Zene kategória
1
éve
27
éve
1999 – Kenny Rogers koncert közben frizbit dobott a közönség közé, aminek következtében egy néző beperelte.
A nézőt olyan érzékeny pontján talált el a frizbi, hogy állítása szerint impotens lett tőle. Kevin O'Toole, a sérült kétmillió dolláros pert indított az énekes ellen. Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Ihász Gábor énekes, gitáros, dalszerző (Múlnak a gyermekévek).
Szécsi Pál szerzője volt, dolgozott a Fonográf, a Kék csillag, az Express és más együttesekkel, Koncz Zsuzsával, Kovács Katival, Korda Györggyel, a Heilig-Eszményi párossal, sőt Szűcs Judith és Máté Péter lemezein is olvashatjuk a nevét szerzőként. Több mutatása
239
éve
135
éve
1891 – Megszületett Fanny Brice amerikai énekes-komikus, az ő életéről szól a Funny girl című film Barbra Streisand főszereplésével.
A Ziegfeld Follies-ban évekig parodizálta a balettáncosokat és színésznőket.
80
éve
71
éve
68
éve
59
éve
1967 – Megszületett Kun Péter rockzenész, az Edda Művek tagja.
Az 1993. július 8–11. között Agárdon megtartott harmadik Edda-táborban lépett fel, amikor július 10-én hajnalban Yamaha gyorsasági motorjával a 70-es út 47-es kilométerkövénél halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedett. Több mutatása
43
éve