★ Kiemelt esemény
Január 22.
174
éve
50
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1976 – Meghalt Dajbukát Ilona, örmény származású magyar színésznő, aki gyakran szerepelt paraszttárgyú darabokban.
Hevesi Sándor tanítványaként a Thália Társaságban lépett először színpadra 1906-ban, majd 1919-ben ismét játszani kezdett. A főváros szinte valamennyi színházában fellépett. Férjével, Bársony Istvánnal főként parasztszerepeket alakított. 1945-től 1947-ig a Fővárosi Operett, 1949-től a Madách Színház tagja volt. Németországban és Olaszországban is turnézott. Megnyerő szépsége és kitűnő humora paraszttárgyú darabok hősnőinek megformálására tették alkalmassá, de alakításainak skálája a Madách Színházban jelentősen bővült. 1949-ben nyugdíjba ment. F.Sz. Mari szolgáló(Török R.: Testamentom); Kati (Szép E.: Patika); Szalayné (Barta L.: Szerelem); Donna Peppenella (de Filippo: Milliomos Nápoly); Sztyepanida (Gorkij: Kispolgárok) Több mutatása
37
éve
1989 – A magyar kultúra napja
1989 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását 1823-ban.
1042
éve
984 – Megszületett Bajor (Boldog) Gizella, I. (Szent) István király felesége, az első magyar királyné.
A honfoglalás és hódítások utáni egységes Magyarország létrehozójának, Szent István királynak felesége, Magyarország első királynéja.
465
éve
1561 – Megszületett Sir Francis Bacon angol tudós, filozófus, író, államférfi.
Szerinte a tudomány célja a társadalom hasznára fordított természetfeletti uralom. A tudás hatalmat jelent. Bacon ezért feladatát abban látta, hogy minden tudományt szisztematikusan megalapozzon és kifejtsen. A tudomány tagozódása szerinte a történelmen(emlékezet), költészeten(fantázia) és a filozófián(értelem) alapszik.(meghalt: 1626) Több mutatása
238
éve
1788 – Londonban megszületett George Gordon Noel Lord Byron angol romantikus-klasszicista költő.
1812-ben jelent meg fő műve: "Childe Harold zarándokútja" ("Childe Harold's Pilgrimage"), 1817-ben drámája "Manfred" címmel. 1819-ben írta "Don Juan" című elbeszélő költeményét és 1821-ben a "Kain" ("Cain") című drámát. Az európai értelmiségiek, művészek és politikusok lelkesen ünnepelték és támogatták az 1821 óta tartó görög szabadságharcot, amelynek Lord Byron is önkéntes felkelője volt. Több mutatása
226
éve
1800 – Megszületett Jeszenák János politikus, kormánybiztos az 1848–49-es szabadságharc vértanúja.
Teljes nevén: Királyfiai báró Jeszenák János. Főispán, evangélikus egyházkerületi felügyelő volt.
203
éve
1823 – Kölcsey Ferenc befejezte a Himnusz megírását.
