Ágnes névnapja

Január 21.

233 éve

1793 – Párizsban 38 éves korában lefejezték XVI. Lajos francia királyt.

A Nemzeti Konvent 1792.09.21-én fosztotta meg trónjától és egyhangúlag elhatározta a monarchia megszüntetését, szeptember 22-én kikiáltotta az I. Francia Köztársaságot, így a forradalomnak sikerült megvalósítania a monarchiából a köztársaságba való átmenetet. XVI. Lajos pere december 11-én kezdődött el, a harmadik rend üléseinek akadályoztatásával, a Nemzetgyűlés vezetőjének megnyerésével, reakciós minisztérium létrehozásával, szökési kísérlettel, a külföld és a lázadó tartományok felé tanúsított tehetetlen viselkedésével, hanyag magatartással és letartóztatásánál ellenállással vádolták. Halálos ítéletét Maximilien de Robespierre kérte. Az ítéletről több napon át szavaztak, majd a Forradalom terén (Place de la Révolution) kivégezték. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

157 éve

1869 – Megszületett Raszputyin, II. Miklós orosz látnok, gyógyító és a cár családi tanácsadója ellen.

A régi naptár szerint január 9. Teljes nevén: Grigorij Jefimovics Raszputyint (eredeti nevén: Novih) Szibériai paraszti családból származott, vándorló gyógyítóként tevékenykedett. Szerzetesként (sztarec) vagy sztrannyikként (странник; szent vándor vagy zarándok) is nevezik, de soha nem volt semmilyen tisztsége az orosz ortodox egyházban. A cári családnál a vérzékenységben szenvedő trónörökös állapotában sikerült javulást elérnie. Befolyása megnőtt a cári udvarban, kritikusait száműzték és politikai döntéseket is hozhatott. Hatalmi helyzete ellenségeket szerzett neki. Félix Juszupov herceg, a szentpétervári nemesség kiemelkedő alakja végzett vele1916-ban. A róla kialakult negatív képet a forradalmi, majd később a szovjet propagandában is felhasználták. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem

104 éve

1922 – Megszületett Telly Savalas görög származású amerikai színész, énekes (Kojak, Piszkos tizenkettő, Kelly hősei).

Aristotelis "Telly" Savalas, Oscar-díjra jelölt és Emmy-díjas (1974), amerikai színész, énekes. Leghíresebb szerepét az 1970-es években vetített Kojak sorozatban játszotta a címszereplő felügyelőként. 1962-ben a Filmakadémia Oscar-díjra jelölte Az alcatrazi ember című (Birdman of Alcatraz) filmben nyújtott mellékszerepe alakításáért. Az 1967-ben forgatott A piszkos tizenkettő című filmben is emlékezeteset alakított. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Zene

89 éve

1937 – Megszületett Ágoston Judit olimpiai bajnok tőrvívó.

Aktív sportolói pályafutását 1951-ben, a Miskolci Lokomotív vívójaként kezdte, majd még ugyanebben az évben a Budapesti Lokomotív versenyzője lett. 1955-től a TF Haladás, 1957-től a TFSE (Testnevelési Főiskola Sport Egyesület), 1959-től a BVSC (Budapesti Vasutas Sport Club) tőrvívója volt. 1961-től 1973-ig szerepelt a magyar válogatottban. Legnagyobb sikerét az 1964-es tokiói olimpián érte el, ahol a magyar tőrcsapat tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. 1973-ban visszavonult. 1960-ban a Testnevelési Fősikolán testnevelő tanári oklevelet és gyógytornász képesítést, majd 1975-ben ugyanitt vívó szakedzői oklevelet szerzett. 1969-től 1972-ig a KSI (Központi Sportiskola) vezető testnevelő tanára, 1975-től 1985-ig a BVSC vívóedzője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Sport Magyar

87 éve

1939 – Megszületett Fürtös György keramikus és szobrászművész.

1962-ben, diplomázása után, a Zsolnay porcelángyárban helyezkedett el tervező művészként, itt dolgozott egészen 1999-ig. 1971-1980 között a gyár dísztárgyrészleg vezetője volt. Munkássága jellegzetesen formázott, gyakran humorosan torz elemekkel gazdagított szobrokból, domborművekből, plasztikákból áll. Művei között pop-artos szobrok, konstruktív pirogránit falképek és plasztikák, kutak, épületkerámiák is találhatók. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

79 éve

1947 – Megszületett Matuz István Kossuth-díjas fuvolaművész, aki bevezette a folyamatos légzést a fuvolajátékban.

Ő volt az első, aki bevezette a fuvolajátékban a folyamatos légzést és a permutáción alapuló ujjrendet. A Magyar Rádió és Televízió, valamint különböző külföldi lemeztársaságok részére is készített felvételeket. Koncertezett Európában, az USA-ban és Japánban.Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kiváló és Érdemes Művész. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

71 éve

1955 – Megszületett Jeff Koons amerikai szobrász, akié a legdrágábban eladott műalkotás az élő művészek között.

