Történelem kategória
145
éve
111
éve
1915 – Megszületett Augusto Pinochet Ugarte chilei politikus, köztársasági elnök, a katonai junta elnöke.
Tanulmányait a Katonai Akadémia Gyalogsági Intézetében, a Hadiakadémián és a Nemzetvédelmi Akadémián végezte. 1954-től a Hadiakadémia tanára, majd a Védelmi Minisztérium államtitkár-helyettese, 1956-tól a washingtoni katonai misszió tagja volt, majd az Ecuadori Katonai Akadémia tanított. 1964 és 1969 között a chilei Hadiakadémia parancsnokhelyettese, 1966-tól ezredes, 1969-től dandártábornok, a 6. szárazföldi hadosztály parancsnoka, 1970-ben vezérőrnagy volt. 1971-72-ben a santiagói 2. hadtest parancsnoka, 1972-73-ban a szárazföldi csapatok főparancsnoka, 1973-ban pedig tábornok, a fegyveres erők főparancsnoka lett. 1973. szeptember 11-én Salvador Allende Gossens szocialista kormánya elleni puccsal jutott hatalomra, 1973-74-ben a Kormányzótanács elnöke, 1974 és 1990 között köztársasági elnök volt. 1990-től a szárazföldi erők parancsnoka lett. Az emberi jogok megsértésének vádjával bíróság elé kellett volna állnia, de szellemileg alkalmatlanná nyilvánították. Több mutatása
75
éve
1951 – A váci börtönben meghalt Friedrich István volt miniszterelnök, akit koholt vádak alapján ítéltek el.
68 éves korában halt meg. 1905-ben a budapesti József Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, majd a charlottenburgi műegyetemen tanult, ezzel egyidejűleg a budapesti és a berlini egyetemen jogot hallgatott. Pályafutását a berlini Allgemeine Elektrizitatsgesellschaft villamostársaságnál kezdte mérnökként. 1907-ben a Ganz Villamossági Rt. mérnöke lett, 1908-ban Mátyásföldön alapított egy gépjavító műhelyt, majd egy vasöntödével kibővített gépgyárat, de 1920-ban eladta. 1912-ben belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba, ekkor kezdődött politikai szereplése. 1914 őszén katonai szolgálatra jelentkezett, és az Uzsoki-szorosnál harcolt tüzér főhadnagy gépkocsizó parancsőrtisztként. Frontszolgálatra alkalmatlannak minősítették, beosztották a pilseni Skoda-művekhez, a bécsi Arzenálba, majd egy tábori tüzérségi javítóműhely parancsnoka lett, végül 1917-ben felmentették a szolgálat alól. 1918. októberében az "őszirózsás" forradalom idején vált országosan ismertté, november 1-jén hadügyi államtitkár lett. Törekedett a régi tisztikar vezetése alatt álló, a társadalmi rend megvédésére alkalmas, kommunistaellenes hadsereg létrehozására, támogatta a történelmi Magyarország területeinek védelmére irányuló törekvéseket. Az ellenforradalmi erőkkel egyre szorosabbá vált a kapcsolata, ezért 1919.02.08-án kénytelen volt távozni az államtitkári tisztségből. A Tanácsköztársaság idején részt vett a különböző ellenforradalmi szervezkedésekben, letartóztatták és halálra ítélték, de sikerült megszöknie a forradalmi törvényszék elől. 1919.08.06-án a Fehér Ház nevű ellenforradalmi szervezet egyik vezetőjeként lemondásra kényszerítette Peidl Gyula "szakszervezeti kormány"-át, az olasz antantmisszió és a megszálló román hadsereg parancsnokságának támogatásával. Másnap József főherceg megbízta a kormány vezetésével, majd 15-én miniszterelnökké nevezte ki. Az MSZDP-n kívül a legtöbb jelentős politikai irányzat szerepet vállalt a kormányában. Rövidebb időszakokra betöltötte a kereskedelemügyi és a belügyminiszteri tisztséget is. Felszámolta a Tanácsköztársaság intézményeit, intézkedéseit hatályon kívül helyezte. Megkezdődött a számonkérés és a törvénytelen fehérterror. Nem tudta megerősíteni a hatalmát, mivel Habsburg főherceg nevezte ki, így a Habsburg-restaurációtól félő antant és az utódállamok nem ismerték el. Az antant megbízásából Budapestre érkezett G. R. Clerk brit diplomata. Létrejött a magyar belpolitikai kompromisszum, amelynek eredményeként novemberben Friedrich Istvánnak távoznia kellett a miniszterelnöki tisztségből, de megkapta a hadügyminiszteri tárcát a helyére lépő Huszár Károly koalíciós kormányában. 