Himnusz - A magyar nép zivataros századaiból Isten, áldd meg a magyartJó kedvvel, bőséggel,Nyújts feléje védő kart,Ha küzd ellenséggel;Bal sors akit régen tép,Hozz rá víg esztendőt,Megbünhödte már e népA multat s jövendőt! Őseinket felhozádKárpát szent bércére,Általad nyert szép hazátBendegúznak vére.S merre zúgnak habjaiTiszának, Dunának,Árpád hős magzatjaiFelvirágozának. Értünk Kunság mezeinÉrt kalászt lengettél,Tokaj szőlővesszeinNektárt csepegtettél.Zászlónk gyakran plántáládVad török sáncára,S nyögte Mátyás bús hadátBécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miattGyúlt harag kebledben,S elsújtád villámidatDörgő fellegedben,Most rabló mongol nyilátZúgattad felettünk,Majd töröktől rabigátVállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkainOzman vad népénekVert hadunk csonthalmainGyőzedelmi ének!Hányszor támadt tenfiadSzép hazám kebledre,S lettél magzatod miattMagzatod hamvvedre! Bújt az üldözött s feléKard nyúl barlangjában,Szerte nézett s nem leléHonját a hazában,Bércre hág és völgybe száll,Bú s kétség mellette,Vérözön lábainál,S lángtenger fölette. Vár állott, most kőhalom,Kedv s öröm röpkedtek,Halálhörgés, siralomZajlik már helyettek.S ah, szabadság nem virúlA holtnak véréből,Kínzó rabság könnye hullÁrvánk hő szeméből! Szánd meg Isten a magyartKit vészek hányának,Nyújts feléje védő kartTengerén kínjának.Bal sors akit régen tép,Hozz rá víg esztendőt,Megbünhödte már e népA multat s jövendőt!Cseke, 1823. január 22. Több mutatása
144
éve
122
éve
1904 – Megszületett George Balanchine grúz-orosz származású amerikai koreográfus, az amerikai balett megteremtője.
Eredeti nevén: Georgi Melitonovics Balancsivadze, Szentpéterváron született. Kiválóan zongorázott, konzervatóriumot végzett. Az 1920-as években kötött élethosszig tartó barátságot Igor Stravinskiyval, akinek húsznál is több művét ültette át táncba. Ő teremtette meg az előzmények nélküli amerikai balettet. 1948-ban alapította meg utolsó és máig élő együttesét, a New York City Ballet-t, amely Balanchine örökségét napjainkban is repertoáron tartja. Hoollywoodi filmben és rajzfilmben is dolgozott, Broadway-darabot és még egy elefántok számára (Cirkuszpolka) készített produkciót is készített. Több mutatása
120
éve
1906 – Megszületett Sebes Gusztáv labdarúgó, edző, az Aranycsapat szövetségi kapitánya.
Eredeti nevén: Scharenpeck Gusztáv
106
éve
1920 – Megszületett Silvia Chiara Lubich olasz katolikus egyházi személyiség, aki sokat tett az egyházak egymással folytatott párbeszédéért.
Templeton- és UNESCO-díjas. Az Olaszországból indult Fokoláre mozgalom alapítója és 1943-tól haláláig első elnöke, a Vallások a Békéért Világkonferencia tiszteletbeli elnöke. Mozgalma jelentős szerepet vállalt a római katolikus egyháznak az ökumenizmus és a más vallásokkal folytatott párbeszéd területén. Több mutatása
104
éve
1922 – Megszületett Varga Magda operaénekes, érdemes művész.
Cserhalmi György Kossuth-díjas színész édesanyja.
86
éve
1940 – Megszületett John Hurt, Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész (Mr. Ollivander a Harry Potter filmekben).
Teljes nevén: Sir John Vincent Hurt CBE. További fontosabb filmjei: Nyolcadik utas a halál, Elefántember.
83
éve
1943 – Megszületett Cseh Tamás énekes, színész, zeneszerző és előadóművész.
Budapesten született, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. A Budapesti Tanítóképző Főiskola után, az egri Tanárképző Főiskolára és a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt. Gyermektáborokat szervezett és vezetett, rajzot tanított. Sokat foglalkozott az indiánok kultúrájával, mely tapasztalatait regényben, rajzban és zenében is felhasználta. Jelentős szerepet játszott életében a színház, a Katona József színház alapító tagja volt.Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas. Több mutatása
66
éve
63
éve
1963 – Aláírták a francia-nyugatnémet barátsági szerződést Párizsban.
Charles de Gaulle francia köztársasági elnök és Konrad Adenauer nyugatnémet szövetségi kancellár írta alá. Az együttműködési szerződés előirányozta a két kormányfő rendszeres találkozását és újrarendezte a két állam kapcsolatát. Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság kormányfőinek, valamint a szakminisztereinek hat-, illetve háromhavonként kellett összeülniük a külpolitikai döntések egyeztetésére, a külügyek, a védelem és a nevelésügy megtárgyalására. Több mutatása
54
éve
37
éve
32
éve
1994 – Meghalt Telly Savalas görög származású amerikai színész, énekes (Kojak, Piszkos tizenkettő, Kelly hősei).
