Született kategória
108
éve
98
éve
1928 – Megszületett Boross Péter politikus, miniszterelnök.
Boross Péter 1951-től a Fővárosi Tanácsnál dolgozott. 1956-ban forradalmi bizottsági tag, az Értelmiség Forradalmi Tanácsának tagja volt. Ezért 1957-ben elbocsátották állásából, majd letartóztatták és internálták. 1959-ben rendőri felügyelet alatt tartották. Ezután munkás, ellenőr, ügynök, ügyvédjelölt, üzletvezető, csoportvezető, áruforgalmi vezető volt különböző intézményeknél. 1965-71 között a Délpesti Vendéglátó Vállalat igazgatóhelyettese,1971-1989-bena Délpest iVendéglátó Vállalat igazgatójaként dolgozott. A rendszerváltozást követően 1990-ben a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, majd tárcanélküli miniszter lett. 1990 végétől 1993 végéig belügyminiszterként tevékenykedett. Antall József halála után, 1993. december 21-től 1994. július 15-ig miniszterelnök volt. 1992-től a Magyar Demokrata Fórum tagja, 1994-től országgyűlési képviselő volt. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Galgóczi Erzsébet Kossuth-díjas író (Törvényen kívül és belül).
Galgóczi Erzsébet az ötvenes évek közepétől újságíróként és dramaturgként dolgozott, majd 1959-ben szabadfoglalkozású író lett. Legismertebb művei a Kinek a törvénye, a Pókháló, A közös bűn, a Közel a kés, a Törvényen kívül és belül és a Vidravas. Az egyik legnépszerűbb magyar írónő, háromszor kapott József Attila-díjat. Több mutatása
94
éve
94
éve
93
éve
1933 – Megszületett Hámori Jenő olimpiai bajnok kardvívó.
Hámori a budapesti Haladás versenyzője volt. Az 1955-ös VB - n, majd az 1956. évi melbourne - i olimpián tagja volt az aranyérmes kardcsapatnak. A melbourne - i olimpia után - tekintettel a magyarországi forradalom idején utánkialakult helyzetre, - sok társához hasonlóan nem tért haza, s az Egyesült Államokban telepedett le. New Orleansban él, biológus professzor, de a városi vívóklubban is tevékenykedik. Több mutatása
85
éve
1941 – Budapesten megszületett Konrád János olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző és állatorvos.
Pályafutását 1956-ban a BVSC-nél kezdte, 1964-től a Budapesti Honvéd, 1970-től a Vasas Izzó, 1976-tól 1977-ig az OSC játékosa volt. Tanulmányait közben az Állatorvostudományi Egyetemen és a Testnevelési Főiskolán végezte. 125-szörös válogatott, tagja volt kétszer az Universiade-győztes, az Európa-bajnok, kétszer az olimpiai bronzérmes, és 1964-ben Tokióban az olimpiai bajnok csapatnak. 1976-tól 1980-ig az OSC edzője volt, 1981-től 1983-ig Kuvaitban dolgozott. A női válogatott szövetségi kapitánya volt 1984 és 1989 között, 1990-től a férfi válogatott szövetségi kapitánya, mesteredzője volt. 2014-ben hunyt el. Testvére, Konrád Ferenc szintén olimpiai bajnok vízilabdázó volt. Több mutatása
83
éve
1943 – Megszületett Uhrik Teodóra, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettpedagógus, a Pécsi Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Névváltozat: Uhrik Dóra. Érdemes művész. Fia Kamarás Iván Jászai Mari-díjas színész.
82
éve
72
éve