Történelem kategória
730
éve
540
éve
1486 – Mátyás király megerősítette a szász egyetem kiváltságait, innen számítjuk az egyetem születését.
Andreanum a neve annak a kiváltságlevélnek, amelyet II. András király 1224-ben adott a Szászváros és Barót közötti területen lakó erdélyi szászoknak, akik addig különböző ispánok fennhatósága alá tartoztak. Az okmányt a német történészek goldener Freibrief-nek azaz arany szabadságlevél-nek nevezik. Több mutatása
361
éve
315
éve
1711 – Kivégezték Béri Balogh Ádám kuruc brigadérost, dunántúli középbirtokos nemest.
Pontos születési dátuma ismeretlen, 1665 körül született. A kuruc vezért előző év októberében, Szekszárd mellett fogták el a Habsburgok oldalán harcoló rác határőrök, majd 1711 februárjában kivégezték. Több mutatása
74
éve
1952 – Meghalt VI. György angol király, aki India utolsó császára is volt.
Teljes nevén Albert Frederick Arthur George of Windsor. Az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség domíniumainak királya 1936-tól haláláig. Ő volt India utolsó császára és a Nemzetközösség első feje.1923-ban feleségül vette Elizabeth Bowes-Lyont, akitől két lánya született, Erzsébet és Margit. A 20-as években dadogása miatt hosszú ideig beszédterápiára járt, ami sokat javított állapotán, de teljesen soha nem sikerült túljutnia rajta.Apjuk 1936-os halála után bátyja, VIII. Eduárd lett Nagy-Britannia királya, aki lemondott a trónról, csak hogy feleségül vehessen egy elvált nőt. Utódja 1936. december 11-étől Albert lett, aki a VI. György uralkodói nevet vette fel.Uralkodása alatt tört ki a második világháború, a király példamutatóan a bombázások alatt is Londonban maradt. A háború után a Brit Birodalom átalakult Brit Nemzetközösséggé, 1947-ben függetlenné vált India és Pakisztán, a köztársasággá váló Írország 1949-ben a Nemzetközösséget is elhagyta. 56 évesen halt meg, a trónon idősebbik lánya, II. Erzsébet követte. Több mutatása
129
éve
117
éve
1909 – Megállapodott az Osztrák-Magyar Monarchia és Törökország Bosznia-Hercegovina elfoglalásának kérdésében.
Törökország lemond Bosznia-Hercegovina területéről 54 millió korona kártérítés fejében, valamint a Monarchiának biztosítania kell a mohamedánok szabad vallásgyakorlatát az elfoglalt területen. Több mutatása
39
éve
548
éve
1478 – Megszületett Morus Tamás (Sir Thomas More) szentté avatott angol jogász, író, költő, államférfi, vértanú.
Számos magas hivatali tisztséget töltött be, 1529 és 1532 között a lordkancellár címet is viselte. Jelentős befolyással volt az angol jogra, főképp az egyenlőség előtérbe helyezésével. Ő alkotta az utópia szót, amelyet egy ideális elképzelt sziget népére használt, melynek politikai rendszerét egy 1516-ban megjelent könyvben ír le. Visszautasította VIII. Henrik felkérését, hogy vezesse az anglikán egyházat. Ennek következtében politikai karrierje véget ért, majd árulásért kivégezték. A katolikus egyház 1935-ben avatta szentté, az anglikán egyház 1980-ban vette fel szentjei közé. Több mutatása
120
éve