Aristotelis "Telly" Savalas, Oscar-díjra jelölt és Emmy-díjas (1974), amerikai színész, énekes. Leghíresebb szerepét az 1970-es években vetített Kojak sorozatban játszotta a címszereplő felügyelőként. 1962-ben a Filmakadémia Oscar-díjra jelölte Az alcatrazi ember című (Birdman of Alcatraz) filmben nyújtott mellékszerepe alakításáért. Az 1967-ben forgatott A piszkos tizenkettő című filmben is emlékezeteset alakított. Több mutatása
495
éve
360
éve
1666 – Meghalt Sah Dzsahan nagymogul, aki nagy elődök, Dzsingisz kán és Timur Lenk leszármazottja.
Neve elsősorban építkezéseivel kapcsolatban maradt fent. Például Ő építette az agrai Tadzs Mahal-t, amely egyik kedvenc feleségének, Mumtaz Mahalnak (a palota dísze) az emlékét őrzi. Több mutatása
297
éve
1729 – Megszületett Gotthold Ephraim Lessing német filozófus, író, kritikus (Bölcs Náthán).
A német felvilágosodás legjelentősebb képviselője, a vallásszabadság szószólója.
177
éve
168
éve
1858 – Megszületett Beatrice Potter Webb amerikai közgazdász.
Férje, Sidney történelmi és közgazdaságtudományi munkáinak társszerzője volt, valamint 1883-ban társalapítója a "Fabian Society"-nek, és a "London School of Economics" létrehozója. Több mutatása
163
éve
1863 – Lengyelországban felkelés tört ki az orosz cári uralom ellen.
Orosz-Lengyelországban kitör a felkelés a cári uralom ellen, később Litvániára, Belorussziára és Ukrajna egy részére is átterjed. Több mint egy év után a felkelést leverik s megindul az erőteljes oroszosítás. Több mutatása
135
éve
1891 – Meghalt Ybl Miklós építész (Magyar Állami Operaház).
Főbb alkotásai: Magyar Állami Operaház, Magyar Rádió, Festetics-palota, Károly-palota, Bakáts tér katolikus templom.
127
éve
1899 – Megszületett Sárközi György költő, prózaíró, folyóiratszerkesztő, műfordító.
Az Angyalok harca című első verseskötete mellett kiemelkedik a Mint oldott kéve című történelmi regénye és Dózsa című drámája.
125
éve
122
éve
118
éve
1908 – Megszületett Lev Davidovics Landau Nobel-díjas szovjet fizikus.
1962-ben fizikai Nobel-díjat kapott "a kondenzált állapotokra vonatkozó úttörő elméletéért, különös tekintettel a folyékony héliumra".
96
éve
1930 – Elkezdődött az Empire State Building építése.
New York város 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe az Empire State Building. A terveket három építész, Shreve, Lamb és Harmon készítették. A telek megszerzése után 1930. január 22-én kezdődtek el a munkálatok. 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a torony hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában épülő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Az épület rekordidő, alig több mint egy év alatt készült el, és 1931. május 1-jén adták át. Az 1940-es évekig a legtöbb irodának nem akadt bérlője az épületben, ezért az Empty State Building (Üres Állami Épület) gúnynevet aggatták rá. Az évtized végén építették fel a kerítést a legfelső kilátóterasznál, mert három hét leforgása alatt öt ember kísérelt meg öngyilkosságot azzal, hogy a mélybe vetette magát. 1945. július 28-án egy B-25 Mitchell bombázó repülőgép csapódott a toronyba, 14 ember halálát okozva. 1952-ben került az antenna a torony tetejére. Az építkezés egy évig és 45 napig tartott, heti hét napon át, még ünnepnapokon is. Így 4 és fél emelet készülhetett el egy hét alatt. Érdekesség: * 7 millió össz-munkaóra * 6500 ablak * 1860 lépcső * 365 000 tonna összsúly * 75 lift * Felhasznált anyagok: * 60 000 tonna acél * 10 millió tégla * 750 000 méter elektromos vezeték * 192,5 kilométer csővezeték * több mint 1600 kilométer telefonkábel * 5700 köbméter mészkő és gránit * Tervezett összköltség az építés idején: 50 millió dollár. Tényleges összköltség: 41 millió dollár. * Állagmegóvásra fordított összeg az elmúlt tíz évben: 67 millió dollár. * Alapterület: 1,076 hektár Több mutatása
95
éve
1931 – Meghalt Boldog Batthyány-Strattmann László főnemes, szemorvos, a "szegények orvosa".