Teljes nevén: Jeffrey Lynn Koons. Lufi állatokat ábrázoló rozsdamentes acélból készült tükörfényes felületű szobrairól ismert. New Yorkban és szülővárosában Yorkban (Pennsylvania) és és dolgozik. 1991 és 1994 között Ciccolina volt a felesége, vele járt Magyarországon is.Kétszer is rekordot ért el eladási árban, a Balloon Dog (Orange) című mű 58,4 millio dollárért kelt el 2013-ban, majd a Rabbit című szobor 91,1 millió dollárért 2019-ben.Koons szerint műveiben nincs semmilyen hátsó gondolat vagy mélyebb mondanivaló, a mindennapi élet tárgyait örökíti meg. Megítélése ellentmondásos, vannak akik szerint munkája mindössze önmaga eladásából áll, mások szerint Koons úttörő alakja az éppen zajló fontos művészettörténeti változásnak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Alkotás

69 éve

1957 – Megszületett Geena Davis amerikai színésznő (Aranyoskám, A légy, Stuart Little, a kisegér).

Eredeti nevén: Virginia Elizabeth Davis Az "Alkalmi turista" című filmben nyújtott alakítását Oscar-díjjal jutalmazták. Tanulmányait a New England Főiskolán és Bostonban végezte. 1979-ben lediplomázott, majd New Yorkban dolgozott modellként. Első szerepét 1982-ben a "Buffalo Bill" című TV-sorozatban kapta. Michael J. Fox melett 7 évig visszatérő szereplője volt a "Family Ties" című sorozatnak. Filmes karrierjét pedig az "Aranyoskám" (Dustin Hoffman főszereplésével) egyik epizódszerepében kezdte. 1985-ben a "Transylvania 6-5000" című vámpírkomédiában játszott Jeff Goldblum oldalán, majd újra együtt dolgoztak "A légy" című filmben, David Cronenberg sci-fijében. Az "Alkalmi turista" című produkcióban nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplő kategóriájában Oscar-díjjal jutalmazták, népszerűsége jelentősen megnőtt. Sztárrá és egyben a feministák pédaképévé Ridley Scott 1992-es "Thelma és Louise"-ával vált, ahol Susan Sarandon partnereként egy férfiúi elnyomás elől menekülő naiv háziasszonyt játszott, aki átautózik fél Amerikán és meg sem áll a tragikus végig. A filmért ismét Oscarra jelölték. Az elmúlt évtizedben népszerűsége egyre csak nőtt, olyan mozifilmek révén, mint a "Speechless", "Cutthroat Island" vagy a "Stuart Little, a kisegér". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média

64 éve

1962 – Meghalt Békeffi László komikus színész, színművész, kabaréíró, konferanszié.

Pályáját újságíróként kezdte, de színitanulmányokat is végzett, a kabarét választotta. 1924-ben kabarét nyitott Vidám Színpad néven, 1925-ben a Papagáj Kabaré tagja lett. 1927-től 1929-ig Bécsben a Boulevard Theaterben, a Simplicissimusban, majd a Ronacher Theaterben játszott. Hazatérése után, 1929-től 1933-ig az Andrássy úti Színháznak, 1934–től 1936-ig a Terézkörúti Színpadnak volt tagja. Komjáti Károllyal alapította meg 1936-ban a Pódium Írók Kabaréját, mely szokatlanul bátor hangú fórumot is teremtett a fokozatosan feszültebbé váló politikai viszonyok között. Saját maga is áldozatul esett szókimondó, éles bírálatainak. A Színművészeti Kamara fegyelmit indított ellene 1941-ben, majd letiltotta a színpadról. Először Sopronkőhidára, onnan pedig a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Később Svájcban telepedett le. Főbb művei többek közt: A város (1920), Az esernyő és egyéb színpadi tréfák (1921), A bécsi menyasszony (1931), Boldogasszony dervise (1934). Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Magyar

13 éve

2013 – Meghalt Kőrössy János magyar származású román, majd amerikai dzsesszzongorista.

Kőrössy Jancsi néven lépett fel általában, sőt Janci Körössy-nek is írták. Romániában végzett zenei tanulmányai után triót alapított, ami etno-jazz stílust játszott.Népszerű volt Közép-Európában, Magyarországon lemeze is megjelent (János Kőrössy és együttese – 1964, Qualiton LPX 7301), gyakori szereplője volt magyar rádió- és tévéműsoroknak. 1969-ben Amerikába emigrált, emiatt Romániában többet nem beszéltek róla. Csak nyolcvan éves korában lépett fel újra Bukarestben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

5 éve

2021 – Meghalt Nathalie Delon francia fotómodell, színésznő, filmrendező, forgatókönyvíró, aki Alain Delon feleségeként vált ismertté.

Eredeti nevén: Francine Canovas. Fotómodellként dolgozott, majd Jean-Pierre Melville A szamuráj (1967) című filmjében kapta első szerepét, férje, Alain Delon mellett. 1972-ben Richard Burton és Raquel Welch partnere volt a Kékszakáll című filmben, 1975-ben Glenda Jackson és Helmut Berger társa volt az Egy romanikus angol nő címűben. Az 1980-as években filmrendezéssel, forgatókönyvírással (Azt mondják: baleset; 1982, Édes hazugságok; 1987), 1988-ban Roman Polański Őrület című filmjéhez pedig dalszerzéssel is foglalkozott. 1964–1969 között volt a férje Alain Delon (1935) francia színész, egy fiuk született: Anthony Delon(1964) francia–amerikai színész. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Irodalom Zene