★ Kiemelt esemény
Augusztus 13.
50
éve
66
éve
100
éve
1926 – Megszületett Fidel Castro kubai politikus, aki 1965 és 2008 között Kuba első számú vezetője volt.
Teljes nevén: Fidel Alejandro Castro Ruz. Lenin-békedíjas, és Dimitrov-díjas kubai politikus, aki tanulmányait a Jezsuita Kollégiumban és a Havannai Egyetem állam- és jogtudományi karán végezte. Pályafutását ügyvédként kezdte, 1953-ban 15 évi börtönre ítélték, mivel részt vett a Moncada laktanya elleni támadásban. Amnesztiával szabadult 1956-ban és emigrált Mexikóba, ahonnan partraszállva fegyveres harcot indított Batista megbuktatására, majd 1959-ben sikerült megdöntenie a rendszert. 1959-től miniszterelnök volt, 1976-tól államfő, az Állami Tanács és a Minisztertanács elnöke. 1963-tól 1965-ig a Szocialista Forradalom Egységpártja első titkára volt, 1965-tól az Agrárreform Intézet elnöke, a Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, 1976-tól a Politikai Bizottság tagja. 1979-től 1982-ig elnöke volt az el nem kötelezettek mozgalmának is. Magyarul is olvasható művei: "Beszédek és Beszélgetések", "Válogatott beszédek". Címe: Palacio del Gobierno, La Habana, Cuba. 2016-ban halt meg. Több mutatása
1503
éve
208
éve
1818 – Megszületett Lucy Stone amerikai feminista, a nők jogainak pártfogója.
Az első ismert nő volt, aki házassága után megtartotta a leánykori nevét. 1869-ben Susan B. Anthonyval megalapította a "National American Woman Suffrage Association"-t. A történelmi feminizmus az 1650-es években kezdődött Amerikában, ahol a földtulajdonos hölgyek (pl. Margaret Bent) - hivatkozva Angliára, ahol nő lehet a király - kísérletet tettek arra, hogy képviselőként bejussanak a Törvényhozásba. Angliában Mary Wollstonecraft indította sikeres útjára az újkori nőjogi mozgalmakat, akinek 1792-ben megjelent "A Vindication of the Rights of Woman" című munkája komoly feltűnést keltett Londonban. Később a legfelső szellemi körökben is terjeszteni tudta álláspontját, de forradalmi hangvételű követelései miatt sokáig elfogadhatatlan volt. Az 1789-es francia forradalom idején sem foglalták törvénybe a női republikánus klubok követeléseit: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség mindenkire való kiterjesztését nemtől függetlenül. Az Amerikai Egyesült Államokban Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton ezt a harci szellemet követték. 1848-ban a New York államban lévő Seneca Fallsban konferenciát hívtak össze, megszervezték a "Women's Right Convention"-t, a mindenkori női jogvédő mozgalmat. A Seneca Falls-i nyilatkozat a nők választójogáért, a tulajdonra való jogért, a válóperi szabályok megváltoztatásáért és azért szállt síkra, hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármely pályán működhessenek. Több mutatása
177
éve
1849 – Görgei Artúr letette a fegyvert, a magyar honvédség az orosz cárnak adta meg magát, véget ért az 1848-49-es szabadságharc.
1848-ig neve Görgey, keresztlevelén szereplő neve: Johannes Arthur Woldemár Görgey. A teljesen összeépült két község, Magyarvilágos és Románvilágos közelében emelkedik a világosi vár omladozó falaival, ahol a fegyverletétel történt az oroszok előtt. A magyar honvédsereg Rüdiger orosz tábornoknak adta meg magát, Görgey ezzel kívánta jelezni, hogy a magyarokat nem a Habsburg Birodalom, hanem a cári haderő győzte le. A Bohus-kastélyban írták alá a megadási okmányt, a fegyverletétel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végét jelentette, amely után az osztrákok részéről véres megtorlás következett Haynau rémuralma alatt. Görgey az orosz cár közbenjárására kegyelmet kapott. Több mutatása
142
éve
1884 – Megszületett Mattis Teutsch János erdélyi magyar avantgarde festő, szobrász és grafikus.
Expresszionista, kubista, majd absztrakt stílusban alkotott.
127
éve
1899 – Megszületett Alfred Hitchcock angol filmrendező, a feszültségkeltés, a borzongatás mestere. (Madarak, Psycho).
