Történelem kategória
527
éve
178
éve
1848 – II. Ferdinánd Bourbon-uralkodó alkotmányt adott népének.
A Nápoly-Szicíliai Királyságban kirobbant felkelések hatására történt az alkotmány kibocsátása. Palermóban és Nápolyban felkelés robbant ki, a Bourbon-uralmat biztosító csapatokat elűzték a forradalmárok. A tömegmozgalmak hatására kiáltották ki Szicília függetlenségét. Több mutatása
134
éve
1892 – Megszületett Matuska Szilveszter József tanító, katona, üzér, aki felrobbantotta a biatorbágyi vasúti hidat.
A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett pokolgépet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíróságot vezetett be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Az osztrák bíróság 6 évi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel nem volt halálbüntetés Ausztriában, az ottani büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie. 1944 végén, amikor a felszabadító orosz csapatok Vácra érkeztek, a börtön néhány órára gazdátlan maradt, Matuska Szilveszter megszökött a zűrzavarban és eltűnt. Utoljára szülőfalujában, Csantavéren látták. Mélyen vallásos ember volt, a fegyházban verseket írt, vallási témájú, nagy részletességgel kidolgozott képeket festett, amelyekből később kiállítást is rendeztek. Életéről és a vonatszerencsétlenségről "Viadukt" címen film is készült.Szabadkán halt meg 1945-ben, a pontos dátum nem ismert. Több mutatása
78
éve
1948 – Meggyilkolták Mahatma Gandhi indiai békeharcost.
3 pisztolylövéssel Nathuram Godse fanatikus hindu nacionalista ölte meg Delhiben.
208
éve
1818 – Megszületett Görgei Artúr honvéd tábornok.
1848-ig neve Görgey, keresztlevelén szereplő neve: Johannes Arthur Woldemár Görgey. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja. Történelmi szerepének megítélése a mai napig ellentmondásos. Több mutatása
144
éve
1882 – New Yorkban megszületett Franklin Delano Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke.
Elnöki tisztségét 1932-től 1945-ig töltötte be. Külpolitikailag és belpolitikailag egyaránt nehéz időkben 12 éven át kormányozta az Egyesült Államokat. Ő volt az első, és egyben egyetlen elnök, aki négyszer jelöltette magát e legmagasabb tisztségre sikeresen. 1928-ban került a nyilvánosság elé, New York állam kormányzójaként, a gyermekbénulásban szenvedő, demokrata Roosevelt. 1932-ben választották először elnökké. 1933-ban "New Deal" (Új irány) programjával úrrá lett a világgazdasági válságon: jelentős állami hiteleket folyósított, intézkedéseket hozott a munkanélküliség csökkentésére, állami vállalatokat létesített, elektrifikálási programot hirdetett, valamint a szakszervezeteknek biztosította a szabad tevékenységet, bevezette az aranykivitel tilalmát. A diktatúrák elleni küzdelemben az Egyesült Államok az elszigetelődés helyett Nagy-Britannia és a Szovjetunió oldalán belépett a második világháborúba. A második világháború kitörése után (az USA semlegessége ellenére) jelentős fegyverszállítmányokkal segítette a szövetségeseket. 1941-ben Churchill, angol miniszterelnökkel közzétették az Atlanti Chartát. December 7-én a Pearl Harbort ért japán támadás után az Egyesült Államok is belépett a háborúba. Ettől fogva Roosevelt tántoríthatatlanul küzdött a tengelyhatalmak ellen. Több mutatása
137
éve
1889 – Tisztázatlan körülmények között meghalt Rudolf trónörökös.
Teljes nevén: Habsburg–Lotaringiai Rudolf Ferenc Károly József koronaherceg (Kronprinz Rudolf Franz Karl Joseph von Österreich-Ungarn) Osztrák főherceg, magyar és cseh királyi herceg I. Ferenc József és Erzsébet királyné fia, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse. Tisztázatlan körülmények között halt meg a mayerlingi vadászkastélyban szeretőjével, Maria von Vetserával együtt. Több mutatása
93
éve
81
éve
1945 – Elsüllyedt a Wilhelm Gustloff személyszállító hajó. Ez volt a világtörténelem legnagyobb hajókatasztrófája.
A Wilhelm Gustloff személyszállító hajó volt a Harmadik Birodalom idején, amelyet a szovjet S-13-as tengeralattjáró süllyesztett el. Megközelítőleg 10 000 ember halt meg, ami hatszor annyi áldozatot jelent, mint a Titanic-tragédiánál. Több mutatása
296
éve