Teljes nevén: Boldog németújvári herceg Batthyány-Strattmann László Antal János Lajos. 1915-től herceg, császári és királyi kamarás, az Aranygyapjas rend lovagja, Vas vármegye örökös főispánja. 1902-ben nyitotta meg Magyarország első korszerűen felszerelt vidéki kórházát Köpcsényben (ma Ausztria). A felírt receptjeit és a szemüvegeket ingyen beváltották a gyógyszerészek és látszerészek, a számlákat minden hónap végén rendezte, vagyonának nagy részét a szegények gyógyítására áldozta. A trianoni békediktátum következtében birtokainak többsége a határokon túl rekedt, kórházépítésbe már nem kezdhetett, saját kastélyában rendezett be kórházát. Naponta 80-100 beteget látott el, sokat operált, felesége volt az asszisztense. A műtétek előtt és közben mindig imádkozott. 11 gyermeket nevelt fel szeretetben. II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában avatta boldoggá. Több mutatása
94
éve
1932 – Megszületett Piper Laurie színésznő (Carrie, Tövismadarak, Twin Peaks, A nagy likvidátor).
Detroit-ban (Michigan, USA) született.
83
éve
1943 – Meghalt Peidl Gyula, aki a Tanácsköztársaság kormányának lemondása után alakított új, szociáldemokrata kormányt.
Budapesten 69 éves korában halt meg. Az 1920-as években a szociáldemokrata mozgalom egyik legtekintélyesebb vezetőjének számított. 1886 és 1890 között Budapesten kitanulta a betűszedő szakmát a Franklin Társulat könyvnyomdájában, majd beutazta Magyarországot, Ausztriában, Németországban és Svájcban is dolgozott nyomdákban. Megtanult németül, közben kapcsolatba került a szociáldemokrata mozgalommal. Hazatérése után betűszedőként dolgozott, 1900-tól a "Typographia" című nyomdász szaklap szerkesztője és 1908-ig a nyomdászszakszervezet elnöke, 1908-09-ben az Általános Fogyasztási Szövetkezet titkára volt, szerkesztette a "Szövetkezeti Értesítő" című lapot. 1909-től ismét a nyomdászszakszervezet vezetője lett, beválasztották az MSZDP vezetőségébe, valamint az Országos Munkásbiztosító Pénztár elnökségébe. 1919.01.19-én bekerült Berinkey Dénes kormányába munkaügyi és népjóléti miniszterként. Elutasította a proletárdiktatúrát, elvetette a pártegyesülést a kommunistákkal és a Tanácsköztársaság kikiáltását, így március 21-én lemondott minden tisztségéről és visszavonult. Az antant bécsi megbízottai biztosították támogatásukról egy leendő demokratikus fordulat esetén. Miután Kun Béla és Rónai Zoltán a Budapesti Munkástanács ülésén bejelentette a Magyar Tanácsköztársaság kormányának lemondását, Peidl Gyulát nevezték ki az új kormány elnökévé, amelyben kizárólag szociáldemokraták foglaltak helyet. Politikájának célja a polgári demokratikus rendszer megteremtése és a magántulajdon visszaállítása volt. A bécsi antantmegbízottak ígérete ellenére kormányát nem ismerték el, a konzervatív körök, a parasztság és a kispolgárság képviselői pedig nem akartak vele együttműködni. A román csapatok eközben kihasználták a magyar hadsereg teljes felbomlását, és gyors ütemben nyomultak előre, augusztus elején már Budapestet is megszállták. Fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a románokkal, akik súlyos feltételeket támasztottak, de megtárgyalni már nem maradt ideje, mert kormányát ellenforradalmi puccs útján augusztus 6-án megdöntötték. Ezután újra a nyomdászszakszervezet elnöke lett, és az MSZDP újjáalakításában játszott döntő szerepet. Egyre súlyosabb fenyegetések érték a szélsőjobboldal részéről, így november 18-án külföldre menekült. 