Ágoston névnapja

Augusztus 28.

1596 éve

430 – Szent Ágoston ünnepe

Szent Ágoston katolikus egyházi író, filozófus halálának emlékére. Szent Ágoston lelkesen tanulmányozta Platón és a neoplatonisták munkásságát. Később figyelme a Biblia vizsgálata felé irányult, végül 387-ben kereszténnyé vált. 391-ben pappá szentelték, majd 396-ban hippói püspök lett. 397-ben írta híres önéletrajzát a Vallomásokat, majd 413-426 között a keresztény egyház igazolását, a "De Civitate Dei"-t. A De Trinitate című műve a Szentháromság doktrínájának magyarázata. A kereszténység kétségtelenül legnagyobb filozófusa volt. Életművéből táplálkozik a középkor ideológiája, s hatása szinte napjainkig érvényesül. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Ünnep

277 éve

1749 – Megszületett Johann Wolfgang Goethe német költő, regény- és drámaíró (Faust).

Goethe Sokoldalú tevékenysége kiterjedt az irodalom - és művészelméletre, a filozófiára, a történelem és a természettudományok területére. Első korszaka, a "Sturm und Drang" a zseni - elmélet irodalmi megjelenítése. Ezt követte a strassburgi "áttörés", akkor írt verseiben az fejezödött ki, hogy korlátnak érzi kora társadalmát. 1794-ben barátságot kötött Schillerrel, kapcsolatukat termékeny együttműködés és nemes versengés jellemezte. 1805-től, Schiller halála után életét az egyetemességre való törekvés hatotta át. Életműve annyira kiemelkedóa líra, a dráma, az epika és az esszéirodalom területén, hogy neve mindazt felidézi, amit írt.Legfontosabb műveinek felsorolása alig áttekinthető: Az ifjú Werther szenvedései szentimentális levélregény, hatása egész Európára kiterjedt, és Goethét végig a Werther szerzőjeként tisztelték. A vándor vihardala, a Mohamed éneke, a Prométheusz, a Ganümedész, a német irodalmi lázadók mozgalmának, a Sturm und Dragnak és a természetrajongásnak lírai kifejezői. Három fontos drámája: az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Következő nagy műve a Római elégiák, ezek az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki. Híres balladái (A villikirály, Az isten és a bajadér, A bűvészinas, A korinthusi menyasszony), a Schillerrel való versengés során keletkeztek, témájuk régi és távoli forrásokból származik, melyek Goethe foIdoIgozásában mély erkölcsi és mítikus tartalommal telítődtek. Ismert műve még a Wilhelm Meister tanulóévei, a Hermann és Dorothea, a Vonzások és választások. Késői szerelmének csodás terméke a Marienbadi elégia, amely búcsú is az élettől. Halála előtt befejezte félbehagyott műveit, az Utazás Itáliábant, a Költészet és valóság önéletrajzi köteteit, s lezárta főművét, a Faustot, a "világkölteménynek" szánt tragédiát, amely élete főműve lett. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Irodalom

407 éve

1619 – II. Ferdinándot választották német-római császárrá II. Mátyás 1619.03.20-án bekövetkezett halála után.

II. Mátyás gyermektelen császár volt, utódjául unokaöccsét, a bigott katolikus II. Ferdinándot jelölte ki. II. Ferdinánd 1590-től Stájerország, Karintia és Krajna uralkodója volt, 1617-től a cseh, 1618-tól a magyar királyi címet is viselte. Uralkodása idején (1619-1637) sikerült az ellenreformációt diadalra juttatnia az osztrák tartományokban. Sikereket ért el Magyarországon is Pázmány Péter esztergomi érsek közreműködésével, azonban Bethlen Gábor katonai sikerei megállították a Habsburg abszolutizmus kiterjesztésében. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

252 éve

1774 – Megszületett Elisabeth Ann Seton Amerika első szentje, a "Szeretet nővérei" rendjének megalapítója.

Elisabeth Seton, a protestáns családból származó özvegyasszony 1805.március 14-én öt gyermekével együtt áttért a katolikus hitre. Baltimore-ban 1809-ben letette a hármas szerzetesi fogadalmat, majd négy társával szegényeket gondozott, betegeket ápolt, gyermekeket nevelt. Már kilencen dolgoztak, amikor a kömyék lakosai elnevezték őket a"Szeretet nővéreinek" (Sisters of Charity). Szabályzatuk 1811-ben érseki jóváhagyást nyert. Seton anyát, az Egyesült Államok első szentjét 1975. szeptember 14-én közel 14 ezer észak - amerikai hívő, hat bíboros és 40 püspök jelenlétében a római Szent Péter téren ünnepélyes szertartás keretében szenttéavatta VI. Pál pápa. (Meghalt 1821.01.04) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem

226 éve

1800 – Megszületett Szenvey József költő, műfordító, újságíró, szerkesztő és akadémikus.

