Zene kategória
77
éve
79
éve
69
éve
64
éve
1962 – A Beatles az első fontosabb koncertjét adta a liverpooli Empire-ben.
A koncerten a következő zenészek számait játszották: Little Richard, Craig Dougles, Jet Harris, Kenny Lynch és a Sounds Incorporated. Nem sokkal ezt követően jelent meg első kislemezük, a Love Me Do. Több mutatása
63
éve
143
éve
1883 – Meghalt Volkmann Róbert zeneszerző, karmester.
1842 és 1844 között a bécsi Allgemeine Wiener Musikzeitung pesti tudósítója. 1848-ban a Zsinagóga orgonistája és karnagya. Ezt követően szabadúszóként dolgozott. 2. B-moll zongoratriója – Op. 5. – nagy elismerést kapott zeneszerzői körökben, Liszt Ferencnek, Hans von Bülownak és Wagnernek is elnyerte a tetszését. Az 1860-ban Széchenyi halálára írt Op. 41. zongorafantáziáját a megjelenése után három nappal már kétezer példányban megvásárolták. 1866-ban került bemutatásra II. szimfóniája, melyet lassú tételének magyaros hangulata okán a korabeli kritika Magyarország és Ausztria közötti kiegyezésként aposztrofált. Legismertebb művei közé tartozott három vonósszerenádja – Op. 62., 63. 69., amelyek Csajkovszkijra is hatottak. Több zenei versenyen volt zsűritag. Budapest II. kerületében utcát neveztek el róla. Több mutatása
89
éve
85
éve
65
éve
1961 – Brian Epstein liverpooli hanglemezüzletében egy vásárló a My Bonnie című lemezt kereste.
Elmondása szerint egy helyi zenekar játszott. A lelkiismeretes Epstein úr tűvé tette az egész üzletét, de sehol sem találta a lemezt, sőt szégyenszemre még a zenekarról sem hallott. Végül - miután mások is érdeklődtek az együttesről - csak megtalálta a fiúkat, s később a menedzsere lett a Beatlesnek. Több mutatása
53
éve