1921. novemberében tért vissza Budapestre, átvette a nyomdászszakszervezet és az Általános Fogyasztási Szövetkezet vezetését, valamint az MSZDP vezetőségének tagja lett. 1922-től 1931-ig nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő és a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője volt. Az 1931. évi választásokon már nem indult, visszavonult az aktív politizálástól, tisztségei közül csak a szövetkezet vezetését tartotta meg. Több mutatása
81
éve
1945 – Meghalt Imre József szemész, egyetemi tanár.
Kidolgozta a szemhéj ún. íves plasztikáját. Úttörőmunkát végzett az ideghártya-leválás és szaruhártya-átültetés műtéteinek területén. Feltalálta az ún. reflektorszemüveget. Több mutatása
81
éve
1945 – Meghalt Toroczkai Ede népies stílusú építész, iparművész és író.
Eredeti neve: Wigand Ede. A Torockói, később Toroczkai/Thoroczkai nevet erdélyi tartózkodása után vette fel.
73
éve
1953 – Megszületett Jim Jarmusch filmrendező (Mystery Train, Halott ember, Szellemkutya, Tíz perc: Trombita).
Akron-ban (Ohio, USA) született.
70
éve
1956 – Meghalt Kádár Béla festő, a magyar avantgárd képviselője.
Eredeti nevén: Klug Béla
61
éve
48
éve
44
éve
1982 – Meghalt Koletár Kálmán színész (Én és a nagyapám, Egy pikkoló világos).
1955 és 1964 között játszott filmeken, színészi tanulmányok nélkül, az első magyar gyermekszínészek egyike. Felnőttként már nem szerepelt filmekben. Több mutatása
33
éve
1993 – Meghalt Abe Kóbó japán író, drámaíró (A homok asszonya).
1950 és 1967 között több irodalmi és drámadíjat kapott.
32
éve
32
éve
1994 – Meghalt Jean-Louis Barrault francia színész, pantomimművész, rendező, színigazgató (A szerelmek városa).
A történet Párizs külvárosi némajáték-színházi világába vezet el bennünket, főhőse Pierrot, az álmodozó pantomimművész, aki egy rejtélyes szépasszonyba szerelmes. A sokszálú cselekmény e különös szerelem lélektanát járja körül. A filmet 1990-ben minden idők legjobb francia filmjének választották. Több mutatása
27
éve
27
éve
1999 – Meghalt Carelli Gábor tenor operaénekes, aki a New York-i Metropolitan Opera tagja volt.
Eredeti nevén: Krausz GáborJogi és zenei tanulmányait Bp.-en végezte, majd 1936-tól 1939-ig Benjamino Gigli növendéke volt Rómában. 1939-től az USA-ban élt, 1951-ben lett a New York-i Metropolitan Opera tagja, ahol egyike volt a legtöbbet foglalkoztatott lírai, majd comprimario-tenoroknak. 1966-tól a Manhattan School of Music tanára volt. Önéletrajza Utam a Metropolitanbe címmel jelent meg (1979). Több mutatása
18
éve
2008 – 28 évesen meghalt Heath Ledger, Oscar-díjas ausztrál színész, aki Jokert játszotta a Sötét lovagban.
