Történelem kategória
59
éve
58
éve
1968 – A Szovjetunió támogatási egyezményt kötött a Vietnami Demokratikus Köztársasággal.
A megegyezés szerint 1969-ben élelemmel, felszerelési cikkekkel és fegyverszállítással fogja támogatni az országot.
10
éve
2016 – Meghalt Fidel Castro kubai politikus, aki 1965–2008 között Kuba első számú vezetője volt.
Teljes nevén: Fidel Alejandro Castro Ruz. Lenin-békedíjas, és Dimitrov-díjas kubai politikus, aki tanulmányait a Jezsuita Kollégiumban és a Havannai Egyetem állam- és jogtudományi karán végezte. Pályafutását ügyvédként kezdte, 1953-ban 15 évi börtönre ítélték, mivel részt vett a Moncada laktanya elleni támadásban. Amnesztiával szabadult 1956-ban és emigrált Mexikóba, ahonnan partraszállva fegyveres harcot indított Batista megbuktatására, majd 1959-ben sikerült megdöntenie a rendszert. 1959-től miniszterelnök volt, 1976-tól államfő, az Állami Tanács és a Minisztertanács elnöke. 1963-tól 1965-ig a Szocialista Forradalom Egységpártja első titkára volt, 1965-tól az Agrárreform Intézet elnöke, a Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, 1976-tól a Politikai Bizottság tagja. 1979-től 1982-ig elnöke volt az el nem kötelezettek mozgalmának is. Magyarul is olvasható művei: "Beszédek és Beszélgetések", "Válogatott beszédek". Címe: Palacio del Gobierno, La Habana, Cuba. 2016-ban halt meg. Több mutatása
52
éve
1974 – Jasszer Arafat megkezdte tárgyalásait a Szovjetunióban.
A tárgyalások eredményeként a Szovjetunió elismerte a palesztin nép jogát önálló állam alakítására.
78
éve
37
éve
419
éve
1607 – Megszületett John Harvard angol lelkész, tudós, aki adományaival támogatta a később róla elnevezett Harvard Egyetemet.
Könyvtárának és fél birtokának odaadományozásával támogatta a Harvard Egyetemet.
194
éve
104
éve
102
éve