Londonban született egy többségében ír katolikus családban. Műszaki rajzoló volt, úgy került a film világába, hogy némafilmekhez rajzolt feliratokat. Később minden mást is csinált a stúdióban és a cég irodáiban, majd egy idő után a feliratokat fordította és írta is. A filmstúdiót, ahol dolgozott Michael Balcon producer vette meg, aki támogatta Hitchcockot filmes karrierjében. 25 filmet rendezett Angliában a 30-as évek végéig, ezt követően David O. Selznick producer hívására Hollywoodba települt át. 1944-ben átmenetileg visszatért Angliába, hogy háborús híradófilmeket készítsen. 1979-ben az angol királynő lovaggá ütötte, és márciusban megkapta az Amerikai Filmintézet díját is. 1980. április 18-án halt meg 81 évesen. Filmjei a félelem és a fantázia keverékén nyugszanak. Jellegzetes az, hogy a rendező szinte minden filmjében egy-egy kisebb szerepben is szerepel. Angliában barna, míg amerikában szőke színésznőket alkalmazott filmjeiben. 1922-ben elkezdte forgatni első filmjét a Tizenhármas szám címen, de sohasem fejezte be. Első remekműve az 1927-es A titokzatos lakó, melyben későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. Ő maga ezt a filmet tekintette az első valódi "Hitchcock-filmnek". Első hangosfilmjét, az 1929-es Zsarolást eredetileg némafilmnek szánták, de részben hangos részekkel egészítette ki, részben a néma részeket utólag szinkronizálta. Ez volt az első brit hangosfilm. További sikerei: Az ember, aki túl sokat tudott; 39 lépcsőfok; Londoni randevú; A Manderley-ház asszonya; Mentőcsónak; Forgószél; Gyilkosság telefonhívásra; Hátsó ablak; Szédülés; Észak-Északnyugat; Psycho; Madarak. Több mutatása
120
éve
1906 – Megszületett Borsos Miklós, Kossuth-díjas szobrászművész, grafikus.
Kitűntetései: Munkácsy Mihály-díj (1954), Kossuth-díj (1957), Érdemes művész (1967), Kiváló művész (1972)
105
éve
1921 – Megszületett Sarkadi Imre, Kossuth-díjas író, újságíró, dramaturg (Oszlopos Simeon, Elveszett paradicsom).
Háromszoros József Attila-díjas. Kútban című novellájából készült a Körhinta című film. Fő témája a magyar parasztság 1945 utáni élete, valamint a modern társadalom erkölcsi problémák. Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett Kathleen Battle, amerikai Grammy-díjas szoprán opera-énekesnő.
Az amerikai opera-énekesnőt világszerte korunk egyik legkitűnőbb koloratúr szopránjának tartják. 1972-ben debütált a Two Worlds Fesztiválon Spoletoban, Olaszországban. 1976-ig már Amerika jelentősebb operaházaiban énekel. 1977-ben a Metropolitan Operában lép fel. Számos felvételt készített, 1986. és 1993. között 5 Grammy-díjat nyert. Több mutatása
66
éve
65
éve
1961 – Berlint szögesdrót-kerítéssel választották ketté, majd két nappal később megkezdődött a Berlini Fal építése.
A keletnémet állampolgárok egyre fokozódó mérvű elvándorlása miatt Berlinben az NDK hatóságai nagy létszámú csapatokkal lezárták a város nyugati szektorainak az NDK-val érintkező, korábban nyitott határvonalát, bel- és külterületen egyaránt. A zárás vonala mentén előbb drótakadályokból, később falból álló kerítés épült. Az NDK területén épült ki a várost 28 éven át kettévágó Berlini Fal, hivatalos NDK-nevén az "Antifasiszta Védősánc" ("Antifaschistisches Schutzwall"). Több mutatása
29
éve
1997 – Útjára indult Amerikában Trey Parker és Matt Stone kultikus rajzfilmsorozata, a South Park.
A sorozat négy alsó tagozatos fiú (Stan Marsh, Kyle Broflovski, Eric Cartman, Kenny McCormick) és családtagjaik, valamint a többi városi lakos szürreális kalandjait mutatja be, akik a coloradói South Park kisvárosban élnek. A felnőtt nézőknek szánt műsor elsősorban szatirikus és trágár hangvételéről, illetve a napi események, valamint a popkultúra és az amerikai közélet szereplőinek gyakori kifigurázásáról vált hírhedtté. Több mutatása
505
éve
234
éve
163
éve
161
éve
1865 – Meghalt Semmelweis Ignác, gyermekágyi láz okának felfedezője, az "anyák megmentője".
