Született kategória
132
éve
118
éve
1908 – Megszületett Robert Merle francia regény- és drámaíró, esszéista, irodalomtörténész (Védett férfiak).
Más források szerint születési dátuma augusztus 29. Merle a párizsi Sorbonne egyetemen végzett, majd behívták katonának. Részt vett a dunkerque-i csatában, majd három évig német hadifogságban volt. A dunkerque-i tragédia végakkordjait Két nap az élet című egzisztencialista színezetű regényében örökítette meg. Ezért a műért kapta 1949-ben a Goncourt-díjat. Későbbi regényeiben is a háború, az erőszak és a tömegtéboly eredőit és hatásait igyekszik bemutatrii. Könyveinek sikerét fokozza, hogy nagy felelősségtudattal alkalmazott társadalomkritikáját izgalmas, fordulatos meseszövéssel párosítja. Híresebb regényei még: Mesterségem a halál, A sziget, A Moncada, Fidel Castro első csatája, Állati elmék, a Malevil és a Védett férfiak. A regények mellett több drámát és esszét is írt. Több mutatása
109
éve
100
éve
1926 – Megszületett Záray Márta énekesnő, aki férjével, Vámosi Jánossal a könnyűzenei élet egyik jelentős alakja volt.
Többszörös EMeRTon-díjas és SZOT-díjas.
84
éve
1942 – Megszületett Szilágyi Tibor, Kossuth-díjas színész, rendező, a Halhatatlanok Társaságának tagja.
Jászai Mari-díjas, érdemes és kíváló művész.
83
éve
1943 – Megszületett David Soul amerikai színész, zenész, énekes (Starsky és Hutch).
Kenneth "Ken" Hutchinson nyomozót játszotta a 70-es években forgatott Starsky és Hutch című amerikai sorozatban, majd szerepelt a Star Trek című filmsorozatban is. Legismertebb popslágere a Silver Lady. Több mutatása
83
éve
1943 – Megszületett Honey Lantree brit zenész, énekesnő, az első sikeres női dobos.
Eredeti nevén Anne Margot Lantree. A hatvanas években sikeres The Honeycombs dobosa volt.
79
éve
1947 – Pécsett megszületett Gothár Péter, Kossuth-díjas filmrendező, díszlet- és jelmeztervező, a Nemzet Művésze.
2013-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.Pályafutását 1968-ban a Magyar Televízió rendezőasszisztenseként, majd rendezőjeként kezdte. 1979 óta a kaposvári Csiky Gergely Színház főrendezője. Elnyerte a veszprémi tv-találkozó fődíját, a legjobb rendezés díját, velencei Arany Oroszlán-, chicagói Ezüst Hugó-díjat, a tokiói fesztivál fődíját. Balázs Béla- és Ifjúsági Díjas érdemes művész. 1997-ben Kossuth-díjat kapott. Paszport című filmje 2001-ben az Európai Filmfesztivál fődíját, az Arany Olajfát nyerte el. Filmjeiből: Ajándék ez a nap, Tiszta Amerika, Megáll az idő, Melodráma, színházi rendezéseiből: Nebáncsvirág, Revizor, Diótörő, A cigánybáró, Az öreg hölgy látogatása, Koldusopera. Több mutatása
231
éve
1795 – Megszületett Nicolas Auguste Hesse francia festő, a klasszicizmus egyik jelentős alakja.
Hesse főleg történelmi, mitológiai és bibliai tárgyú képeket festett, több templomi freskót és üvegfestményt készített. Nevezetes képe a Jákob harca az angyallal és A rendiház ülése. Ő volt a híres festőcsalád első kiválósága. (Meghalt: 1869.06.14) Több mutatása
148
éve