Történelem kategória
84
éve
68
éve
1958 – Megszületett Gyekiczki András szociológus, jogász.
A Bibó István Szakkollégium tagja volt, a Fidesz alapítóival egy időben. Különösen jó viszony fűzte a szintén pápai Kövér Lászlóhoz. 1988 és 1990 a szakkollégium igazgatója volt. Több mutatása
1394
éve
632 – Meghalt Mohamed próféta, az iszlám vallás megalapítója.
Medinában, 62 éves korában halt meg. Vallási és politikai tevékenysége révén az Arab-félsziget törzseit egyesítte. Mohamednek negyven évesen voltak először látomásai, amelyek szerint az arabokat kellet vezetnie, hogy megismerjék az egyetlen mindenható istenüket, Allahot. Először Medinában sikerült híveket toboroznia, akik az iszlámot terjesztették Arábiában. Végül 630-ban sikerült meghódítania Mekkát is, amely - Jeruzsálem helyett - az új vallás központjává és zarándokhellyé vált. Az iszlám hívei (muszlimok = muzulmánok) politikai közösséget is alkotnak, élén választott elöljáró, a kalifa ( = utód) áll (Mohamed halála óta), aki az iszlám vallási és világi vezetője. Az első kalifa, Mohamed legkedvesebb feleségének apja, Abu-Bakr volt. Több mutatása
1233
éve
793 – A normannok első hadjáratuk során kiraboltak egy kolostort, ezzel kezdetét vette a viking korszak Angliában.
A Wales déli partjainál lévő Holy Islanden a Lindisfare kolostort rabolták ki. A mai Norvégia, Dánia és Svédország területéről származó normannok (vikingek) megkezdték hadjárataikat Nyugat- és Kelet-Európában. Betörtek Angliába, Írországba, feldúlták Britanniát és politikai, gazdasági hatalomra tettek szert. A kalandvágyó vikingek katonai sikereinek titka a vakmerő, gyors támadásaikban, nyílt tengeren és folyókon egyaránt használható sekély járatú hajóikban rejlett. 845-ig a normannok rablóhadjáratának áldozatául estek az európai kereskedővárosok, köztük Lisszabon, Sevilla és végül Hamburg. Több mutatása
433
éve
1593 – Megszületett Felsővadászi I. (Öreg) Rákóczi György, erdélyi fejedelem.
1630-tól haláláig volt fejedelem. Uralkodása alatt Erdély gazdaságilag és politikailag is megerősödött. Sokat tett egyháza, a református egyház és az iskoláztatás felvirágoztatása érdekében és szemben állt az ortodoxiával. Több mutatása
204
éve
1822 – Megszületett Czetz János az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornoka, argentín katonai vezető.
Argentínában ismert nevén: Juan Fernando CzetzAz argentin hadsereg kiemelkedő szervezője és Argentína első nemzeti katonai akadémiájának (Collegio Militar de la Nación) 25 éven keresztül az igazgatója. Katonai tevékenysége mellett jelentős a földrajztudományi munkássága, földmérőként dolgozott Argentínában ahol feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét. Több mutatása
183
éve
1843 – Gasztonyban megszületett Széll Kálmán, aki 1899 és 1903 között Magyarország miniszterelnöke volt.
1866-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett a pesti tudományegyetemen. Pályafutását 1867-ben szolgabíróként kezdte Vas vármegyében, 1868-tól a szentgotthárdi, 1881-től a pozsonyi 2. számú választókerületet képviselte kormánypárti programmal. A Deák-párt és a Balközép egyesülése után 1875. márciusától 1878. októberig pénzügyminiszteri tisztséget töltött be. Erélyes és takarékos miniszter volt, megszervezte az adófelügyelői intézményt, és legnagyobb sikereként létrehozta az Osztrák-Magyar Bankot. 1878-tól mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát, ahol hírnevet szerzett a szarvasmarha-tenyészetével. 1881-től 1899-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886. és 1899. között, majd 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatóságának elnöke volt. 1891. és 1898. között a Millenniumi Országos Bizottság, 1892-től a képviselőház pénzügyi bizottságának, 1896-tól az interparlamentáris konferencia elnöke volt. 1897. végén, az egyre jobban elmélyülő válság idején ismét aktívan bekapcsolódott a politikai életbe, a Bánffy-kormány bukása után, 1899. 02. 26-án nevezték ki miniszterelnökké, valamint a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte. 1902-ben megkötötte az új gazdasági kiegyezést az osztrákokkal. Kormánya széles körű támogatást élvezett, majd a véderőfejlesztés miatt ismét kiújultak az ellentétek. Rendezni kívánta az újonclétszám megajánlását és az újoncjutalékot, de kísérlete megbukott, így 1903. 06. 27-én távozott tisztségéből. 1906-ban belépett az Alkotmánypártba, amelynek elnöke lett 1910-ig. 1906-tól alkotmánypárti, 1910-11-ben párton kívüli programmal képviselte a szentgotthárdi választókerületet. 1911. után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet. 1902-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjává választották. A valóságos belső titkos tanácsosi címet, 1893-ban a Lipót-rend, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjét kapta meg. Több mutatása
159
éve
1867 – Megkoronázták I. Ferenc József királyt és Erzsébet királynét.
A kiegyezés folyamatának befejezéseként történt a koronázás a Budavári Nagyboldogasszony templomban (Mátyás-templom), amivel együtt általános amnesztiát hirdettek az 1848-49-es szabadságharc emigránsai számára. Több mutatása
101
éve
1925 – Megszületett Barbara Bush egykori amerikai First Lady, George H. W. Bush volt amerikai elnök felesége.
Lánykori nevén: Barbara Pierce Egyes elnökfeleségek a XIX. században még annyira visszavonultan éltek, mintha nem is lettek volna a Fehér Ház lakói. A XX. században az erős férfiak oldalán álló erős asszonyok már nem rejtőztek el, hanem kiépítették az ország első asszonyának státusát, reprezentációs és karitatív kötelezettségeknek tettek eleget és egyre inkább tért hódítottak a politikában. Barbara Bush alapítványt hozott létre az írni-olvasni tudásért, a "Barbara Bush Foundation for Family Literacy"-t, amelynek kampányához az 1984-ben írt "C. Fred's Story: A Dog's Life" című művével is hozzájárult. Több mutatása
31
éve