Bécsben halt meg. Tabáni kereskedő családból származott – szülőháza ma az ő nevét viselő Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. 1844-ben avatták orvosdoktorrá, pályáját a bécsi szülészeti klinika asszisztenseként kezdte. Elsőként mondta ki, hogy a gyermekágyi láz nem önálló kórkép, hanem bomlott szerves anyagok okozta fertőzés következménye. A fertőzést a boncolást végző szülészorvosok maguk viszik át a vizsgálat során a nőbetegekre. Rájött a hatásos védekezésre: erőteljes kézmosást kell végezni klórvizes, azaz klórmeszes oldatban. Több mutatása
137
éve
114
éve
1912 – Meghalt Jules Massenet francia zeneszerző, aki leginkább operáiról ismert.
Teljes nevén: Jules Émile Frédéric Massenet. Művei híresek voltak a 19. század végén és a 20. század elején, de később feledésbe merültek, és csak az 1980-as években kezdték újra felfedezni. Kivétel a Manon és a Werther, amelyek száz éve folyamatosan műsoron vannak. Több mutatása
82
éve
1944 – Megszületett Divina Galica brit sportolónő, aki síelőként téli olimpián, autóversenyzőként Forma 1 versenyen szerepelt.
Más forrás szerint a születési éve 1946.Négyszer szerepelt különböző síszámokban Téli Olimpián, 1964-ben, 1968-ban, 1972-ben és 1992-ben. Forma 1 versenyző volt 1978 és 1980 között. Több mutatása
80
éve
1946 – Meghalt H. G. Wells angol író, aki elsősorban sci-fi műveiről ismert (A Világok harca, Dr. Moreau szigete).
Londonban halt meg. Teljes nevén: Herbert George Wells. Elsősorban a science fiction műfajban írt műveiről ismert. A világirodalom egyik legtermékenyebb írója, aki szinte minden létező műfajban alkotott. Nyíltan védelmezte a (nyugati típusú) szocialista nézeteket, sok műve tartalmaz politikai, vagy szociális jellegű utalásokat. Késői írásai egyre politikusabbak lettek, ezek kevésbé ismertek. Több mutatása
58
éve
53
éve
40
éve
1986 – Meghalt Járitz Józsa festőművésznő.
1924-től 1930-ig tánctanár volt Párizsban, itt rendszeresen kiállította műveit a Függetlenek Szalonjában. 1931-ben hozta létre 13 másik festőnővel együtt a Magyar Képzőművésznők Egyesülete Új Csoportját. Több mutatása
32
éve
19
éve
2007 – Robbanás következtében kisiklott a Moszkvából Szentpétervárra tartó "Nyevszkij Expressz".
Malaja Visera közelében történt, mikor egy házilag készített szerkezet felrobbant alatta.
17
éve
2009 – Meghalt Les Paul amerikai dzsesszgitáros, az elektromos gitár egyik kifejlesztője.
Eredeti nevén: Lester William Polsfuss
15
éve
2011 – Meghalt Kosaras Vilmos színész, rendező, a Kanadai Magyar Televízió producere.
Pro Cultura Hungarica díjas (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét kapta 2006-ban.
6
éve
2020 – Meghalt Sváby Lajos ,Kossuth-díjas festő, főiskolai tanár. A magyar neoexpresszionizmus képviselője.
Fia Sváby András műsorvezető, újságíró.
224
éve
1802 – Megszületett Nikolaus Lenau osztrák költő.
Teljes nevén: Nicolaus Franz Niemschbach Edler von Strehlenau Politikai költészete bemutatta az 1848-as forradalmak előtt álló Európát. Természeti lírájának uralkodó hangulata a béke, a nyugalom és a harmónia. Dalciklusai az Erdei dalok és a Nádi dalok, amelyek az ember és a természet összhangját illusztrálják. Faust című drámai költeményének hőse a goethei Faust romantikus ellenpárja, a romantika korának embertípusa, Lenau alteregója, aki kettős hazájánál fogva sohasem találta meg helyét Európában. 1964-ben életművének népszerűsítésére megalakult a Nemzetközi Lenau - Társaság. Több mutatása
119
éve
83
éve
1943 – Foo fighter-nek nevezett azonosítatlan repülő fénygömböket láttak a szövetséges légierő pilótái.
A fényjelenségeket a németek új fegyverének tartották, mellyel a szövetségesek pilótáit zavarták.
61
éve
41
éve