Szenvey a Kisfaludy Társaság tagja volt. 1832-ben a Társalkodó, 1842-ben a Világ, 1844-ben a Budapesti Híradó, 1850-ben a Pesti Napló szerkesztője volt. Választékos nyelvi és formai ízlésről tanúskodó verseiben főként divatos rokokótémákat dolgozott fel; Lefordította Schiller számos drámáját. (Meghalt 1857.01.22) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

168 éve

1858 – A kőolajtermelés és a modern bányászat születésnapja.

Csaknem 5 hónapig elhúzódó, ám kitartó munka eredményeként a 21 méter mély kőolajkút száján kibuggyant a fekete arany. Edwin Laurentine Drake a Pennsylvania Rock Oil Companyval 1858. májusában kötött szerződése értelmében Titusville mellett megszervezte a fúrásokat. Közel egy évi előkészület után 1859. április 1-jén kezdődött a munka, amely eredményeként 1859. augusztus 27-ről 28-ra virradóan a 21 méter mély lyuk száján kibuggyant a fekete arany. Ez a nap lett a kőolajbányászat születésnapja. Drake - a tragikus sorsú felfedező - később visszatért New Yorkba, ahol pénzét a tőzsdén elvesztette. Elfeledve, a legnagyobb nyomorban halt meg 1880-ban.1934-ben az első kút fúrásának 75. évfordulóján Titusville-ben felállították Drake szobrát, hogy ezzel emléket állítsanak a "kőolaj hősének". A fekete aranyat már az ókorban ismerték, Hérodotosz megemlékezik a Zacynthus csodás nafta forrásáról, Plinius pedig Agrimentumról tesz említést, ahol bőségesen terem "égő folyadék", Marco Polo a bakui nafta - kitörésekről ír - ám mindezek a források természetes feltörések voltak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes Technika

141 éve

1885 – Megszületett Sándor Erzsi szoprán opera-énekesnő, az első magyar cs. és kir. kamaraénekesnő.

Születésének dátuma a különböző források szerint 1883 vagy 1885, a hónap július vagy augusztus, a nap 20 vagy 28. Teljes nevén: Lókodi Sándor Erzsi. Férje felsőpataki Bosnyák Zoltán (1861–1948) drámaíró, gyámjogi szakértő, testvére Sándor Mária mezzoszoprán, sógora Környey Béla tenorista. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

118 éve

1908 – Megszületett Robert Merle francia regény- és drámaíró, esszéista, irodalomtörténész (Védett férfiak).

Más források szerint születési dátuma augusztus 29. Merle a párizsi Sorbonne egyetemen végzett, majd behívták katonának. Részt vett a dunkerque-i csatában, majd három évig német hadifogságban volt. A dunkerque-i tragédia végakkordjait Két nap az élet című egzisztencialista színezetű regényében örökítette meg. Ezért a műért kapta 1949-ben a Goncourt-díjat. Későbbi regényeiben is a háború, az erőszak és a tömegtéboly eredőit és hatásait igyekszik bemutatrii. Könyveinek sikerét fokozza, hogy nagy felelősségtudattal alkalmazott társadalomkritikáját izgalmas, fordulatos meseszövéssel párosítja. Híresebb regényei még: Mesterségem a halál, A sziget, A Moncada, Fidel Castro első csatája, Állati elmék, a Malevil és a Védett férfiak. A regények mellett több drámát és esszét is írt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

79 éve

1947 – Pécsett megszületett Gothár Péter, Kossuth-díjas filmrendező, díszlet- és jelmeztervező, a Nemzet Művésze.

2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.Pályafutását 1968-ban a Magyar Televízió rendezőasszisztenseként, majd rendezőjeként kezdte. 1979 óta a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezője. Elnyerte a veszprémi tv-találkozó fődíját, a legjobb rendezés díját, velencei Arany Oroszlán-, chicagói Ezüst Hugó-díjat, a tokiói fesztivál fődíját. Balázs Béla- és Ifjúsági Díjas érdemes művész. 1997-ben Kossuth-díjat kapott. Paszport című filmje 2001-ben az Európai Filmfesztivál fődíját, az Arany Olajfát nyerte el. Filmjeiből: Ajándék ez a nap, Tiszta Amerika, Megáll az idő, Melodráma, színházi rendezéseiből: Nebáncsvirág, Revizor, Diótörő, A cigánybáró, Az öreg hölgy látogatása, Koldusopera. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar

63 éve

1963 – Martin Luther King, Jr. amerikai baptista tiszteletes megtartotta "Van egy álmom…" kezdetű beszédét.

