Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

172 éve

1854 – Meghalt Landerer Lajos nyomdász, aki az 1848-as szabadságharc idején kinyomtatta a Nemzeti dalt.

1848. március 15-étől kezdve együttműködött a forradalmiakkal, az ő nyomdájában nyomtatták ki cenzori engedély nélkül a 12 pontot és a Nemzeti dalt, megvalósítva ezzel a forradalom egyik legfontosabb vívmányát, a sajtószabadságot. Később az általa berendezett bankjegynyomdában készítették a Kossuth-bankókat. A bankjegynyomda követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra, majd a szabadságharc végén Lugoson működött. A világosi fegyverletételt követően bujdosni kényszerült, és visszatérése után sem vehetett részt vállalkozása irányításában. Több mutatása

Teljes esemény 0

1854. 02. 01. Meghalt Történelem Magyar

83 éve

1943 – Sztálingrádnál a németek letették a fegyvert, a szovjet csapatok győzelmével befejeződött az ostrom.

A sztálingrádi csata döntő jelentőségű szovjet győzelemmel ért véget. 1942.07.24-én érte el a Friedrich Paulus tábornok parancsnoksága alatt álló német hadseregcsoport a Dont. Ezt követően két részre bontották a hadsereget, egyik része a Kaukázus felé nyomult előre, és augusztus végére elérte a hegyvonulat magaslatait, azonban a Szovjet Hadsereg erőit nem sikerült a Kaukázusból kiszorítania. A másik része, amely a 2. német, a 2. magyar és a 8. olasz hadseregből állt, Sztálingrád ostromára vonult fel. Augusztus 8-án érték el a Volgát Sztálingrád térségében, majd megkezdődött a benyomulás az elővárosokba. A Friedrich Paulus tábornok vezette német hadsereg már szeptember 2-án megkezdte Sztálingrád ostromát. A város nagy részét el is foglalták, de az utcai harcok folytatódtak, a városközpontot azonban nem sikerült elfoglalniuk. November 19-én indult meg a Vörös Hadsereg ellentámadása heves tüzérséggel és harckocsitámadásokkal, bezárult a gyűrű az ostromló német erők körül. November 22-én Sztálingrádnál a szovjet túlerő bekerítette a 6. német hadsereget, így megakadályozta az előretörést Leningrád és a Kaukázus irányában. Szovjet győzelemmel zárult a csata, és egyúttal döntő fordulatot eredményezett a háború menetében. December 12 és 19. között a németek kísérletet tettek a bekerített erők felmentésére. Hitler elutasította a kitörésre vonatkozó kérelmet. 1943.01.02-án a németek elkezdték a visszavonulást a Kaukázusból. Január 12-én szovjet támadás indult a Donnál a 2. magyar hadsereg ellen. Kétnapos csatában a magyar csapatok ellenállását megtörték, a katonák zöme részben a harc alatt, részben menekülés közben életét vesztette. Január 23-án a Szovjet Hadsereg visszafoglalta Voronyezst. Január 31-én Sztálingrádnál Paulus serege a déli csoporttal letette a fegyvert, majd február 2-án az északi csoport is kapitulált. A sztálingrádi csata véget ért, döntő fordulatot hozva a háború menetében. A németek veresége a második világháború végének kezdetét jelentette. Több mutatása

Teljes esemény 0

1943. 02. 02. Történelem

336 éve

1690 – Meghalt Charles Le Brun francia festő, XIV. Lajos első számú festője.

Séguiez kancellár ösztöndíjasaként először Simon Vouet festőiskolájában tanul, majd 1642-ben Rómába utazik és 1646-ig Nicolas Poussinnek a tanítványa lesz. Hazatérése után főleg az ő érdeme, hogy a francia királyi akadémia megalakult, melynek ő egymásután tanára, rektora és kancellárja, 1683.-tól igazgatója, a királyi gobelin-gyár igazgatója lett. Ő XIV. Lajos «a király első festője», cím birtokosa. Hatalmas fal és mennyezet freskókat készít. Ezek közül is a legszebb a XIV. Lajos életét ábrázoló 9 nagy és 18 kisebb kép a versailles-i kastélyban, a nagy csarnok mennyezetén. (Más források szerint a halál dátuma február 2, vagy február 22. Február 12 az Encyclopedia Britannica adata alapján.) Több mutatása

Teljes esemény 0

1690. 02. 02. Meghalt Történelem Alkotás

272 éve

1754 – Megszületett Charles Maurice de Talleyrand-Périgord herceg francia államférfi.

Párizsban született. I. Napóleon császár, majd XVIII. Lajos külügyminisztere volt. 1814-ben ő képviselte Franciaországot a bécsi kongresszuson. A forradalom hatására kapcsolódott be a politikába, előtte egyházi karriert futott be, Autun püspöke volt. Franciaország szolgálatát tekintette legfőbb céljának. Külügyminiszterként lényeges politikai kérdésekben befolyásolta Franciaország sorsát. 1792-ben emigrációba kényszerült, majd 1797-ben tért vissza Franciaországba és 1807-ig vezette a külügyminisztériumot. Ellenezte I. Napóleon hódító terveit, ezért visszavonult. 1814-től szorgalmazta a Bourbonok visszatérését. 1806-ban Benevento, 1815-ben Dino hercege lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1754. 02. 02. Született Történelem

178 éve

1848 – A Guadalupe Hidalgó-i békeszerződés lezárta az 1846-ban kirobbant mexikói-amerikai háborút.

Az Amerikai Egyesült Államok és Mexikó között köttetett meg a szerződés. A Mexikó és Texas közötti határ körüli vita vezetett 1846.05.13-án a háborúhoz, amelynek eredményeként a két állam közötti végleges határ a Rio Grande lett. Mexikó a folyótól északra fekvő valamennyi területi igényéről kénytelen volt lemondani, a mexikói állam közel felét kitevő terület -Kalifornia, Új-Mexikó és Texas (közel 1,2 millió négyzetmérföld) -, valamint a mai Arizona, Nevada, Utah és Kalifornia teljes, továbbá Colorado és Wyoming állam területe az Egyesült Államokhoz került. Mexikó 15 millió dollár kártérítést kapott a területveszteségekért, valamint az Egyesült Államok az amerikai hitelezőkkel szembeni 3,25 millió dollárnyi mexikói adósságot is átvállalta. Több mutatása

Teljes esemény 0

1848. 02. 02. Történelem