Ma Helén névnapja van

Irodalom kategória

156 éve

1870 – Meszületett Amado Nervo mexikói költő, író és elbeszélő, diplomata.

Amado Nervo diplomataként Spanyolországban, Argentínában, Uruguayban és Paraguayban képviselte hazáját. Első verseskötetei a modernismo jegyében születtek, későbbi műveiben egyszerűségre, őszinteségre türekedett. Költészetére mindvégig a szerelem és az istenkeresés földi - égi kettőssége nyomta rá bélyegét; prózai műveiben a pszichológiai elemek modern kezelésével kelt feszültséget. Ő alapította a Revista Moderni című folyóiratot, amelyet szerkesztett is. Sok verse olvasható magyarul. (Meghalt 1919.05.24) Több mutatása

Teljes esemény 0

1870. 08. 27. Született Irodalom

1596 éve

430 – Szent Ágoston ünnepe

Szent Ágoston katolikus egyházi író, filozófus halálának emlékére. Szent Ágoston lelkesen tanulmányozta Platón és a neoplatonisták munkásságát. Később figyelme a Biblia vizsgálata felé irányult, végül 387-ben kereszténnyé vált. 391-ben pappá szentelték, majd 396-ban hippói püspök lett. 397-ben írta híres önéletrajzát a Vallomásokat, majd 413-426 között a keresztény egyház igazolását, a "De Civitate Dei"-t. A De Trinitate című műve a Szentháromság doktrínájának magyarázata. A kereszténység kétségtelenül legnagyobb filozófusa volt. Életművéből táplálkozik a középkor ideológiája, s hatása szinte napjainkig érvényesül. Több mutatása

Teljes esemény 0

430. 08. 28. Meghalt Irodalom Ünnep

277 éve

1749 – Megszületett Johann Wolfgang Goethe német költő, regény- és drámaíró (Faust).

Goethe Sokoldalú tevékenysége kiterjedt az irodalom - és művészelméletre, a filozófiára, a történelem és a természettudományok területére. Első korszaka, a "Sturm und Drang" a zseni - elmélet irodalmi megjelenítése. Ezt követte a strassburgi "áttörés", akkor írt verseiben az fejezödött ki, hogy korlátnak érzi kora társadalmát. 1794-ben barátságot kötött Schillerrel, kapcsolatukat termékeny együttműködés és nemes versengés jellemezte. 1805-től, Schiller halála után életét az egyetemességre való törekvés hatotta át. Életműve annyira kiemelkedóa líra, a dráma, az epika és az esszéirodalom területén, hogy neve mindazt felidézi, amit írt.Legfontosabb műveinek felsorolása alig áttekinthető: Az ifjú Werther szenvedései szentimentális levélregény, hatása egész Európára kiterjedt, és Goethét végig a Werther szerzőjeként tisztelték. A vándor vihardala, a Mohamed éneke, a Prométheusz, a Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Következő nagy műve a Római elégiák, ezek az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki. Híres balladái (A villikirály, Az isten és a bajadér, A bűvészinas, A korinthusi menyasszony), a Schillerrel való versengés során keletkeztek, témájuk régi és távoli forrásokból származik, melyek Goethe foIdoIgozásában mély erkölcsi és mítikus tartalommal telítődtek. Ismert műve még a Wilhelm Meister tanulóévei, a Hermann és Dorothea, a Vonzások és választások. Késői szerelmének csodás terméke a Marienbadi elégia, amely búcsú is az élettől. Halála előtt befejezte félbehagyott műveit, az Utazás Itáliábant, a Költészet és valóság önéletrajzi köteteit, s lezárta főművét, a Faustot, a "világkölteménynek" szánt tragédiát, amely élete főműve lett. Több mutatása

Teljes esemény 1

1749. 08. 28. Született Irodalom

226 éve

1800 – Megszületett Szenvey József költő, műfordító, újságíró, szerkesztő és akadémikus.

Szenvey a Kisfaludy Társaság tagja volt. 1832-ben a Társalkodó, 1842-ben a Világ, 1844-ben a Budapesti Híradó, 1850-ben a Pesti Napló szerkesztője volt. Választékos nyelvi és formai ízlésről tanúskodó verseiben főként divatos rokokótémákat dolgozott fel; Lefordította Schiller számos drámáját. (Meghalt 1857.01.22) Több mutatása

Teljes esemény 0

1800. 08. 28. Született Irodalom Magyar

118 éve

1908 – Megszületett Robert Merle francia regény- és drámaíró, esszéista, irodalomtörténész (Védett férfiak).

Más források szerint születési dátuma augusztus 29. Merle a párizsi Sorbonne egyetemen végzett, majd behívták katonának. Részt vett a dunkerque-i csatában, majd három évig német hadifogságban volt. A dunkerque-i tragédia végakkordjait Két nap az élet című egzisztencialista színezetű regényében örökítette meg. Ezért a műért kapta 1949-ben a Goncourt-díjat. Későbbi regényeiben is a háború, az erőszak és a tömegtéboly eredőit és hatásait igyekszik bemutatrii. Könyveinek sikerét fokozza, hogy nagy felelősségtudattal alkalmazott társadalomkritikáját izgalmas, fordulatos meseszövéssel párosítja. Híresebb regényei még: Mesterségem a halál, A sziget, A Moncada, Fidel Castro első csatája, Állati elmék, a Malevil és a Védett férfiak. A regények mellett több drámát és esszét is írt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1908. 08. 28. Született Irodalom

102 éve

1924 – Meghalt Adolfo de Bosis olasz költő, műfordító, szerkesztő.

Adolfo de Bosis jogi doktorátust szerzett, üzletemberként is működött.de főként az irodalomnak élt; mindvégig Rómában. 1895-ben alapította, s 1907-ig szerkesztette II Convito című irodalomtörténeti nevezetességű folyóiratát. A századelő egyik legfrissebb hangú olasz lírikusa volt, a kor új motívumaira, témáira is egészségesen és derűsen, az elsők közt figyelt fel. (Született 1863.01.03) Több mutatása

Teljes esemény 0

1924. 08. 28. Meghalt Irodalom