1920.03.15-én, Horthy Miklós kormányzóvá választása után a Huszár-kormánnyal együtt távoznia kellett. 1920-tól 1926-ig nemzetgyűlési képviselő volt. 1921 nyarán vádat emelt ellene az ügyészség a gróf Tisza István meggyilkolásában való részvétel gyanúja miatt. A bíróság felmentette, de tekintélyének sokat ártott a vádemelés. Novemberben a "második királypuccs"-ban való szerepléssel vádolták, és néhány napig fogva tartották. Kiszorulása a hatalomból, valamint a vádak miatt a végsőkig fokozódott politikai ellenállása a Bethlen-kormánnyal szemben. 1922-23-ban a Gömbös Gyula vezette fajvédőkkel, 1925-ben az MSZDP-vel fogott össze a kormány megbuktatására. Komoly politikai tényezőként már nem játszott szerepet, 1939-ben már a parlamentbe sem került be. 1951. júliusában letartóztatták a már teljesen elfeledett politikust egy koncepciós per kapcsán, majd augusztusban a Budapesti Fővárosi Bíróság a "demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésé"-nek hamis vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélte, amelyet szeptemberben a Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelt. 1951. augusztusában szállították a váci börtönbe. Az 1990-ben hozott törvény alapján büntetését semmisnek nyilvánították és rehabilitálták. Több mutatása
72
éve
1954 – A szovjet fél átadta részesedését a magyar államnak, ezzel létrejött a MAHART és a MALÉV.
Megszünt a Magyar?Szovjet Hajózási Részvénytársaság (MESZHART) és a Magyar?Szovjet Polgári Légiforgalmi Társaság (MASZOVLET) és megalakult a Magyar Hajózási Részvénytársaság (MAHART) és a Magyar Légiforgalmi Vállalat (MALÉV). 1954. november 25-én államközi szerződést írtak alá Moszkvában, melynek értelmében Magyarország megvásárolta a szovjet fél részesedését a Maszovlet magyar-szovjet vegyesvállalattól. A Magyar Légiközlekedési Vállalat, 1954. november 26-án kezdte meg önálló működését. A Malév az átalakulás évében 103 356 utast szállított 18 bel- és külföldi vonalon, és 15 repülőgéppel rendelkezett. Ezzel szemben napjainkban évi 27 ezer járattal közel 3 millió utast szállít a Malév 28 repülőgépből álló flottájával. Több mutatása
63
éve
34
éve
180
éve
1846 – Megszületett Carry Nation amerikai társadalomújító, aki antialkoholistaként baltával verte szét a kocsmákat.
Az antialkoholizmus védelmezője és a szesztilalom indítványozója volt. Néhány hóbortos nő is felbukkant a nők jogaiért küzdők mellett. Carry Nation elmebeteg, antialkoholista volt, a Bibliával és egy fejszével járta a határvárosok ivóit, és mindenhol összetörte az italkészleteket. Legalább harmincszor letartóztatták, ám mindig könnyűszerrel kifizette a kirótt pénzbírságot. A mozgalmát szimbolizáló kis fejszéknek az eladásából keresett pénzt. Több mutatása
126
éve
1900 – Megszületett Helen Gahagan Douglas amerikai színésznő, operaénekesnő, politikus.
1946-ban az Amerikai Egyesült Államokat képviselte az ENSZ-ben, 1944 és 1950 között demokrata képviselő volt Kaliforniában.
99
éve
66
éve