Gerda névnapja
144 éve

1882 – New Yorkban megszületett Franklin Delano Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke.

1882. 01. 30. Született Történelem

Elnöki tisztségét 1932-től 1945-ig töltötte be. Külpolitikailag és belpolitikailag egyaránt nehéz időkben 12 éven át kormányozta az Egyesült Államokat. Ő volt az első, és egyben egyetlen elnök, aki négyszer jelöltette magát e legmagasabb tisztségre sikeresen. 1928-ban került a nyilvánosság elé, New York állam kormányzójaként, a gyermekbénulásban szenvedő, demokrata Roosevelt. 1932-ben választották először elnökké. 1933-ban "New Deal" (Új irány) programjával úrrá lett a világgazdasági válságon: jelentős állami hiteleket folyósított, intézkedéseket hozott a munkanélküliség csökkentésére, állami vállalatokat létesített, elektrifikálási programot hirdetett, valamint a szakszervezeteknek biztosította a szabad tevékenységet, bevezette az aranykivitel tilalmát. A diktatúrák elleni küzdelemben az Egyesült Államok az elszigetelődés helyett Nagy-Britannia és a Szovjetunió oldalán belépett a második világháborúba. A második világháború kitörése után (az USA semlegessége ellenére) jelentős fegyverszállítmányokkal segítette a szövetségeseket. 1941-ben Churchill, angol miniszterelnökkel közzétették az Atlanti Chartát. December 7-én a Pearl Harbort ért japán támadás után az Egyesült Államok is belépett a háborúba. Ettől fogva Roosevelt tántoríthatatlanul küzdött a tengelyhatalmak ellen.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!