gyakorolt a költészet megújítására törekvőírónemzedékre. A magyar irodalomra főleg Kassák és köre révén hatott. Első jelentős verseskötete a "Szeszek", az utolsó a "Kalligrammák". Híres képversei az "Esik", valamint "A megsebzett galamb és a szökőkút". Több mutatása

Teljes esemény 0

1880. 08. 26. Született Irodalom

141 éve

1885 – Megszületett Jules Romains francia költő, regény-, és drámaíró, az unanimista költői irányzat megteremtője.

St. Julien-Chapteuil-ben, Franciaországban született. Jules Romains verseiben az individualizmus - ellenes, közösségi, az érzelmeket kibontakoztató életfelfogást hirdette.a "K. avagy az orvostudomány diadala" című vígjátéka világsikert hozott számára. Életművének legnagyobb vállalkozása 27 kötetes regényfolyama- Jóakaratú emberek- melynek első négy kötete 1932-ben az utolsó 1956-ban jelent meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1885. 08. 26. Született Irodalom