Teljes nevén: Heathcliff Andrew Ledger. Mindössze 28 évesen halt meg különböző gyógyszerek együttes hatása okozta mérgezésben. Valószínűleg elvesztette józan ítélőképességét, naplója tanúsága szerint annyira beleélte magát Joker szerepébe, hogy ettől megbolondult, ez vezethetett halálához. Több mutatása
15
éve
2011 – Átadták a szombathelyi Weöres Sándor Színházat.
Madách Imre: Az ember tragédiája című drámája volt a nyitó darab.
13
éve
2013 – Meghalt Szőnyi Olga mezzoszoprán operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
A Liszt-díjas operaénekes, érdemes művész a Zeneakadémián Varga Pál és Sipos Jenő tanítványa volt. Legismertebb szerepe Bartók egyetlen operájának, A kékszakállú herceg várának hősnője, Judit. 1952-ben szerződött az operaházhoz, 1954-ben mutatkozott be Verdi Don Carlosának Eboli szerepében. Számos külföldi fesztiválon is alakította Juditot. Alakításait színészi képességei tették hitelessé. 1962 és 1965 között a kölni opera állandó vendége volt, vendégszerepelt Londonban, Montrealban, Bostonban, Chicagóban, New Yorkban. 1979-től a bécsi Staatsoper állandó vendége volt. 1996-tól a Magyar Állami Operaház örökös tagja címet viselte. Több mutatása
11
éve
4
éve
2022 – 95 méves korában meghalt Thich Nhat Hanh vietnámi buddhista szerzetes, békeaktivista, tanító, akinek nagy hatása volt a mindfulness megismertetésében.
Eredeti nevén: Nguyen Xuan Bao, neve más írásjelekkel: Thích Nhất Hạnh, tanítványai által megnevezve: Thay. Megalapította a Plum Village Tradition iskolát. Jelentős szerepe volt a buddhizmus megismertetésében a nyugati világgal. Több mutatása
2
éve
2024 – 92 éves korában meghalt Grétsy László nyelvész, a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja.
1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, ügyvezető elnöke, elnöke, 2013-tól pedig tiszteletbeli elnöke lett. A Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány és a Szabad Föld folyóiratoknál dolgozott. Televíziós műsorai tették igazán ismertté, 1960-ban a Családi félkör, majd az A nyelv világa, a Szójáték klub, a Szabálytalan nyelvtanóra, az Álljunk meg egy szóra! (Vágó Istvánnal), a Gyöngyök, végül, 2004-ig, az Anyanyelvi szószóló. A nyelvművelő tévésorozat 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott. 1976-ban a SZOT-díjat, 1982-ben a Kiváló Népművelő díjat kapta meg. Legnagyobb elismerései a Magyar Örökség-díj, amelyet 2007-ben és a Prima Primissima díj, amelyet 2012-ben kapott meg. Három lányától 12 unokája és két dédunokája született. Több mutatása
2
éve
2024 – Meghalt Kaszás Ildikó balett-táncos, koreográfus, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Érdemes művész. A Magyar Táncművészeti Egyetem címzetes tanára volt. Magyar Állami Operaház balettegyüttesének tagja, később magántáncosa lett. 1959-től dolgozott együtt a legendás Seregi Lászlóval, többek között a Madách Színház Macskák című előadásán, valamint a másik legendás Andrew Lloyd Webber- musicalen, Az operaház fantomja című darabon is. Több mutatása
371
éve
1655 – William Penn angol admirális elfoglalta a Karib-tengeri szigetet, Jamaikát.
William Penn az azonos nevű angol kvéker misszionárius apja volt, aki II. Károly angol királytól engedélyt kapott, hogy Észak-Amerikában gyarmatot hozzon létre. Az admirális tiszteletére 1681.03.14-én megalapította Pennsylvaniát, amelynek első kormányzója volt. Több mutatása
67
éve