Zene kategória
60
éve
58
éve
1968 – A Cream megkapta a platinalemezt a Wheels of Fire egymilló eladott példányáért.
A zenekar koncertet adott a Madison Square Gardenben, itt kapták meg a platinalemezt.
225
éve
1801 – A szicíliai Cataniában megszületett Vincenzo Bellini, olasz operaszerző (Norma).
Édesapja mellett kezdte meg zenei tanulmányait, 1819-től a nápolyi konzervatóriumban Tritto és Zingarelli tanítványa volt. Először egyházi műveket komponált, első nagyobb szerzeménye az 1824-ben Nápolyban bemutatott "Adelson e Salvina" című opera volt, amit a "Bianca e Fernando" című operája követett. Ezzel elnyerte a kor híres impresszáriójának tetszését, meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala számára írjon, ami nagy megtiszteltetést jelentett. 1827-ben "Il Pirata" (A kalóz) című dalművével egész Olaszországban híressé vált, sikere évvről évre nőtt. Nemsokára egész Európa visszhangzott a sziciliai zeneszerző mély érzésekkel, kevés drámaisággal áthatott dalműveitől, amelyek sikerében nagy szerepet játszottak a kor neves énekesei, akiknek neve szinte összeforrott az általuk megformált alakkal. 1829-ben mutatták be Milánóban "La Straniera" (Az idegen nő), 1830-ban Velencében "I Capuletti ed i Montecchi" című művét. 1831-ben szintén Milánóban került bemutatásra "La Sonnambula" (Az alvajáró, címszerepében Pasta Giuditta) és a "Norma", a nagy Malibrannal a címszerepben, 1833-ban pedig Velencében a "Beatrice di Tenda". 1833-ban Párizsba ment, ahol Rossinival és Cherubinivel találkozott, onnan rövid Angliai látogatást tett, Londonban fényes fogadtatásban részesült. 1834-ben ismét visszatért Párizsba, és a párizsi olasz opera számára megírta utolsó operáját "Puritani" (Puritánok) címmel, amely 1835-ben került bemutatásra, és rendkívüli lelkesedéssel fogadták. Korai halála mélyen megrendítette kortársait. Több mutatása
127
éve
1899 – Megszületett Seress Rezső zeneszerző, zongorista, a "Szomorú vasárnap" című világsláger szerzője.
Eredeti nevén: Spitzer Rudi Az egyik leghíresebb örökzöld dal, az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap (Gloomy Sunday) szerzője (szöveg: Jávor László, a 8 Órai Újság bűnügyi riportere). A dalt több mint 100 nyelven adták elő. Több mutatása
88
éve
1938 – Megszületett Marik Péter, Jászai Mari-díjas színész, operetténekes.
Németh Marika primadonna második férje.
78
éve
72
éve
113
éve
69
éve
1957 – A Sun Records kiadta Jerry Lee Lewis-től a Great Balls of Fire című számot.
Ez volt pályfutása legnagyobb sikere, ugyanis a poplistokon a második, a rhythm & blues felvételek között a harmadik, míg a country & western daloknál a csúcson végzett. Több mint őt millió darabot adtak el a lemezből. Több mutatása
60
éve