Martin Luther King, Jr. polgárjogi harcos, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége volt. A Washingtoni Menetelés során megtartott "Van egy álmom…" kezdetű beszéde óriási nyilvánosságot hozott a polgárjogi mozgalomnak, Kinget pedig a történelem egyik legnagyobb szónokává emelte. Martin Luther King 1968. április 4-én Memphisben merénylet áldozata lett, lelőtték. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes

148 éve

1878 – Megszületett George Hoyt Whipple, Nobel-díjas amerikai orvos.

Whipple tíz évig tanított a Johns Hopkins egyetemen, majd a California egyetem orvosi fakultásának professzora lett. Elsősorban az epefestékek és az ahhoz szükséges hemoglobin érdekelte. 1917-ben kezdte meg kísérletsorozatát: kutyákat előbb vérszegénnyé tett, majd megfigyelte az új vörösvértestek képződésének módját. Különböző étrendeket alkalmazott, s azt tapasztalta, hogy a vörös vértestek képzésére a májdiéta volt a legkedvezőbb hatással. A Nobel-díjat 1934-ben kapta megosztva "a vérszegénység májterápiájáért". Nevét az orvostörténet az ún. Whipple-féle kór - a bélcsatomában végbemenő lipoid - "elszappanosodás" okozta súlyos táplálkozási zavar révén is feljegyezte. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Tudomány

127 éve

1899 – Megszületett Charles Boyer francia származású amerikai színész.

A párizsi Sorbonne filozófia szakos hallgatója, majd konzervatóriumi növendék volt. 1921-ben Párizsban lépett közönség elé. Az 1930-as évektól 1955-ig rendszeresen játszott amerikai filmekben, az Elegáns megjelenésű, jó mozgású színész elsősorban szerelmes hőst játszott. 1948 és 1952 között nagy sikerei voltak amerikai színpadokon is. 1962-63-ban nagyapaszerepben ismét meghódította a Broadwayt. Többször fellépett az amerikai televízióban. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Színház

102 éve

1924 – Meghalt Adolfo de Bosis olasz költő, műfordító, szerkesztő.

Adolfo de Bosis jogi doktorátust szerzett, üzletemberként is működött.de főként az irodalomnak élt; mindvégig Rómában. 1895-ben alapította, s 1907-ig szerkesztette II Convito című irodalomtörténeti nevezetességű folyóiratát. A századelő egyik legfrissebb hangú olasz lírikusa volt, a kor új motívumaira, témáira is egészségesen és derűsen, az elsők közt figyelt fel. (Született 1863.01.03) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom

97 éve

1929 – Megszületett Kertész István, zenekari és operakarmester.

Kertész István, a kimagasló tehetségű karmester a karmesterképzőt a Zeneakadémián Ferencsik János (1948-49), majd Somogyi László (1949-53) irányításával végezte. 1952. és 1957. között már ő maga is tanít a Zeneakadémián karmesterséget és korrepetíciót. 1953-1955-ig a Győri Szimfonikus Zenekar karmestere, 1955-től a budapesti Operaház korrepetitor-karmestere. 1958-tól 1963-ig az Augsburgi Opera, 1964-től a Kölni Opera főzeneigazgatója, rendszeresen vezényli a Bécsi Filharmonikusokat, illetve a London Symphony Orchestra-t, amelynek 1965. és 1968. között vezető karmestere. Első amerikai turnéjára 196l-ben, a Hamburgi Rádió zenekarával utazik. Számos nagysikerű lemezfelvételt készít a Decca cégnél, egyik leghíresebb sorozata Dvořák összes szimfóniája a Bécsi Filharmonikusokkal. Az ő vezényletével rögzítik a világon először lemezre Mozart utolsó operáját, a Titus kegyelmét, s Magyarországon kívül először a Kékszakállút és a Háry Jánost. Ez az üstökösként felragyogó, nagyszerű muzsikuspálya 1973. április 16-án, váratlanul félbeszakadt: Kertész István egy izraeli turnén, amelynek során Mozart Requiemjét dirigálta, Tel-Aviv közelében, kollégái szeme láttára a tengerbe fulladt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

44 éve

1982 – Megszületett LeAnn Rimes, amerikai énekesnő, színésznő (Can´t Fight The Moonlight).

Születési nevén Margaret LeAnn Rimes. Alig volt 11 éves, mikor első lemeze megjelent, tizenhárom évesen ismert volt country-rajongó körökben. Fellépett a Pápa előtt, aki megáldotta "Isten-adta tehetséget". 2000-ben a Sakáltanya című filmben szerepelt, a filmzene meghozzta a nagy áttörést Európában is: a Can´t Fight The Moonlight az év egyik slágere lett. Ezt követően sorra jelentek meg albumai, sikert sikerre halmozva. Több mutatása

Teljes esemény 0

Film/Média Zene

13 éve

2013 – 95 éves korában meghalt Gyetvai László válogatott labdarúgó.

1933-ban lett a Ferencváros labdarúgója, ahol 1948-ig a összesen 230 mérkőzésen lépett pályára és 87 gólt szerzett. 1938 és 1942 között 17 alkalommal szerepelt a válogatottban, ahol 3 gólt szerzett. A Magyar bajnokságon háromszoros bajnok, a Közép-európai Kupát 1937-ben nyerte meg csapatával. 1974 óta az FTC örökös bajnoka. 1956 és 1959 között az Egyetértés vezetőedzője volt. Edzősége alatt fedezte fel többek között Varga Zoltánt és Fenyvesi Mátét is. 1993-ban az FTC öregfiúk csapatának edzője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar

2 éve

2024 – Meghalt Dobray György, Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró (Szerelem első vérig, Gólyamese).

A nyolcvanas években készítette Vérszerződés, majd a Szerelem első vérig, és a Szerelem második vérig című filmjeit, amikben ismert színészek mellett amatőrök is (Szilágyi Mariann, Beri Ary) játszottak főszerepeket. A K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) és K2 – Film a prostituáltakról (éjszakai lányok) című dokumentumfilmjei, melyek a hazai prostitúció látképét adták, 1988-ban és 1989-ben nagy botrányt okoztak, annak ellenére, hogy Dobray később beismerte, hogy a filmek egyes jelenetei előre beállítottak voltak. A K és K2 nyomán Dobray György íróként is bemutatkozott, mindkét történet könyv alakban is megjelent és eladási rekordokat döntött. Az 1991-es Szerelmes szívekcímű játékfilmjében Szandi, az énekesnő játszotta a főszerepet. 2005-ös Gólyamese című dokumentumfilmje, mely egy örökbefogadás történetét dolgozza fel, elnyerte a 37. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilm-rendezés díját. Élete végéig dolgozott, 2021-es, Kövek című dokumentumfilmje párhuzamosan örökíti meg, ahogy egy német művész magyar városokban helyez el botlatóköveket a holokauszt áldozatainak emlékére, és azt, hogy egy nemzetközi önkéntesekből álló csapat sírokat állít helyre hazai izraelita temetőkben. Habiszti – Csak azért is! című dokumentumfilmjét a tavalyi Verzió Dokumentumfilm Fesztiválon mutatták be. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar

381 éve

1645 – Meghalt Hugo Grotius latin nyelven is alkotó holland író, tudós, költő.

Eredeti nevén: Huig de Groot Grotius a szabadságharcát és az első polgári forradalmát vívó Hollandia kultúrájának egyik első, világhírű alakja volt. Hivatásos jogtudósi, jogtörténészi munkássága mellett történészi, teológiai és egyházpolitikai munkákat publikált, de megjelentek többkötetes szépirodalmi művei és műfordításai is. (Született 1583.04.10) Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom

111 éve

1915 – Megszületett Claude Roy francia író, költő, esszéista, kritikus.

Claude Roy szépírói munkásságában érzékenyen reagált a gyermekek mese- és versigényére, mint ahogy a családregénytől az esszékig a művészeti, értelmiségi sorskérdésekig minden témakör előfordul műveiben. A hagyományos regényformát felfrissítette a mozaiktechnikával. Híres esszékötetet írt A festészet szerelmese címmel, s hasonlóan sikert aratott Klasszikusok társaságában című esszégyűjteménye is.Legismertebb könyve önéletrajzi trilógiája, az Én magam, a Mi és a Mindent összevéve. Érdekes riportkönyvet írt Amerikáról Kulcs Amerikához és Kínáról Kulcs Kínához címmel. Léone és barátai című regényének magyar vonatkozásai is vannak. 1995-ben Apollinaire-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom